dátum: 2007.11.        címzett:       fájl: html-2006/bartok-radio-01.htm            C.9381-9382
Bartók Rádió 2007.11.10. 09:35 körül Váli Dezső kiállításáról kérdezi Marton Éva Szüts Miklóst 

Ahogy Kant délutáni sétáihoz a königsbergi polgárok is óráikat is igazították, úgy Váli Dezső művészé is ennyire szervezettek. Évtizedek óta következetesen betartott szigorú napirendje kizárja a hétköznapi lét esetlegességeit. Váli a rend által teremti meg a szabadságát. Ebben, a lényegileg változatlan életmódban nem is oly meglepő a lényegileg változatlan keresése. Festészeti témája két program köré csoportosult: a zsidó temetők és a műteremképek köré. A közeljövőben jelenik meg egy kötete, melyben együtt láthatók a zsidó temetőkről készült fotói, grafikái, vázlatai és a festményei. Az utolsó 20 évben pedig egyetlen témája a műterem-enteriőrök festése. Úgy tűnik Válinak több pusztán egy profán helyiségnél, szent térré avatja a műtermet. Ugyanis műteremképei valójában legkevésbé sem dokumentációja saját műtermének, inkább esszenciája magának a festészetnek. Nos Váli Dezső kiállítása a Hamilton Aulich Art Galériában, Bp., Aulich utca 5. Bemutatja Szüts Miklós, aki még Párizsban elkezdte rágni ceruzáját a megnyitóbeszéden. Aki kérdezi: Marton Éva 

Marton Éva

Kiállítás megnyitó tekintetében talán egy sajátos, vagy különlegesebb volt, hogy Váli Dezső, aki azt hiszem köztudottan írja a maga naplóját a neten, a saját blogját, ezt a naplót az ő nevében folytatta. Mennyire a művészet része, hogy valaki folyamatosan a neten írja, teszi fel a képeit, ott létezik? Mennyire kiegészítése az ő képeinek?

Szüts Miklós

A festés, az klasszikus terminológiával nem egy intellektuális foglalkozás. A magam mentségére is mondom, mert én is írok ilyet. Marad egy jó adag viszketegség az emberben, amit valamilyen módon szeretne kiadni magából. Aztán természetesen a nárcizmusunk - kinek mennyi - az is nagyon sokat segít. Tehát, a festés maga egy rettenetesen magányos és nagyon intim foglalkozás. Az ember egyedül a műterem sarkában, vakarássza a képét, nincs aki segítsen. Évente, két évente csinál az ember egy kiállítást, akkor van valamiféle visszacsatolás, nincs feedback, nincs semmiféle visszajelzés, hogy még vagyok. És ugyanakkor van egy nagyon korszerű, nagyon dinamikus, nagyon mókás műfaj, ez az internet, ahol viszont órákon belül van feedback. Voltam most tartósan Párizsban, és a György Péter barátom jött ki hétvégére. Én a kis blogomra fölírtam, hogy nem tudom mi lesz, mert sztrájk van, jön a Péter, ki kell menni érte... negyven perc múlva kaptam egy levelet a Pétertől, hogy Amerikából kapott egy emailt, "a Szüts blogjából tudom, hogy Párizsban leszel a hétvégén, akkor találkozzunk." Na most ez őrület. Olyan elképesztő ellentmondás van aközött - hiszen erre kérdez rá, hogy valaki fest, festménynek tűnő képeket... négy oldala van a képnek, négy szögletes felülete, olajfestéke... ahhoz képest, amit ma aktuális kultúrának hívunk. Hogy a vanásnak valamiféle bizonyítéka az, hogy emberek nézik, hogy kíváncsiak arra a tíz mondatra, amit a Váli fölrak minden nap. Hol egy verset, hol legnagyobb gyönyörűségét, a táblázatszerkesztést. Ez a tizenegyedik kiállítása volt, amit én nyitottam meg, és azt gondoltam, hogy már mindent elmondtam én, úgyhogy egy paródiát írtam, gyakorlatilag az ő kis webnaplójára. Azt hiszem, hogy örült neki.

