Eszterházy Károly Főiskola Eger 2007
A
zsidó gyászszokások, és temetkezés ábrázolása
Váli
Dezső festészetében
Konzulens tanár:
Készítette:
Erdős Júlia Fodor Nóra
főiskolai docens
rajz-vizuális kommunikáció
Tartalomjegyzék
Zsidó
gyászszokások.....................................................................................5
Zsidó
temetkezés..........................................................................................11
Váli Dezső
A ‘‘Régi zsidó temetők’‘ korszak.............................................................17
Képmelléklet............................................................................................20
A régi zsidó
temető
- A/82/31
..................................................................31
Régi zsidó
temető - visszatérés - A/84/51....................................................32
Régi zsidó
temető (vázlat a gyászhoz) - A/84/45..........................................33
Régi zsidó
temető - (alkonyat után) - A/84/47..............................................34
Régi zsidó
temető - sötét kő - A/84/49.........................................................35
Régi zsidó
temető (évszázadok) - A/85/02...................................................36
Régi zsidó
temető - kezdetben - A/85/11......................................................37
Régi zsidó
temető - (Ferenczy Károly emlékére) A/86/21..............................38
Régi zsidó
temető (hazatérés) - A/86/14.......................................................39
Utolsó
zsidó temető képem - A/86/22..........................................................40
Összefoglalás.................................................................................................41
Képmelléklet..................................................................................................43
A téma pedagógiai célú
felhasználásának lehetőségei........................................56
Irodalomjegyzék.............................................................................................59
Jegyzetek........................................................................................................60
Bevezetés
A zsidó kultúra
a nem beavatottak számára mindig misztikus terület lesz. Sokan jártunk már
zsidó temetőben: meglehetősen más hangulata van, mint a keresztényeknél.
Teljesen különbözik e temetkezési és gyászszertartás a miénktől. Egyszerre
misztikus és szakrális.
Affinitásom a
zsidó kultúrához és a zsidó festészethez már régóta érezhető volt. Tanulmányaim
során próbáltam beépíteni mind a rajzi, művészettörténeti és a pedagógiai
tevékenységeimbe. Egyfajta kíváncsiság és csodálat indíttatott szakdolgozatom
címének kiválasztásánál.
A témát először
szakrális, majd rajzi vonatkozásból közelítem meg. A képzőművészetből olyan
személyt választottam, mint Váli Dezső, akinek alkotói tevékenységét jelentős
részben meghatározta a zsidó temetők látványának feldolgozása.
A dolgozatom megírásához megbízható forrásanyagot Raj Tamás
főrabbitól kaptam, továbbá Váli Dezső összes publikációja, alkotásai segítették
munkámat.
Két nagyobb részre tagolható a szakdolgozatom.
1. Szakrális
megközelítésből indulok ki, melyben a zsidó gyászszokásokról és temetkezésről
írok.
2. Majd e témát bemutatom Váli Dezső zsidó
temetők festészeti korszakán keresztül, tíz festmény részletes elemzésével.
Minden festészettel foglalkozó ember számára példaértékű e
művész munkássága. Meddig lehet éveken keresztül körbejárni, feldolgozni csak
egy témát úgy, hogy az érzékletes, kifejező maradjon?
Megbizonyosodhatunk arról, hogy lehetséges még akkor is jó képet
alkotni, ha munkáink beszürkültek. Hiszen, ahogy Váli mondta: ‘‘a
szürke egyébként a leggazdagabb szín!’‘[1]
Zsidó gyászszokások
A zsidóság az élet vallása. A törvény az
életet szolgálja, de a halottakról sem feledkezik el. Az élethez ugyanis
hozzátartozik a halál. A zsidó vallási szertartásoknál épp olyan fontos
tisztességgel elkísérni az elhunytat a végső útjára, az ‘‘Élők
Házába’‘, mint gondoskodni a gyászolók fájdalmának enyhítéséről.
Sokan tudjuk, milyen érzés elveszíteni valakit, aki közel állt hozzánk, a
halálhírt éppen ezért nem könnyű közölni embertársainkkal.
Már az ókorban kialakultak különböző
szokások, olyan jelek, amelyekkel egyszerre lehetett tudatni az emberekkel a
halálhírt. Az ókorban sófárhangot szólaltattak meg, kosszarvból készült kürt
hangját. A ‘‘sófár svarim’‘, amely töréseket jelent
héberül, valóban három megcsukló, megtört akkord hangját hallatta. Manapság is alkalmaznak rituális jelzéseket,
pl. kiöntenek egy pohár vizet a ház elé, tudatva a környezettel a szomorú hírt.
A gyászolók lakásukban
letakarják a tükröket. Aki oda belép, nem kell kérdeznie semmit.
Északkelet-Magyarországon a templomszolga hajnali ébresztéskor eggyel
kevesebbet koppant a házak ajtaján.
A hagyományos szokás
szerint, ha meghal valaki, a Szentegyletet, a Chevra Kadisát kell értesíteni.
Ők vállalnak minden teendőt, amit a halott körül kell végezni. A Szentegylet
jelen van világszerte, ahol zsidó hitközség létezik. Budapesten 1840-ben
alakult meg, ma a Síp utcában található a székhelyük. Feladatuk a halottak
eltemetése, a temetők felújítása. A temetkezéssel kapcsolatos ügyek mellett a
szegények gyámolításával is foglalkoznak. Budapesten működtetnek egy kórházat
Zuglóban, az Amerikai úton, ahol olyan betegek számára biztosítanak ellátást,
akik nem tudják megfizetni a kórházi költségeket. A Chevra emberei mindezen
faladatokat önszántukból végzik: számukra természetes a segítségnyújtás.
Haláluk után előkelőbb sírokban hantolják el őket.
A zsidó temetkezési
szokás szerint a halottat minél hamarabb el kell temetni-, addig a gyászoló fel
van mentve bizonyos kötelességei alól. Nem szükséges dicsérő imákat mondania,
sem pedig mások dicsérő imáira ‘‘ámen’‘- nel felelnie.
Nem tiltott házának elhagyása ez idő alatt, és a fontosabb üzleti ügyeket is
lebonyolíthatja saját maga. A temetés
kitűzött napja viszont nem halasztható el semmi nemű ügy miatt.
Amíg nincs eltemetve a
halott, az élőknek kötelességük gyászolniuk, a halál beálltával kezdődően és a
temetést követően is.
A temetés napján a
hozzátartozók böjtölnek. Tilos húst enni, bort inni, és érzéki élvezettel élni.
Szombaton viszont megengedett a hús és bor fogyasztása, templomba is mehetnek,
csak az érzéki élvezet szigorúan tiltott. Ezen a napon hamarabb kell
elmondaniuk az imákat, mivel az est beállta után a temetésig nem imádkozhatnak.
Ha a halál ünnepnap előtti este áll be, s a temetéssel kapcsolatos
előkészületeket nem bonyolították még le, ünnepnapokon ugyanazok a szabályok
vonatkoznak a gyászolókra, mint szombaton.
Újévkor a gyászoló
köteles a sófár fúvást meghallgatni. Az engesztelő nap végén szombati
magatartást kell követnie. Púrim ünnepén elmehet a templomba, de az imákat nem
olvashatja együtt a gyülekezettel. A templom újraszentelése napján nem gyújthat
channukka-gyertyákat.
A szigorú böjt után a gyászolók bevágják
ruhájukat. A ruhaszaggatás egy ősi szokás, amelynek célja, hogy ha elvesztünk
valakit, az ember lelkében felgyülemlett fájdalmat kifejezésre juttassuk.
Halálhír következtében ezt az ember első, hirtelen felindulásból teszi. A történelem
során a ruhaszaggatás rituáléjára utaló legkorábbi feljegyzés Mózes első
könyvében olvasható. Eszerint Jákob fiai összeesküdnek testvérük, József ellen,
akit különös álmai miatt akartak megölni. Az egyikük, Reubén nem engedte saját
vérük legyilkolását, ezért csupán egy gödörbe lökték testvérüket, majd Reubén
távozása után eladták az arra jövő izmaélitáknak. Reubén visszament Józsefért,
hogy kiszabadítsa. Mikor a gödörhöz ért, nem találta sehol. Azt hitte,
testvérét felfalta egy vad. Ekkor fájdalmában megszaggatta ruháit. (Mózes I.
könyve 37: 29). Sietett, hogy közölje testvéreivel József halálát. Azok vérbe
mártották a halottnak vélt József köpenyének egy darabját, és elvitték
apjukhoz. Jákob azt hitte, vadállat falta fel fiát. Bánatában ő is megszaggatta
ruháit, derekára zsákot kötött, gyászolt. ( Mózes I. könyve 37:34 ) A ruhaszaggatás nem csupán a fájdalom
levezetésére szolgál. Egész évben emlékeztet a szeretett elhunytra, másokat
pedig legnagyobb kíméletre indít az ilyen ruhát magukon viselő embertársak
iránt. A próféta mindezt csak külsőségnek tekinti, belső megemlékezésre
buzdítja a gyászolókat. ‘‘Szíveiteket szaggassátok, nem csak
ruháitokat!’‘(Joel 2, 13.)
A ruhaszaggatást a koporsó lezárása előtt
végzik. A rokonok a koporsó fölé hajolva segédkeznek: férfi halottnál férfi,
női holttestnél nő. A szív fölött a kabát szegélyébe belevágnak késsel, majd a
gyászoló továbbhasítja saját kezével ruháját egy hüvelyknyire. A ruha bevágását
különböző helyen szokás végezni, attól függően, milyen kapcsolatban állt az
elhunyt a gyászolóval. Rokonokért a ruha jobb oldalán, szülőkért a baloldalon
végzendő. Szülők elvesztéséért a gyerekeknek az összes ruhadarabjukat be kell
vágniuk, amit aznap viselnek, kivéve az inget, és a köpenyt. Ezeket nem
szükséges. A ruhaszaggatást csak állva lehet végezni. Ünnepnapokon csak a
szülőkért engedélyezett, ez alól csak az ágyban fekvő beteg lehet felmentve.
