dátum: 2007.10.      címzett:       fájl: html-2006/aulich-sajto.htm                    C. 9341

SAJTÓKÖZLEMÉNY 

Váli Dezső kiállítása
Hamilton Aulich Art Galéria 2007. november 6–december 6.
 
Megnyitó: 2007. november 5. 18 óra Megnyitja: Szüts Miklós, festőművész 

 A közvéleményben élő művészkép sztereotípiái leginkább a bohém, szélsőséges életet élő, fegyelmezetlen, különc alkotók legendáiból s botrány-gyűjteményeiből táplálkoznak. Váli Dezső életvitele olyannyira mentes ezektől  kicsapongásoktól, hogy ezáltal lesz különc. Ahogy Kant délutáni sétáihoz a kőnigsbergi polgárok az óráikat is igazíthatták, Váli napjai szintén ilyen szervezettek. Évtizedek óta következetesen betartott szigorú napirendje kizárja a hétköznapi lét esetlegességeit, ezáltal tud csak a számára fontos dolgokra koncentrálni. A rend által teremti meg a szabadságát.

Ebben a lényegileg változatlan életmódban nem is olyan meglepő a lényegileg változatlan témakeresése. Festészeti témája két program köré csoportosult: a zsidó temetők és a műteremképek. A közeljövőben jelenik meg egy kötetet, melyben együtt láthatók a zsidótemetőkről készült fotói, grafikái-vázlatai és a festményei.

Az utolsó húsz évben pedig egyetlen témája a műterem enteriőrök festése. A műterem a művész számára eleve kiemelt jelentőségű, de általában csak eszköze az alkotásnak. Úgy tűnik, Válinak több pusztán egy profán helyiségnél, szent térré avatja. Ugyanis műteremképei valójában a legkevésbé sem dokumentációja műtermének, hanem inkább esszenciája magának a FESTÉSZETNEK. Renitens szerzetesként, bizonyítékkereső kíváncsisággal pásztázza végig e szakrális hely minden egyes részletét. A képek sajátos hangulatát az általában pasztellszínek adják, melyek sejtelmessé, titokzatossá teszik a látványt. Váli képein a műterem egyszerre munkahely, modell és lehetőség a profán létből való kiszakadásra.  

Külön figyelmet érdemel Váli Dezső saját honlapja, melyet éppoly szisztematikusan vezet, mint amilyen monomániásan festi a műterem képeit. Itt megtalálható az önéletrajza, a műveinek nyilvántartása, kiállítási dokumentációja, bibliográfia, és a hetedik éve vezetett blogja is.

Épp ezért képek kis méretben és nyomdai minőségben egyaránt letölthetők a www.deske.hu című honlapról.

További információk: Bordács Andrea 0630 446 1642