Marton Éva

Mert hogy ez egy nagyon régi barátság. 

Szüts Miklós

Igen, igen, múlt századi, múlt századi, minden tekintetben. Mennyi is? Harmincöt éves kb. a legnagyobb gyerekem, és az volt, már éppen járt, amikor Zebegényben együtt tanítottunk először... igen, harminckettő, harminchárom éves. Nézegettem, most körbejártam itt a kiállításon, na, ha erről kéne beszélni, mit mondanék. És az jutott eszembe, hogy ez egy annyira nehéz dolog, mert voltaképpen az ember mindig egy képet rakna ki egy kiállításon. Minden képet úgy csinál az ember, hogy annak az egynek mindent el kell mondania, amit a kép a világról elmondhat, ami elmondható... és akkor mellette van egy másik, iszonyatosan nehéz... én nem voltam itthon, amikor rendezve volt ez a kiállítás, és minden együttérzésem a rendezőké volt, merthogy ez pokoli nehéz dolog. Persze, én egy rakás képet máshová raktam volna, de a lehetetlent kell minden kiállítás-rendezésen megugrani. Két képet egymás mellé kell rakni, vagy hármat, és abból alkalmasint egy új mű lesz egyébként. 

Marton Éva

Azt mondta, hogy a műterem, a műterem magánya... és Váli Dezsőnek az egyik kedvenc témája a terem, a műterem, a szoba, aminek rengeteg aspektusa van, ami már több, mint kép, ami talán egy filozófia is lett az ő festészetében. 

Szüts Miklós

Húsz éve a témája a képeinek a műterem. Ugye ez időről-időre mindig fölmerül: "Jaj, találj már ki valami mást!" Giorgio Morandinak nem volt blogja az interneten, és ezért senki nem mondhatta neki azt, hogy jaj Giorgio, hagyd már ezeket a bögréket, most már legyenek inkább kancsók. Kívülállók, nem tudom, hogy mennyire hallják, hogy egy adott témán belül, adott esetben a Válinak a műterem-témán belül milyen rémisztő kalandokat lehet megjárnia 60x60 centiméterben, és kimeríthetetlen harcmező. Mindig fölmerül, hogy én is unom, a magamét is. Váli igen, ah, igen, nagyon unom. Addig a percig, amíg a harmadik vagy a negyedik... amikor egy igazán nagyszerű kép van. Akkor annyira nevetségesek lesznek ezek a mondatok: "Még mindig műterem?" Hát itt egy remekmű, akkor mi van? Nem mindegy? Az előző három, azok csak jó képek? Ugye ennek a dolognak két oldala van. Egyfelől van egy mítosz ezek körül a képek körül, van egy mítosz a Váli körül, ami nagyon jó kis kerek mondatokba fogalmazható: van egy monomániás ember, aki monomániásan nem megy ki negyven éve a műterméből, monomániásan ugyanazt festi húsz éve, ráadásul mit festene; az ő celláját - mondják izzadó tenyérrel. Ugye, ez tele van fűzve mindenféle kis butácska közhelyekkel.

Én azt gondolom, hogy Váli itt talált egy ösvényt, amin bandukol előre, és elképesztő kalandok érik. És eszébe nem jut erről az ösvényről letérni. Hol jönnek a rózsaszín nyuszikák, vagy; hol jön három üvöltő oroszlán, hol megsimogatják, hol gyomron vágják, hol szomorúnak lehet lenni, néha egy kicsit igazán boldognak lehet lenni, ez számára egy nagyon jó ösvény. Ha körülnéz itt a kiállításon, akkor ezekből a kalandokból mindenfélének a zenéjét meg lehet hallani. Miért menne odébb? A téma az egy apropó, a téma segít a szerzőnek és segít a nézőnek, hogy elinduljon azon az úton, ahová a kép vezet.

Váli Dezső kiállítása az Aulich Galériában. Nekünk is itt megnyitotta: Szüts Miklós