Kisgyermek elhunytakor is megteszik ezt, de ha harminc napnál fiatalabb
csecsemő halálozott el, ez a művelet elmarad. Ha két közeli rokon egy napon
halna meg, midkettőért egyszerre szokás megszaggatni a ruhát. Ha egymást
követően több rokon hal meg, akkor a már meglévő hasítást kell továbbszakítani.
Harminc nap letelte után bevarrhatóak a szakítások, de szülőkért sosem szabad véglegesen
összevarrni a ruhát. Ez alól csak a nők kivételek, az illemre való tekintettel
összetűzhetik. Természetesen imádkozás mellett végzendő a gyászszertartás.
A ruhaszaggatás mellett a temetkezési
szertartás másik jelentős mozzanata a halott mosdatása. Ezt rituális
fürdetésnek nevezik, héberül ‘‘tahará’‘, azaz
megtisztulás. A temető külön helyiségében az arra illetékesek végzik. A Chevra
Kadisa emberei megfelelő szakértelemmel bonyolítják le a műveletet. Csakis
tiszta kézzel lehet elkezdeni, ennek szakrális jelentősége van. Megmossák a
kezüket, megtisztítják a bűntől. A mosdatás csak akkor kezdhető meg, ha már
készen van az elhunyt számára a halotti ruha. A férfi holttestet lábaival az
ajtó irányában két-három, vagy több férfi egy deszkára emeli. Kettéhasítják az
inget mellkastól kezdve a gyomorig, majd lefedik egy lepedővel. Egy edénybe
langyos vizet öntenek, kis tállal merítenek belőle, majd ráöntik testére. Lepedőn keresztül megmosdatják. Ezt fejtől
kezdve a lábakig végzik. Ezalatt hanyatt fekve nyugszik, majd egyik, aztán
másik oldalára fordítják, és megmossák hátát is. Végül a kezek és a lábak
körmeit is egy fémeszköz segítségével kitisztítják. A mosdatás után az egész
holttestet tojással vegyített borral lelocsolják. A Chevra vénei közül négyen
teknő fölé emelik, majd kilenc mérték vízzel leöntik. Közben kilencszer a ‘‘tiszta’‘szót
ismételgetik. A megmaradt fürdővizet a halott testére szokás önteni, fejtől a
lábakig, majd száraz ruhával végigtörlik a testet.
A hajat és a szakállat
fém fésűvel kifésülik. Ünnepnapokon a fésülés és a törülközővel való mosdatás
elmarad. A női holttesten a mosdatást csak nők végezhetik.
Gyermekágyas asszonyon,
aki a szülés napjától számított harminc napon belül halt meg, nem végezhető
mosdatás. Kizárólag abban a ruhában temethető el, amiben elhalálozott.
Általában melléhelyezik véres lepedőjét is. Némely helyeken megtisztítják az el
nem fedett testrészeket is. Mialatt mosdatják a halottat, az Énekek-énekének
verseit mondogatják.
Az elhunytat, ősi zsidó szokás szerint,
egyszerű, fehér gyolcsruhába öltöztetik, ezt héberül
‘‘tachrichim’‘-nek nevezik. A nőket és a férfiakat
egyaránt többrétegű öltözetben kell eltemetni. A férfiak testére fejtől kezdve
adják a ruhát: sapkát, inget és nyakkendőt kap. Lábaira vászonnadrágot húznak,
az inget vászonövvel díszítik, néha még egy kendőt is adnak rá. Mintegy
köpenyt, úgy vetik át vállain. A halotti ruha fölé egy ‘‘talisz’‘kerül,
végül vászonlepelbe burkolják a testet. Nőtlenek esetében a talisszal, mint egy
nagy lepellel befedik a holttest arcát is, a nős férfiaknál viszont az arc
szabadon marad. Megköthető ruhadarabon általában csak egy csomót ejtenek.
Ünnepnapokon még ezt sem teszik, csupán áthajtják a kötözendő anyagokat.
A nőket három rétegű
ruhadarabban temetik el. Ingben, kendőben, főkötőben, harisnyával, övvel
kiegészítve. Az öltöztetést náluk is a fejnél kezdik.
Gyermekágyban elhunyt
nőkre a lehető legkevesebb ruhadarabot adják: kevesebb szövet legyen rajta az
enyészet elkerülése végett. Szokás szerint mellétemethetik véres ruhadarabjait
is, de halála beálltakor rajta lévő öltözetben helyezik nyugalomra. Ha az
asszony áldott állapotban fejezi be életét, még mielőtt megszülte volna
gyermekét, a koporsóba lábaihoz egy fehér leplet helyeznek. Ha viszont gyermekét
megszülte, de ő is ugyanazon időben halálozott el, általában egy koporsóban
temetik el őket. Néhol mégis külön koporsóban hantolják el a két személyt,
viszont egy közös sírban helyezik örök nyugalomra.
A meggyilkolt, sok vért
vesztett emberek koporsójába, zacskóba téve behelyezik a testük mellől kiásott,
véres földdarabot is. Melléjük teszik a gyilkos eszköz megtisztításához
használt rongydarabot. Mielőtt a halott férfi testét a koporsóba fektetik, azt
talisszal kibélelik, majd leplet és egy övet helyeznek el benne. Az övet
összekötik rajta, a leplet pedig felülről, mint egy köpeny gallérját,
átvetik. A taliszt a feje fölé húzzák,
az arany vagy ezüst paszományt lefejtik róla. A halálban nincs különbség gazdag
és szegény között. A gazdagot ugyanolyan ruhában temetik el, mint a
szegényeket. Már a középkori időktől kezdve törvény írta elő, a Chevra Kadisa
gondoskodott arról, hogy a temetkezésben ne legyenek osztálybeli különbségek. A
sírkövek is egységesen egyszerűek voltak régen, csak a törvénytudók, a rabbik
és a Chevra Kadisa tagjainak járt nagyobb, esetleg díszesebb sírkő. Persze, ma
már sokféle létezik.
A búcsúztató szertartás, héberül
‘‘ciduk hadin’‘alatt a férfi hozzátartozók a ravatal
jobb oldalán, a nők bal oldalt helyezkednek el. A rabbi beszéde előtt a kántor
emlékimákat énekel. A halottat a sírhoz kísérő úton imával követik. Ezt az utat
nevezik ‘‘levajának’‘, a halott elkísérésének. Útközben a koporsót háromszor leteszik. Van olyan
hitközösség, ahol még egyszer kinyitják a sírba tétel előtt. Ekkor földzacskót
helyeznek a holttest nyaka alá, utoljára megigazítják a testet, illő helyzetbe
rendezik. A koporsót lezárják, majd szíjak és kötelek segítségével leengedik a
földbe. Hozzálátnak az elhantoláshoz: a
nyitott sírba a rabbi és a kántor után minden gyászoló egy kis lapáttal vagy
kézzel háromszor földet szór. Közben a Szentírásból idéznek. Szülőre,
nagyszülőre egyáltalán nem szabad földet szórni.
Mindenkinek meg kell várnia, míg a sírhant
végleg elkészül, mert addig nem illendő elhagyni a temetőt.
A temetési szertartások
teljes befejeztével már nem a halott körül zajlanak az események, hanem a
gyászolók vigasztalása a legfőbb feladat. Izraelben ősi szokás, a legnemesebb
cselekedetek közé tartozik. Lényege: ha rövid időre is, de a gyászoló fájdalma
csökkenjen. Fontos az együttérzés a fájdalomban, épp ezért nyújt segítséget a
közös ima a zsinagógában.
Elkezdődik a szigorú gyász
időszaka. Hét napig tart, héberül:
‘‘sivá’‘. A gyászoló nem hagyhatja el otthonát, nem
vehet fel cipőt, szék helyett csak sámlira ülhet. A látogatók vigasztaló szavak
mellett ételt-italt is visznek magukkal. A Chevra Kadisa emberei vigaszt
nyújtanak, a temetés után kaláccsal és hamuval hintett tojással várják a
hozzátartozót házánál. Ezt nevezik ‘‘szeudat havraának’‘,
azaz felépülési lakomának. A rabbi külön kérésre megengedi az otthoni
megemlékezést, a közös Istentiszteletet, a gyászimát az elhunyt emlékére.
A kevésbé szigorú gyász
harminc napig tart, héberül ‘‘slosim’‘. Ekkor tilos
hajat vágni, borotválkozni, és az elhunyt sírját meglátogatni! Izraelben a
harmincadik napon kerül sor a sírkőállításra.
A gyászidő leteltével a hozzátartozók
kötelesek felkeresni szerettük sírját. Míg a keresztények a temetőből
távozáskor keresztet vetnek, a zsidóknak füvet kell szakítani, és a hátuk mögé
dobni. Ez jelzi az élők és a holtak különválását.
Ilyenkor egy bibliai
idézetet szokás elmondani, hogy az eltávozottak úgy virágozzanak, úgy
támadjanak fel, mint a ‘‘mező füve’‘.
Zsidó temetkezés
A sírkőállítás ősi rituálé. Apró
kövecskék sírra helyezéséből alakult ki.
Legelső
bizonyítéka a Bibliában olvasható, Jákob nevéhez köthető. A Szentírás szerint
háromszor állít emlékkövet. Először, mikor fiatalon kénytelen elhagyni a szülői
házat, s útközben látomás gyötri. Miután megfejti, egy oltárkő alapját helyezi
le Bét- Élben, és fogadalmat tesz Istennek. Másodszor felnőtt emberként állít
követ hazatérése alkalmából. ‘‘Legyen tanú ez a kőrakás’‘(Mózes
I. könyve 31:52). Harmadjára halott felesége, Ráhel emlékére. /Jákob és Ráhel
Bét-Élből indultak útnak Efrátba, vagyis Bét-Lehembe, de útközben Ráhel életet
adott fiának, Ben Óninnak, Jákob elnevezésére Benjaminnak. A nehéz szülés
következtében Ráhel meghalt. Jákob így nem tudta eltemetni feleségét a családi
sírboltban, a Machpéla-barlangban, ezért sírjára oszlopot állított. (Mózes I.
könyve 35:20)/. Ráhel sírja a mai napig megtalálható, Ramat-Rahél, azaz Ráhel
magaslata néven zarándokhely lett.
A régészet
igazolta a bibliai elbeszélést. A Szentírásból megismerhető elődeink
temetkezési szokása, a barlangsírokba való temetkezés. Természetesen az ókorban
még nem kegyeleti szokásból helyeztek köveket a sírra, mint manapság, hanem
különböző okok miatt tették.
Ez a világszerte
elfogadott hagyomány a Közel-Keletről ered, és terjedt el. A sivatagos vidéken
a homok nem nyújt kellő védelmet a holttestnek, ezért a rokonok, ismerősök
köveket hordtak a sírra, nehogy a test vadállatok martaléka legyen.
Jótéteménynek számított ez a cselekedet.
Innen eredhet az emlékkövek, mint az el nem feledés szimbólumának
elhelyezése a hantokon. Minél több
kavicsot helyeznek a sírra, annál élőbb az elhunyt emlékezete földi élete felé.
Különös szokásnak tartják a keresztény hívők, hiszen ők virággal emlékeznek
elhunyt szerettükre. A zsidó vallás szerint virággal emlékezni sértő az
elhunytra nézve, hiszen az életet szimbolizálja. Halottra emlékezni csakis
élettelen dologgal lehetséges. Ada Christen versének eme két sora remekül
példázza az imént említett szokást: ‘‘Élő kapja a virágot, kavicsot
a holtnak hantja’‘[2]
A zsidó temető, ‘‘bét
hachajim’‘, az Élők Háza. A zsidók halottjaikat élőknek tekintik,
innen származik ez az elnevezés. A temetkezés után sírkövet készítenek, és azt
felavatják. Izraelben egy hónappal a temetés után -míg nálunk egy évvel a
búcsúztató szertartást követően- történik. Sírkőavatáshoz nem szükséges rabbit
és kántort hívni, de feltétlenül imát kell mondani a sírnál.
A történelem során
a zsidó sírkövek koronként, területenként változtak. A bibliai korban ‘‘máccéba’‘volt
a neve. Ilyet állított Jákob elhunyt feleségének. Az ókori Palesztinában kettős
sírokban temetkeztek, ezt hívják ‘‘máchpélának’‘. A
családi sírboltokban külön kamrák nyíltak az egyes személyek sírjához. A
második, harmadik századból egy egész nekropoliszt ástak ki Bét Seárimban.
Zsidó tanítómesterek temetkeztek ide. Ekkor a feliratok héber vagy görög
nyelvűek, olykor mindkettő. A sírkamrában reliefek vagy freskók láthatóak,
melyeken gyakran szimbólumok jelennek meg. Emberi, állati, növényi, gyümölcs,
hajó, lovas motívumok. Az ősi zsidó szimbólumok egyaránt megjelennek, mint a
hétágú menóra, pálma, citrus, sófár vagy az olajkorsó motívuma. Mindezek
mellett bibliai történetek is megtalálhatóak: Noé bárkája, Dániel az
oroszlánveremben. Ezek gyakoriak az ókori zsidó és keresztény művészetben.
Ebben az időben a
zsidó művészet virágzását élte, melyről tanúskodnak az ókori zsinagógák
mozaikpadlói is. A római katakombák sírkövein is megtalálhatóak a zsidó kultúra
emlékei, melyek formavilágukban megőrizték az eddigi motívumkincsüket. A héber
és görög mellett a latin is megjelenik, mint a pannóniai zsidó sírköveken.
Egyszerű kő, latin szöveggel, hétágú menórával. A kövek időről-időre egyre
egyszerűsödnek.
A középkorban a motívumkincs gazdagsága
leredukálódik, a héber betűk, azaz a felirat veszi át a forma szerepét. A
középkori Magyarországon szinte ugyanazon sémára íródtak a sírfeliratok. Felül
csak két héber betű, ‘‘Itt van elrejtve’‘, azaz
eltemetve. A zárósor: ‘‘Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe’‘. A ránk maradt középkori sírkövek legrégebbike
Pészách Ben Péter írásos sírköve 1278-ból, egyben a legszebb, mely fennmaradt e
korból. A kőtáblán ez áll: ‘‘Ez az emlék / R. Pészách Ben Péter
/sírhantjánál (fejénél) került felállításra, / aki visszatért az
örökkévalóságba / a hatodik évezred harmincnyolcadik esztendejében / elul
havában.’‘[3] Ma a
budapesti Történeti Múzeum őrzi.
A zsidó
temetkezésben különbséget kell tenni a szefárd, a spanyol eredetű és a német
askenázi sírkövek között. A szefárd zsidóságé vízszintes, fekvő formátumú, míg
a németé álló. Nem voltak, nem is lehettek osztálybeli különbségek a sírköveken
sem, a halálban minden ember egyenlőnek számít. Egységesen egyszerűek
készültek.
Ezzel szemben a
rabbikat mindig kitüntetett sírba hantolták el, emléküket szarkofágok őrzik.
Kelet- Európában, Magyarországon a chasszid rabbik sírja fölé kis sátorszerű
házacska épült. Itthon a Chasszidizmus olyan vallási mozgalom volt, ami az
évezredes merev, dogmák által vezérelt zsidó vallást fölszabadította. A
tizenhetedik és a tizennyolcadik század táján terjedt át Lengyelországból. A
természet és az ember kapcsolatát hirdette. A chasszid istentiszteletek ének és
tánc kíséretében zajlottak, az addigi dogmatikus szertartás helyett. A rabbik
sírjai zarándokhellyé váltak. Gyakran látogatják az emberek a sátoraljaújhelyi,
bodrogkeresztúri, olaszliszkai vagy a nagykállói csodatévő rabbi sírját, mint
ahogy a festő Ámos Imre is.
A tizennyolcadik században kialakult a
zsidó barokk kőfaragó művészet. A zsidó népdal, néptánc mellett a chasszidizmus
szellemi termékeként jöttek létre. Formailag a sírkövek sumér hagyományt
idéznek fel, téglalap vagy félkörörös záródísszel, korona tetővel. Akadnak
hegyesszögben végződő kövek, illetve a gótika szellemiségét idézve csúcsíves
záródásúak. A román korra jellemző domború, vagy csavart, oszlopszerű elemek is
felismerhetőek. A kőfaragók a chevra kadisának az alkalmazottjai, gondos
művészi kivitelezésű köveket faragtak. Nem tekintették magukat művészeknek, de
mindegyik sírkő szinte más, mind egyedi kivitelezésű alkotás. A sírművészetben
szinte mindegyik kőnél a betű dekorativitását használták fel díszítőelemként. A
kőfaragónak kellett a betűket elrendeznie, kivésnie a sírkőn, mellyel
dekoratívvá és formagazdaggá alakítható a felület. Ez természetesen nagyfokú
esztétikai érzéket és gyakorlott szakmai tudást igényel. Így hát a betűkép, a
szöveg esztétikus elrendezése volt művészetük próbaköve. A mesterek domborított
vagy bevésett technikával dolgoztak. A domborított technika jóval nagyobb
lehetőséget biztosított a sírkő egyenített megmunkálására. A szövegsorok
gyakran domborított gerendázaton helyezkednek el. A kőszobrász mesterek a
szöveg és a változatos dekorációs formák közötti egyensúly megteremtésére
törekedtek. Ahhoz, hogy a kőfaragók művészete értelmezhető legyen mindenki
számára, ismerni kell az ősi jelképeket, szimbólumokat. A sírkövek számos
motívumkinccsel rendelkeznek, mint a menóra, hanukija, Dávid-csillag, sófár,
áldást osztó kéz, kancsó, korona, törvénytábla, szív, pajzs. Állat- és
növényszimbólumok is egyaránt megtalálhatóak, mit az oroszlán, sas, szarvas,
galamb, macska, szőlő, gránátalma, fűzfa, pálma. A zsidó művészetben a jelképek
nagy jelentőséggel bírnak, hiszen a Biblia tiltja az emberábrázolást, a faragott
képek tiszteletét.
A temetőkben
nincsenek sírszobrok vagy fényképek, a betűkön kívül csak e formák ismeretével
tudhatunk meg a halottról információkat.
E világ két dimenzióra épít, de annak
jelentősége hatalmasabb, ha ismerjük a felé vezető utat.
Az egyik legősibb
szimbólum a menóra, vagyis a hétágú gyertyatartó. Ágszerűen formált alakja
hasonlít az élet fájára. Először Mózes korában bukkant fel, a pusztai szentély
leírásánál. A templom központi részén állt, az örökmécses szerepét töltötte be.
A hét ága a hét napjára utal. A római korban ismert zsidó jelkép volt, de a
pannóniai zsidó sírköveken is előfordult.
Egy másik gyertyatartó a hanukija, azaz a
hanukai gyertyatartó, amit Magyarországon szintén menórának neveznek, csak
Hanuka ünnepén gyújtják meg. Nem hét ágú, mint a menóra, hanem nyolcágú, és
kiegészíti még egy szolgagyertya, a samesz. Általában csak annak a halottnak a
sírkövére vésték rá, aki december környékén halálozott el.
A Dávid-csillag
szintén egy régi jelkép, Dávid pajzsát szimbolizálja. Hatágú csillag, két
egymásba fordított háromszögből áll. Indiából eredeztethető, az ég-föld vagy
nő-férfi találkozásának szimbóluma. A zsidó hitvilág szerint Dávid király
pajzsára vésték ezt a jelet, innen is származik az elnevezés.
A sófár, egy kosszarvból készített kürt.
Sokféle eseményen szólaltatták meg, mint a szombat és egyéb ünnep kezdetén,
halálhír esetén, a zsinagógában pedig újévkor és engesztelő napon. Sírköveken
megjelenő ábrázolása a Messiás eljövetelét, a feltámadást jelzi.
A gyertya,
egyértelműen a lélek szimbóluma, a Példabeszédek könyve szerint az ember lelke,
Isten mécsese. Mindemellett a családi élet jelképe is.
Áldó kezekkel való
megjelenítése a péntek esti gyertyagyújtásra utal. Általában női sírköveken
jelenik meg.
Az áldást osztó
két kéz, és annak jellegzetes mozdulatával való ábrázolása csak a kohanitáknál
jelenhet meg. Áron nemzetségéből származó kohanita férfiak a zsinagógában e
mozdulattal áldják meg Izrael népét. Egy legendás magyarázat szerint Isten
tekint le az ujjak mögül.
Egyes alakzatok,
mint a kancsó, a levita származásúak jelképe.
A korona a tudást
jelenti.
A nyitott
könyvszekrény a bölcsesség szimbóluma.
Az oszlop és a ház a példamutató családi
életet jelzi.
A törvénytábla a mózesi két kőtáblára utal, melyre
a bibliai tíz parancsolatot vésték. Általában a sírkövet erre a kettős formára
faragták ki.
A sátor a Talmud
szerint az igaz ember jótetteit jelenti, mely oltalmaz.
A szív a jóakarat
jelképe.
A pajzs a belső
emberi értékeké.
Az állat motívumok
közül az oroszlán a hűséget, és a vallásos kitartást jelzi.
A két oroszlánnal
körülvett korona a Tóra védelme.
A szarvas, mint
címerállat, személynévre vagy családnévre utal.
A sas
családneveket, vagy a családon belül a védelmező anya szerepét erősíti.
A galamb csak női
szimbólum, temetésen mondott Énekek énekében a női szépség megjelenítője.
A macska kevésbé
gyakori, inkább a ‘‘Katz’‘családnevet mutatja.
A szárnyas lovak
jelképe még nincs megfejtve, eredete valószínűleg idegen.
Gyakoriak a sírköveken a növényi szimbólumok
is:
A szőlőfürt Izrael
jelképe, azaz a zsidóságé. A családi életre is utalást tehet.
A gránátalma szintén a zsidó eredetet jelzi,
Izrael kiemelt terméke.
A fűzfa nagyon gyakori jelkép, a szomorúság és
a gyász megtestesítője. Ábrázolása többnyire női sírköveken látható.
A pálma a kitartó,
egyenes embert, az igaz embert ábrázolja.
A derékba tört
pálma viszont a váratlan halál tragikumát fejezi ki.
Az egyéb
virágmotívumok és vázák már főként modern síremlékeken fordulnak elő.
A
tizenkilencedik században szinte túlburjánzanak a díszítőelemek, háttérbe
kerülnek a feliratok. Ezzel hanyatlásnak indult a sírkőművészet. Egyre nagyobb
köveket munkálnak meg, ezáltal a díszítőelemek is megsokszorozódnak a nagy
felület kitöltése érdekében. Míg a régebbi köveken a díszítmények a timpanonban
helyezkedtek el a szöveg felett, addig ez idő tájt megszaporodtak a kő egész
felületén. Már a szöveget sem a hagyományos célja szerint vésik ki,
függetlenedik a halott adataitól; versrészletek, idézetek formájában vannak
jelen. Öncélúvá válnak a feliratok, eltávolodva a halott személyétől. A zsidó
temetők művészetét a múlt század végétől kezdve kiszorítja a tömegméretekben
termelő kőfaragó ipar. Később fokozatosan megjelenik a rossz ízlés antológiája,
a giccs. Mára a temetőkben az évezredes egyenlőtlenséget a sírköveken
megnyilvánuló megkülönböztetés teljesíti ki. A temetők a legősibb időkben
fákkal díszítettek, ligetszerűek voltak. A természetes, ép környezet az
elmélkedésre vágyó ember kedvelt helye
volt. A rómaiak zsidókertnek nevezték.
Jelenleg a temetők
az elhanyagoltság, az ápolatlanság érzetét keltik a látogatóban, holott a
talmudi előírás szerint sem növényzetét, sem köveit nem szabad felhasználni.
Törvény írja elő, hogy a sírokat tilos bolygatni, beleértve az exhumálást is. A
fákat, bokrokat nem metszik, csak a sírhoz vezető utat teszik járhatóvá. Zsidó
szokások szerint a természetes környezetet óvni kell, a hagyomány szerint az
enyészettel hiábavaló szembeszállni.
A temetők általában nyitva állnak a
látogatók előtt, kivétel szombaton, de már péntek délután sem illendő
felkeresni. Ünnepnapokon szintén zárt a temető kapuja. Látogatáskor illő
öltözetben kell megjelenni, csak úgy, mint a zsinagógába való belépéskor.
Férfiaknak kötelező sapkát viselniük, amit akár a gondnokságon kölcsönözhetnek
is.
Váli Dezső
A
‘‘Régi zsidó temetők korszak’‘
A művész 1942. október 2-án született
Budapesten. 1959- ben kezdett a festészettel foglalkozni. Már e korai
munkásságában megmutatkozott színek iránti vonzalma, melyet az anyag
használata, az olaj technika tett teljessé. Mindig is érdekelte az olaj
felhasználási lehetősége, mely jóformán egész festészeti munkásságát
végigkísérte a mai napig. Már fiatal korában műanyag festőkéseket készített, mellyel
gyakrabban dolgozott, mint ecsettel. Ezáltal könnyebben tudta keverni a
színeket, ugyanakkor különleges faktúrákat tudott létrehozni. Kísérletezett a
festéssel.
1962-ben felvették
az Iparművészeti Főiskolára. A festés mellett az építészettel is foglalkozott,
amely ettől kezdve művészetét jelentősen befolyásolta.
Szinte minden
képén már olajjal dolgozott. Stúdiumokat készített. A látvány, a figurális
ábrázolás érdekelte. Munkáihoz gyakran vázlatokat rajzolt, mielőtt színekkel
megkomponálta volna a felületet. A főiskolát 1967-ben fejezte be.
Első absztrakt képeit 1969-ben alkotta.
Megváltozott a téma, az építészet hatására a figurális ábrázolás háttérbe
szorult. A képi elemek fokozatosan leegyszerűsödtek, absztrahálódtak. Egy évvel
később érdeklődése a szakrális dolgok felé terelődött. Visszatérő gyakorisággal
ábrázolta a Keresztutat. A tizennégy stációt jelzésszerű elemekkel, szinte
jelekkel próbálta kifejezni. 1971-ben következett az ‘‘üresnek
nevezett képek’‘korszaka. Ekkor vízszintes vagy függőleges, görbe
vagy egyenes vonalakkal fejezi ki mondanivalóját: motívumok nincsenek a
felületen, szinte csak az ecset nyoma, a tiszta kolorit és e pár vonal tagolja
a képet. Még ez évben technikai újítást fejlesztett ki, amit a mai napig alkalmaz.
Áttért vászonról a farostra. Ennek érdesebbik oldalára fest, amely hasonlít a
vászon textúrájához. Ez az anyag egyrészt kevésbé sérülékeny, másrészt sokféle
felületi kaparást tesz lehetővé.
1972-ben nonfiguratív képeket készített, de
saját vallomása szerint ez számára nem járható út, hiszen a szakralitás végét
jelentette volna. Két évvel később következtek az úgynevezett
‘‘szemetes’‘képek. A saját szobájában talált
hulladékokat, papírdarabokat kezdte fotózni, festeni. Az ekkor kikísérletezett
kifejezési elemeket későbbiekben is alkalmazta festészetében. 1975-től tanított
a Zebegényi Képzőművészeti Szabadiskolán, majd jóval később a kilencvenes
években az Iparművészeti Főiskolán is.
A nyolcvanas
években főleg kollázs technikával, és munkáinak méretezésével foglalkozott. A
kisméretű felületektől kezdve az egészen méteres képekig mindent kipróbált, de
1982-től csak a kicsi, négyzetformátum mellett maradt.
Az 1984-es év ismét egy fordulópont Váli
művészetében. Befejezte nonfiguratív korszakát, amelyet saját maga tartott
rossznak. Kiemelten a Régi zsidó temetők témát kezdte sorozatban feldolgozni.
Nagyon sok fotót készített, kétezer-négyszáz felvételt. Ezekből merítette az
ihletet festményei elkészítéséhez. Számára a fotók hatalmas élményanyagot jelentettek,
új kifejezési formára ösztönözték. Lehetőséget nyújtottak festészete további
kibontakozására téma- és technikai szempontból egyaránt. E terület
mindamellett, hogy misztikus, szakrális, egzotikus jellege is jelentős. Téri
kifejezési lehetőségek teljes tárházát nyújtotta számára. Egyszerre kezelte
térélményként, építész szemmel; ugyanakkor érzékeny színbeli megoldást keresett
a formák kifejezésére.
Váli három éven
keresztül foglalkozott a zsidó temetők festésével. Az évek alatt rengeteg
képanyagot készített. A fotók mégis mind különböző hangulatot, formát fejeznek
ki. Váli úgy kezelte a felvételein lévő temetőrészleteket, mint egy
mikroenteriőrt. Az első ecsetrajzai után nagyon sok tusra emlékeztető
fekete-fehér képet festett, majd tucatnyi temetőrajzot, és néhány
‘‘fehér a fehérben’‘képet. Így jutott el a színekben
gazdag kompozíciókig. Sokáig erőteljes kolorit jellemezte munkáit, gyakran
alkalmazta a narancsot, pirosat, rózsaszínt és a sötétvörös árnyalatait.
Alkotás közben bizonyos sémákat rögzített, mint a sírkövek méreteit, formáit,
és azok egymás mellett lévő ritmusos elrendezéseit. A köveken megjelentek a
zsidó szimbólumok, többnyire a leggyakrabban használt jelek, mint a menóra,
Dávid csillag stb. A két héber betű is általában felkerült, az ‘‘itt
van elrejtve’‘, azaz ‘‘eltemetve’‘jelzés.
Ennek segítségével szinte minden képi elem maradhatott gesztus szintjén, a
letisztult formavilág mellett tökéletesen érvényesült a színek harmóniája a
felületen.
A kavargó
koloritok egzotikus jellege után egy hirtelen váltás következett be 1985
decemberében. A színek elvesztették lüktető erejüket, leredukálódtak a szürkék,
feketék, fehérek drámai nyelvére, átadva a helyet a gyásznak. A kövek
tragikusak, súlyosak. 1985 tavaszára a képek veszítettek drámaiságukból,
egyszerűbbé, csendesebbé váltak. Egy év múlva letisztulva, derékszögű formákra
és faktúrákra terelődött a művész figyelme, már-már a nonfigurativitás határát
súrolva.
Egyszerű elemekkel
fejezte ki a temetők atmoszféráját. 1987-ben már csak kilenc képet alkotott.
Kutatásaim szerint Váli Dezső a Régi Zsidó
temetőkről hatvannyolc festményt készített.
Erről a
korszakáról a következő művek nyújtanak átfogó képet:
-
A régi zsidó temető - A/82/31 /35 x 30 cm 1982./
-
Régi zsidó temető - visszatérés - A/84/51 /60 x 60 cm 1984./
-
Régi zsidó temető (vázlat a gyászhoz) -
A/84/45 /60 x 60 cm 1984./
-
Régi zsidó temető - (alkonyat után) - A/84/47 /60 x 60 cm 1984./
-
Régi zsidó temető - sötét kő - A/84/49 /60 x 60 cm 1984./
-
Régi zsidó temető (évszázadok) - A/85/02 /120 x 120 cm 1985./
-
Régi zsidó temető - kezdetben - A/85/11 / 60 x 60 cm 1985./
-
Régi zsidó temető - (Ferenczy Károly emlékére)
A/86/21 /120 x 120 cm 1986./
-
Régi zsidó temető (hazatérés) - A/86/14 /130 x 170 cm 1986./
-
Utolsó zsidó temető képem - A/86/22 /90 x 120 cm 1986./
Képmelléklet
A régi zsidó temető
A mű a festő Régi zsidó temetők
korszakának első alkotása. Mivel 1982-ben készült, valójában két évvel meg is
előzte azt. A témának mindenképpen ez az első irányadó darabja.
Képi megfogalmazását tekintve különbözik
Váli többi munkájától. A cím alapján egyértelmű, mit ábrázol, bár elemeire
bontva mégsem ismerhető fel minden részlete a képnek. Sokkal inkább sorolható nonfiguratív
festményhez.
A Régi zsidó temetők
képeinél saját fotódokumentációit használja fel a művész a festéshez. Mintaként
tanulmányozza őket, mellyel konkrétabbá teszik a látványt, értelmezhetővé a
néző számára. Ezen a képen viszont nem találhatóak erre való utalások. Spontán,
szinte gesztusszerűen hordta fel a farostra a motívumokat. Egyszerre érezhető
bele a spontaneitás, a véletlenszerűen felvakolt formációk, az elfolyatott,
szinte dripping szerűnek ható festéknyomok, a karcolt felületek vagy a
pasztózusan kialakított festékrétegek. Modern alkotás mégis. Beleérezhető
egyfajta mágikus, primitív jelzésrendszer. Színhatásával még inkább
alátámasztja azt a képzetet, mintha egy őskori barlang falát látnánk. A
felületen földszíneket: barnákat, okkereket és feketéket alkalmaz. A mű majdnem
négyzet formátumú, 35 x 30 centiméter. Kompozíciója átlós elrendezést mutat. A
bal sarokban egy domboldallal érzékelteti a teret, mély barna színfolttal,
melyen megjelenik egy düledező zsidó sírkő sziluettje. A maga egyszerűségében
dekoratív eleme a képnek. E sírkő erőteljes fekete folthatásként jelenik meg
szinte a felület aljára komponálva, mely erősen kontrasztál a mögötte lévő
világos háttérrel. Vele szemben átlósan két sírkő takarja egymást, szintén
világos-sötét ellentétben ábrázolva. A bal fölső sarokban egy sötétbarna
absztrakt folthatás jelenik meg, mellyel átlósan szemben a fekete sírkő
árnyékvetődése mutatkozik.
A kép misztikuma egyértelmű. Visszaadja a régi zsidó temető elhagyatott
világát, az örök élet nyugalmát. Ugyanakkor mégis megbolygatja valami a
csendet. A foltszerűen, pasztózusan felvitt festéknyomok a fa ábrázolásánál
megmozdítják az átlós kompozíció feszítettségét. Ezek a folthatások a kép
közepén közvetlen kusza szerteágazó vonalak rendszerébe nyúlnak át. A kavargó
vonalak egészen a kép fölső része felé cikáznak, majd végül eltűnnek a kövek
hallgatag magányában.
A mű a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.
Régi zsidó temető - visszatérés - A/84/51
1984-ből származó
alkotás. Színvilágát tekintve jelentősen különbözik e korszak többi munkáitól.
Erőteljes koloritok
jellemzik, a narancsnak különböző értékei jelennek meg. E merész színválasztás
sokszor nem tudatos a festőnél. Váli a régi zsidó temető témát nagyon sok
variációban készítette el. Míg a többi munkája szürkés, komor hangulatú, drámai
hangvételű alkotások, ennél a műnél a dekorativitás felől, a színek intenzív,
szuggesztív oldaláról közelíti meg a temető témát. Sokkal inkább egzotikusnak
hat, mintsem tragikusnak. A téma jól megkomponált. A felület három nagyobb
egységre osztható. Az előtérben két sírkő részlete jelenik meg, mely felől
rálátást kapunk a temetőre. Vörösben izzik a táj. A mű centrumában a talaj
narancsos homogén felületén a sírkövek sárgás vagy vöröses színfoltjai
tündökölnek. Bal oldalt két kő támasztja egymást. Az egyik kékeszöld, mely
erősen kontrasztál az előtte lévő narancs értékével. A horizonton túl található
sírkövek már-már a fekete és a fehér legkülönbözőbb árnyalataiban
ellensúlyozzák a sárgák domináns arányát. A mű színvilága a narancs különböző
értékeire épül, melyek harmonikus világot hoznak létre a felületen.
Mi a harmónia? A művészettörténet során
már nagyon sok művészt foglalkoztatott ez a kifejezés. Seurat-nak a harmónia
magát a művészetet jelentette. A zenei összhang, a ritmus valósul meg munkáin.
Cezanne a természettel azonos harmóniára törekedett. Malevics szuprematizmusa
vagy Kandinszkij festészete mind egyfajta kifejezhetősége az összhangra való
törekvésnek.
Váli egész művészete a
harmóniára, a tökéletességre való törekvés megnyilvánulása. A narancsok
sokaságát néhol ellensúlyozza a kép bizonyos részeinél alkalmazott sötétebb
folthatásokkal. Ezáltal bizonyos formák nagyobb hangsúlyt kapnak. Láthatóvá
válnak az apróbb részletek, mint a sírköveken megjelenő motívumok. Jobb oldalt
a kép előterében megjelenik a két héber betű, az ‘‘itt van
elrejtve’‘, vagyis ‘‘eltemetve’‘kifejezés.
Ezzel szemben átlósan a Dávid csillagot látjuk az egyik háttérben lévő
sírkövön. A festmény közepén egy fa motívuma két részre tagolja a felületet,
akár két, különálló kompozíciós egységet teremt.
Váli Dezső a színek mestere. Saját elmondása szerint számára egy szín mellé egy másikat találni pusztán technikai kérdés.
Régi zsidó temető (vázlat a gyászhoz) - A/84/45
Ez a festmény
átmenet a színes és a monokróm művek között, 1984-ből. Már nem izzanak a
narancsai, vörösei, visszafogottabb koloritok jellemzik. Használja a
rózsaszínt, lilát, a sárgát és a pirosat, de mindezek vesztettek erejükből az
uralkodó feketék társaságában.
Minden szín új
értelmet kapott. Az egzotikus világ már feledésbe merült, átadta helyét a
gyásznak. A talaj anyagtalan, rózsaszín, a koromfekete égbolt alatt hallgatásba
kényszerül. A kép felületét a sírkövek ritmusának váltakozása tagolja. A
düledező sírkövek kifejezik a régi zsidó temetők világát. Az elhagyatottság
látszatát keltve, de valójában a halottak megbolygathatatlan nyugalmát fejezi
ki a zsidó hitvilág szerint. A horizont a mű felső negyedében jelenik meg,
enyhe völgyet ívelő ecsetvonással. Az előtérben két mélyfekete sírkő található.
A háttérben a kövek egymás takarásában jelennek meg. Színük változó. Az egyik
zöldes, a másik fehér, néhány pedig sárgában fénylik.
Festésmódjukat tekintve szinte
‘‘sfumato’‘-szerűen mosódnak egymásba a formák. A
festék vékonyan, lazúrosan takarja be az alapot, melyen gyakran átüt a felület
fehérje. A festmény bal szélén egy vörös kontúrokkal határolt sírkő található,
mely átlátszó, múlékony, mint az idő. A kövek egyszerűek. Többnyire félkörívben
lekerekített záródásúak vagy csúcsosan végződő, hosszúkás formájúak.
Nem valóságos sírkövek ezek, nem feliratok, egykori élők
sírjelei, de mégis érthetőek a néző számára. Váli konkréttá teszi, zsidó
temetővé. Szimbólumokat használ, jeleket, melyek mindenki számára egyértelmű
információt hordoznak. A piros kontúros kövön megjelenik a Dávid csillag. Több
jelentéssel bír. Egyszerre lehet az ég és föld, vagy a nő és a férfi
találkozásának megjelenése. Az égi és földi háromszög eggyé válása, az igazság,
törvény, béke és a Tóra, istenszolgálat, szeretet gyakorlásának jele. Manapság
már mindenki csak egyszerűen a zsidóság jelképének ismeri. A feketén a menóra,
a hét- ágú gyertyatartó jelenik meg. Az egyik legősibb és leggyakoribb modul a
köveken. A sírköveken a gyertya, mint a lélek szimbóluma, közismert.
Ezek az apró
jelek emelik a képet a mélyebb tartalmak világába, az örökkévalóság
birodalmába.
A mű Rácz István tulajdona.
Régi zsidó temető - (alkonyat után) - A/84/47
Váli Dezső saját
véleménye szerint ebben egyik legszomorúbb alkotását készítette el 1984-ben.
Sötét, borongós hangulatú, meglehetősen szürkés monokróm színvilágú mű. Szürkék
rengeteg tónusa jelenik meg a felületen. Gyakran zöldes árnyalatban vagy kékes
értékként figyelhetőek meg, vagy egyszerűen fehérrel és rózsaszínnel törtek. Az
olaj hideg pigmentjeinek lágy összedolgozásával ködszerűen, látomásszerűen
eleveníti meg a tájat.
Az idő múlását az enyészettel való
szembesítést tárja elénk a festő. A temetők alkonyat után a
legelhagyatottabbak, mikor nem látogatja senki. A sírkövek ilyenkor a
legmagányosabbak, némán őrzik a múltat. Az éjszaka leple alatt a színek
beszürkülnek, csak néhány fehér kő világítja meg a teret.
A kompozíciót néhány síkszerűen ábrázolt zsidó
sírkő alkotja. Az előtérben egy kis düledező kapu nyit teret a látványra.
Betekintést enged számunkra egy másik világba. A kaputól egy hosszú fehér út
vezet az ég felé, melynek végén két magányos sírkő támasztja egymást. A látvány
drámai. A könnyed, néhány ecsetvonással megfogalmazott formák jelzés értékűek.
A horizont itt is a kép felső negyedében található, enyhén ívelt vonallal
jelezve. Alatta a kép középtájékán fekete és fehér sírkő takarásban van, míg a
kép előterében lévők súlyos fekete foltként jelennek meg. Szimbólumok közül egy
jelkép jelenik meg: a Dávid csillag, közvetlen az előtérben lévő nagy fekete
sírkövön.
A kép méretei: 60 x 60 cm, amely szinte
rögződött Váli művészetében. Összhatását tekintve a sötét és a világos
értékekre épül a látvány. A fehértől a feketéig a szürke hosszú skáláján át
minden megtalálható. A legsötétebb formák keretként zárják le a négyzet
formátumú képet. Az ég feketéje súlyosan nehezedik a kép felületére, alul, a mű
szélén a sírkövek sötét tónusértéke előre törekvő hatást kelt, általa a
szemlélő közelebb érezheti magát a mű centrumához.
Váli Dezső szerint a színeket nem lehet
elmondani, sem kifejezni, viszont nagyon fontos tanításokat és érzéseket
közvetít felénk. Megmutatta számunkra, hogy lehet színek nélkül is színeset
alkotni.
A mű S. Nagy Kata
tulajdona.
Régi zsidó temető - sötét kő - A/84/49
A mű ugyancsak 1984-ben keletkezett.
Elsősorban a téri helyzete miatt hat furcsának, hiszen minden képi eleme
látomásszerű.
Szabályos négyzetes felületén tucatszám
halmozódnak egymás hegyén-hátán a sírkövek, a kép aljától kezdve egészen felső
széléig. Szorosan kitöltik a felületet, szinte zsúfolt kompozíciót alkotnak.
Kisebb-nagyobb méretűek, szabályos vagy szabálytalan formájúak, félköríves vagy
négyzetes záródásúak. Nem érzékeljük, hol vannak a térben, szinte minden képi
elem lebeg. Jelzésszerűen sem találhatunk horizontra utaló nyomot.
A kép felső részén egy fekete sírkőforma
lehetetlen helyzete jelenik meg, mintha a többi tetején helyezkedne el. A
valóságtól eltérő, látomásszerűen megjelenő kövek színfoltok, többnyire
testetlenek, homogénen kezelt felületek. Nincsenek részletezve a képi elemek.
A mű alsó szélén
jobb oldalt egyetlen szimbólum erősíti meg a látvány értelmezését, ez a Dávid
csillag. Gyakorlatilag csak ezen az egy darabon érezhető az anyagszerűség, a
térbeli kiterjedés.
Színhasználatát tekintve a zöldek és
sárgák árnyalatai kifejezik az enyészetet, a koromfekete mellett kimondottan
tragikusak.
A mű
‘‘vanitas’‘jellege fokozottan érzékeny előadásmódban
bontakozik ki. A festék vékonyan, szinte fátyolosan takarja be a felületet, a
barnás alap néhol visszaköszönni látszik. Néhány kopár fa mint a halál
szimbóluma jelenik meg.
A kép centrumában a fehér, hosszúkás
sírkövön pontozásos technikát alkalmaz a művész. Az ecsetnyomok, mint pöttyök,
egyrészt kiemelik a mögöttük lévő sötét kő látványát, másrészt a fekete előre
törekvő színével szemben egy kontrasztosabb, mozgalmasabb faktúrával
hangsúlyozzák a fehéret. Mivel a fehér optikailag háttérbe szorul a feketével
szemben, valószerűtlen tériség alakul ki. Ez elbizonytalanítja a szemlélőt.
A sötét kő jelentősége, amire a cím is
tesz utalást, több egy természeti formánál. Az anyagi léten túl a végtelent, a
csöndet, magát a halált testesíti meg. Színe fekete, ahogy Kandinszkij vélte:
‘‘remény nélküli örök hallgatás’‘[4].
A mű Váli Miklós tulajdona.
Régi zsidó temető (évszázadok) - A/85/02
Egy évvel később, 1985-ben készült
alkotás. Rendkívül szomorú, borongós hangulatú temetőrészletet ábrázol.
A művész jelzésértékkel rögzíti a
látványt. Alig alakítja ki a formákat, melyek bár elnagyoltak, mégis egyértelmű
jelentéssel bírnak. A sírkövek nem csak egyszerű, fekete foltok. Hosszú éveken
át hordozzák magukban az eltűnt idők nyomait, a tragédiát, mely milliókat
pusztított el. Váli megeleveníti a történelmet.
Sötét, koromfekete kövek százai torlódnak
egymáson. A festék mintha hamuból lenne. A kövek sziluettjeit néhol tüzes
sárgák világítják meg, ezáltal a néző szemtanújává válhat a pusztulásnak.
A kompozíció feszített, a mű
formagazdag. Az előtérben lévő kövek plasztikussága egyfajta képen belüli téri
lehetőséget biztosít. Szabálytalan, kusza elrendezésük mozgalmasabbá teszi a
felületet. Ritmusuk a pusztulás mozgása.
A kép bizonyos részletei pontosan
megfogalmazottak, mint a sírkövek formái a kép előterében. Többnyire félköríves záródásúak, vagy
szögletesek, téglatest alakúak.
A háttérben megjelenő
kopár fák ágai a halált szimbolizálják. Takarják a mögöttük lévő fehér köveket.
Hosszúkás formájuk halotti lepelhez hasonlít. Nincs rajtuk semmilyen jel,
nincsenek epigráfiai utalások, kinek lehetett a sírja itt. Jobboldalt, a mű
középtáján mint bizonyíték jelenik meg a Dávid csillag, mely évszázadok múlva
is igazolja a történteket.
Az alkotás, összhatását tekintve
egyszerre drámai és súlyos, másrészt festőien oldott és érzékeny. Könnyed
ecsetkezelésről, tudatos, biztos anyaghasználatról tanúskodik.
Főleg három színre épül a mű: fehér,
fekete és a sárga. A fehéret és a feketét gyakran töri más, hideg színekkel,
ezáltal lesz valóságosabb és kifejező a látvány. A képet erőteljes fény-árnyék
kontraszt jellemzi. Legsötétebb értékek a feketék, ezzel szemben -bár
legvilágosabbak a fehérek-, legjobban mégis a sárga világít a felületen.
Váli Dezső -elmondása szerint- ösztönből
fest. Talán ezért is rendkívül kifejezőek, ‘‘igazak’‘a
munkái.
A mű a Magyar Nemzeti
Galéria tulajdona.
Régi zsidó temető - kezdetben - A/85/11
Egy másik munka 1985-ből, melynek
hangvétele csendesebb, kevésbé drámai. Formavilága rendkívül egyszerű, a
felület nagy részét áthatja az űr. Monokróm színvilága a feketék és fehérek
keverékének széles skálájára épül.
A szürkék magányában
néhány motívum jelenik meg. Az előtérben egy-egy sírkő fekete kontúrvonalai
láthatóak. Testetlenek, lebegnek, mint egy látomás a szürke ködben.
Formájuk kilóg a képből,
mely gyakori jelenség Váli műveinél. Háttérben, a horizont vonalán két átlátszó
kő rajzolata sejlik elő a homályból, majd ismét elvész az éjszaka sötétjében.
A horizont a kép felső negyedében
található. Vastag, sötét vonala felfelé ível, szinte támasztja a ránehezedő
fekete eget. A látóhatár felett húzódó hegyvonulat halványabb színértéke
megvilágítja a teret. Szélesen kiterjedő, szabálytalan alakja keretként zárja
le a mű felső részét. Közvetlen alatta homogén, sötétebb felületként jelenik
meg a talaj. Egyszerű, anyagtalan síkját néhány jelzésszerű fekete ecsetnyom
töri meg.
Középtől kissé balra egy
fa dekoratív látványa teszi színesebbé a képet. Kékek, fehérek és feketék
pasztózusan felfestett vibráló folthatásokként jelennek meg. A gyümölcsfa
szimbóluma akár utalás is lehet a teremtésre, a kezdetekre.
Az élet-halál egyszerre mint puszta tény
jelenik meg a felületen. Az élet kezdete utalás a paradicsomi időkre, de a
bűnbeesés, a büntetés és a halál egyaránt észlelhető. E mű tárgyilagosan
mutatja be társadalmunkat: az ember eredendően bűnben él, pusztítva környezetét
és embertársait. Rávilágít a tényre: az
élet rövid.
A kép előtere
meglehetősen erőteljesebb tónusértéket kapott a többi részhez képest.
Váli kaput nyit a
szemlélőnek egy más világ felé. Ez a kerítés viszont semmit sem határol el,
hiszen életünk része a halál.
A temető a csend birodalma. A festő
egyszerű kompozícióval, szürke kolorittal, és néhány kő motívumával fejezi ki a
magányt. A sírköveken nincsenek szimbólumok, hiszen önmagukban is jelzések.
Nincs téri kiterjedésük, sem anyaguk. Megfoghatatlanok. Ezek a temetők
szellemei, melyek egyszerűen csak lebegnek a kozmikus, üres térben.
Az alkotás a művész
tulajdonában van.
Régi zsidó temető - (Ferenczy Károly emlékére)
1986-ban készült ez a mű. Lassan egy
újfajta szemlélet veszi kezdetét Válinál, de még erős szálak kötik az 1985-ös,
drámai előadásmódhoz.
Sötét, mély tónusú
felületek harmonikus színvilága tárul elénk. A zöldek megannyi árnyalata
jelenik meg. A sárgás tónusok kifejezik az enyészetet, a régi zsidó temetők
elhagyatottságát. Emberi kéznek nem láthatjuk nyomait, mindent betakar a
természet dús növényzete. Az elhagyatottságot a színek erőteljes hatása fejezi
ki, valamint a véletlenszerűnek ható komponálás.
Két sírkő helyezkedik el az előtérben.
A bal oldalon lévő szinte alig észlelhető, sziluett szerűen megformált, egynemű
sötét forma. A jobb oldali mészkő teteje mint egy hófedte hegycsúcs villan ki a
kép egészéből. Ez a felület legvilágosabb része. Természetes fehér anyagát már
megszínezte az idő, de belső, kozmikus fénye továbbra is ragyog. Látomásként
jelenik meg a térben, melynek világos zöldes értéke reflektál a háttérben lévő
kapu halvány sárgászöld színével. A tériség e két motívum ábrázolásával jelenik
meg.
Közvetlenül a kép felső szélén kapu
látható, mely gyakran előfordul Váli alkotásain. Hatására erőteljesebbé, feszítetté válik a
kompozíció. Alatta egy felfelé ívelő vonal a horizont, mely beleolvad a színek
kavalkádjába. A mű középterén a kövek alig látszanak, a formák jelhagyás
szintjén maradtak. Egyetlen konkrét jelzés az előtérben lévő fehér sírkövön
található Ősi zsidó szimbólum, a menóra pontos rajzolata díszíti a felületet.
A mű egyszerű festői eszközökkel
készült, varázsa a színek valőrjében rejlik. A festő a zöldek különböző
tónusaival gazdagítja a látványt. A legvilágosabb, szinte fehérré alakult
értékektől kezdve a mélyzöldek feketébe nyúló tónusáig, rengeteg árnyalat
jelenik meg a képen. A zöld a feltámadás, a halhatatlanság és a remény szimbóluma.
Mivel két szín keverékéből áll, jelentése nem egyértelműen pozitív. Sárgásba
hajló értékei inkább az enyészetet, a halált jelenítik meg.
Válit Ferenczy Károly művei ihlették,
akinek képein megjelenő lovak gyakran sárgászöld színűek. Ez a látvány
Ferenczy: Három királyok című alkotásán varázslatos látomásként jelenik meg,
akárcsak Váli sírkövein.
A mű a Magyar
Nemzeti Galéria tulajdona.
Régi zsidó temető (hazatérés) - A/86/14
1986-ban készült a Hazatérés című
festmény. Ez év tavaszán jelentős technikai újítások jelennek meg Váli Dezső
művészetében.
Már korán sem tragikus hangvételű alkotás. A
drámaian sötét színeket felváltotta egy egészen könnyed, légiesen áttetsző,
derűsebb színvilág. A feketék eltűnnek a palettáról, helyette rózsaszínek,
narancsok és kékek dominálnak. A zsidó temető téma egy más jellegű feldolgozása
látható. Technikailag a geometria nyelvére redukálódik. Egyszerre absztrakt,
már-már a nonfigurativitás határát közelíti.
Formailag leredukált, egyszerű mértani
elemekre, síkokra építkezik. A sírkövek
egy-egy derékszögű alakzatra lényegülnek át. A mértani kompozíció
ugyanakkor nem veszíti el tartalmi mondanivalóját.
A bal oldalon található
téglatest formátumú kő a rajta található Dávid csillaggal már konkrét eleme a
műnek. Ugyanakkor nemcsak a zsidó temetkezési szimbólumok teszik értelmezhetővé
a látványt a néző számára, hanem a mű felső részén megjelenő, düledező, régi
kis kapu, a zsidó temetők jellegzetes motívuma.
Egyszerre dekoratív és jelszerű.
Középen látható egy fa,
melynek anyagszerűsége részletgazdaggá teszi a képet. A festékek töményebb
felhordása különleges faktúrákat eredményez. Eltűnnek a lírai, lazúros
felületek, helyettük pasztózusan, töményen kerül az alapra a festék.
A mű jobb oldalán két hosszúkás sírkő támasztja egymást, nincsenek
rajtuk szimbólumok; egyszerű rózsaszín és fehér alakzatok. Szintén takarásban
jelenik meg az előtérben levő két kő. Horizont nincs, a tériség nem lényeges a
kép kifejezése szempontjából.
A temető az a hely, ahol a földi lét és
a túlvilág eggyé válik. A kövek monumentálisak, az ég felé törnek. Csendes
nagyságuk egyszerűségükben rejlik. Egyfajta összekötő kapocs, híd az égi és a
földi világ között.
Váli az eddigi 60 x 60-as képmérettől eltérően egy nagyobb lélegzetvételű alkotást készített. A festő egy éven keresztül dolgozott a 130 x 170 cm nagyságú művén.
Utolsó zsidó temető képem - A/86/22
A zsidó temető téma feldolgozásának
kései szakaszán készült ez az alkotás, 1986-ban. E szakrális terület sok éves
feldolgozását követően Váli új megközelítéseket keresett e témán belül.
Előadásmódja és formavilága jelentősebb változáson ment keresztül.
Korábbi munkája, a Hazatérés című alkotás
mérföldkőnek számít a zsidó temető képeknél.
Nem részletez, nem konkretizál, inkább elvonatkoztat az elemek pontos
ábrázolási lehetőségeitől, utat nyit a nonfigurativitás világa felé.
A mű mondanivalóját egyszerűbb technikai
eszközökkel közelíti meg a festő. Formanyelve geometriai motívumokból alakul
ki, a látványt átírja, absztrahál. Kompozícióját négyzetek, téglalapok
harmonikus színvilága alkotja. A régi zsidó temetők sírköveit egyszerű
félköríves, vagy csúcsosan, timpanonban végződő záródása helyett vörös, vagy
kék kontúrral határolt egyszerű színmezők alkotják. Nincsenek konkrét utalások
a zsidó temetőkre. Szimbólumokkal sem találkozunk, mint a Dávid csillag vagy a
menóra, melyek gyakran megjelentek az eddigi munkákon. Jellegzetes motívumok -a
kerítés, kopár fa- eltűntek a felületről. Váli koloritjaival, a fehérek, a
feketék, kékek és barnák visszatérő harmóniájával teremti meg a temetők
atmoszféráját. A kép felületén a sírköveket érzékeltető geometriai formák
egymás felett helyezkednek el. Zsúfoltságot, a kövek kusza, egymásra dőlő
hatását érzékeltetik.
Tériségre utaló
egyértelmű jelzések nem találhatóak. Az alap egységes sötét tónusából
kiemelkedő síkok sötét-világos kontrasztja tagolja a képet. A színek optikai hatásából érzékelhetünk némi
téri viszonyt a kép síkján.
Váli kimerítette a zsidó temető téma
nyújtotta lehetőségeket. 1987 tavaszán már csak kilenc képet készített e
misztikus világról. Új témát keresett.
Néhány hónap múlva
fotósorozatot készített saját műteremszobájáról, majd a felvételek alapján
kezdett festeni. Tanulmányozta az enteriőr nyújtotta különböző téri lehetőségeket,
az ablakon beszűrődő fényeket, a bútorokat és a színek harmonikus viszonyát.
Műtermes képei
során Váli a mikro-enteriőr ábrázolási lehetőségeket tanulmányozza
1987-től egészen napjainkig. Ezzel egy
újabb korszakot nyitott művészetében.
Összefoglalás
Dolgozatomban
bemutattam a zsidó gyászszokásokat és temetkezést. E misztikus és szakrális
terület megismerését fontosnak tartom, mivel a zsidó kultúra a mai napig őrzi
és gyakorolja hagyományait.
A zsidó temetkezési szokásokat szigorú
szabályok között végzik. Már az elhalálozás pillanatától kezdve rendelet írja
elő a gyászolók miheztartását a temetés napjáig, majd a gyászszertartás után
végzendő teendőket. Bemutattam a temetési szertartás menetét, és részletesen
ismertettem a halott körül végzendő műveleteket. Utalást tettem a legrégibb
feljegyzésekre is, melyekben e szokások kialakulásának bizonyítékait
találhatjuk. Ilyenek például a ruha megszaggatására vonatkozó írások, vagy a
sírkőállítás kezdetlegességére utaló dokumentumok.
A zsidó temetőket ‘‘Élők
Házának’‘nevezik, mivel halottaikra, mint élőkre tekintenek.
Sírkőállítási szokásuknak szintén ősi hagyománya van. A sírra emlékkavicsokat
helyeznek, melynek története az ókorba nyúlik vissza. A középkortól napjainkig
ismertettem a sírkövek típusait, formáit és motívumait. A rajtuk található
szimbólumokat részletesen bemutattam. A temetők gondozását szintén szabályok
írják elő. Növényzetük nem vágható, köveik nem használhatók fel semminemű
célra, tehát megbolygathatatlanok.
Ez a csend, a misztikus temetői
atmoszféra ihlette Váli Dezső festőművészt a ‘‘Régi zsidó temetők’‘téma
feldolgozására. Művein keresztül bemutattam, hogyan ábrázolható a
képzőművészetben a zsidó temetkezési kultúra. Tíz festmény részletes elemzésével
igyekeztem átfogó képet adni Váli Dezső e korszakáról. Számomra az ő
alkotásaiban jelenik meg legérzékletesebben a zsidó temetők elhagyatottsága, a
magány és a halál motívuma.
A szakdolgozatomhoz mellékelt
temető-fotók saját felvételeim, melyeket Budapesten, a Rákoskeresztúri
temetőben (Kozma utca 6 sz.) készítettem. A temető 1891-ben nyílt meg Freund
Vilmos tervei alapján. 1905-1910 között a pesti neológ Chevra Kadisa
irányításával jelentős számú elhunytat exhumáltak, és szállítottak át ebbe a
sírkertbe a korábbi Váci és a Lehel utcai zsidó temetőkből. Jelenleg több, mint
háromszázezer halott nyugvóhelye.
Az általános- és középiskolában feltétlenül
tanítani kellene a zsidó gyászszokásokat és a temetkezési szertartásokat más
népek kultúrái mellett. A napjainkban elszaporodó temető- és sírrongálások
megállítása fontos feladat a holtak tisztelete érdekében.
Azok a diákok, akik
megismerkednek a zsidó nép temetkezési hagyományaival, lelkükben gazdagabbak,
szívükben toleránsabbak lesznek. Ez segítene leginkább a más vallású emberek
elfogadásában, s hogy a történelem meg ne ismételje önmagát.
Képmelléklet
A téma pedagógiai célú felhasználásának lehetőségei
A zsidó gyászszokások
és temetkezés, mint téma ma még nem tananyag, a tanterv sem tartalmazza. Mégis
szükséges lenne, hogy megfelelő ismeretanyagot szerezzenek tanulóink a zsidó
nép kultúrájáról. A gyász- és halotti szokások szépek, érdekesek, lelket nevelő
hatásúak. Ezért kellene beépíteni a tizenévesek tananyagába is. Neveljük őket a
kultúrális értékek megismerésére, tiszteletére, és műemlékeink védelmére!
A művészeti
szakiskolákban tanuló diákok számára a temető, mint különleges téma sokféle
festészeti technika kipróbálását teszi lehetővé. A huszonévesek tizennegyedik
osztálya számára a rajzóra keretein belül akár tanulmányi kirándulás kapcsán is
adódik erre lehetőség.
Festészeti tanulmányút a
Rákoskeresztúri temetőbe
Osztály: 14.
Tanegység: Rajz óra
Óra: 7: 15 - 17: 00
Téma: Zsidó gyászszokások és temetkezés
Az első hét: Tanulmányút a Rákoskeresztúri zsidó temetőbe.
A tanulók a
szabadban gyakorolhatják a műtermi munka során megismert különböző festészeti
és rajzi technikákat: olaj, akvarell, tempera, tus, kréta, grafit stb.
A természetes környezet ösztönzi a tanulókat a látvány
megragadására, a gyors alkotói tevékenységre. Különböző napszakokban
tanulmányozhatják a színek és a fények változásait. Megtapasztalhatják a
‘‘plein air’‘festés örömeit, nehézségeit. Megtanulják
kiválasztani a látvány egészéből a lényeget, és azt festészeti eszközökkel
megjeleníteni.
Feladat: Vázlatok készítése a témáról tussal és ecsettel.
Akvarellel harmonikus színkompozíció kialakítása félíves méretben.
Cél:
- a diákok képesek legyenek pillanatnyi benyomás alapján dolgozni.
- az alkotói
munka előtt minél alaposabban meg tudják figyelni a látványt, és annak
egészéből ki tudják választani a megjelenítendő részletet.
-a lényeget
megragadva minél több vázlatot, krokit tudjanak készíteni temető témáról.
- szerezzenek
rutint a forma és a kompozíció rajzi lehetőségeiben.
- legyenek
képesek fél íves méretben harmonikus színkompozíció szerkesztésére a
legsikeresebb vázlat alapján.
Az első óra: Elmélet: Váli Dezső művészete, és
‘‘Régi zsidó temetők’‘korszaka . Szemléltetés album
segítségével.
Képelemzés, különös
tekintettel a kompozíció, a fény-árnyék viszonyok, a formák és a színek
harmóniájának, az olajtechnika alkalmazásának lehetőségeire.
Másodiktól- nyolcadik
óra: Gyakorlat.
Önálló munkavégzés,
korrigálás tanári segítséggel
Az elkészült munkák teregetése, megbeszélése a
feladat alapján.
Utazásra szánt idő maximum két óra.
A második hét: Műtermi munka.
A tanulók az iskola keretein belül,
műtermi munka során elmélyedhetnek a témában. Hosszabb idő áll rendelkezésükre,
hogy az adott festészeti technikával egy nagyobb méretű kidolgozott munkát
alkossanak. Az olaj technika lehetővé teszi a kép aprólékos kidolgozását, ugyanakkor
könnyebben összefoghatóvá teszi a nagyobb felületeket.
Feladat: Az előző héten készített
temetővázlatok alapján 70 x 100 cm-es munka elkészítése olaj technikával.
Cél: - a diákok képesek legyenek nagy
felületen dolgozni,
- az olaj technika alkalmazási
lehetőségeinek kipróbálása.
A feladatra tíz óra áll
lehetőségre.
A harmadik hét: Az előző órán elkezdett festmény befejezése, műtermi
munka.
Feladat: Az előző héten ismertetett anyag
Cél: - az óra végére komplett mű elkészítése.
- az eddig gyakorolt szempontok szerint
színharmonikus, forma és kompozíció-
helyes alkotás létrehozása.
Az óra végén teregetés az
elkészült munkákból. A képek elemzése, megbeszélése a feladat szempontjai
alapján.
Értékelés.
A feladatra tíz óra áll
rendelkezésre.
A negyedik hét: Ismét tanulmányi kirándulás a zsidó temetőbe.
Feladat: Manuális fényképezőgéppel
megörökíteni a látványt.
Fekete-fehér képek készítése.
A negatívok előhívása.
Cél: - A tanuló legyen képes megragadni
a látvány lényegét
- megfelelő helyzet és plánok
választása.
- saját felvételeit képes legyen
előhívni.
Az óra végén teregetés az
elkészült fotókból.
A feladatra fordított idő
összesen tíz óra.
Összefoglalás: A témakör lezárása néhány
mondattal.
Irodalomjegyzék
Halász Nátán: A
kegyelet forrása, Makkabi kiadó, Budapest, 2002
Wirth Péter: Itt
van elrejtve, Európa könyvkiadó, Budapest, 1985
Erdélyi Lajos: Régi
zsidó temetők művészete, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1980
Erdélyi Lajos: Az
élők háza, Héttorony könyvkiadó
Raj Tamás:
Vigasztaljátok népemet, Makkabi kiadó, Budapest, 1998
Raj Tamás:
Emlékimák, Makkabi kiadó, Budapest, 1996
Zsidó síremlékek
Budapesten, Nemzeti Kegyeleti Bizottság, Budapest, 2004
Sáros László -
Váli Dezső: Tanú ez a kőhalom, Új mandátum könyvkiadó, 1993
Váli Dezső: C.
Napló, Új mandátum könyvkiadó, 1992
Váli monográfia,
Új mandátum könyvkiadó, 1997
Váli - oeuvre
CD-rom, Új mandátum könyvkiadó, 2000
Jegyzetek
A menórák saját munkáim.
-
Menóra
3. oldal
Festett üveg. 30 x 50 cm
-
Menóra
10. oldal
Égetett agyag. 34 x 20 cm
-
Menóra
16. oldal
Festett üveg. 34 x 27 cm
A zsidó temető fotók saját felvételeim,
melyek a Rákoskeresztúri, Kozma utcai temetőben készültek. A képek a 43-55.
oldalig találhatóak.