dátum: 2007.12.6. címzett: fájl: iras/html-2006/jancso-szoveg.htm C.9411
Váli: Zsidó temetők könyv bemutatóestje az Aulich Art Galériában
Jancsó Miklós beszéde
Kezemben a könyv. Lapozom. Megrohan minden. Lapozok. Elém jön az egész. A múlt. 
A véres, a rémes. Nem old békévé az emlékezés. Semmit. Itt van. És itt van az 
itt és most. A most is itt van. Itt a Kárpátok ketrecében.
És szólnom kéne. Mit is?
Csakhogy: szó, szó, szó. Már a nagy lándzsarázó is tudta, hogy azzal semmit se 
tudsz kifejezni. Hát csak állsz, és nézel. És gondolkodsz. Ha szerencséd van, 
gondolkodsz. Miről is? Ha szerencséd van, miről is? Talán a kiskatekizmus első 
kérdéséről: mi végre vagyunk a földön? Mi végre is? Ki válaszolja meg? Mi végre 
vagyunk a földön?
Mester, te megválaszolod? Nekem igen. Nekem megválaszolod. Talán  
megválaszolod. Igaz, nem vagyok biztos benne, azonos-e a válaszunk. De alighanem 
ez a szép a válaszokban, a különös, hogy a válaszok különböznek.
Az én válaszom, az én szakmám válasza a pillanatnak szól. A tiéd, mester, az 
örökkévalóságnak. Annak? Hát igen, annak. Amíg megmarad a vászon, meg a festék, 
amíg létezik a szemlélő szeme - megmarad. Az pedig az örökkévalóság. Majdnem.
Ugye, tudod, mester, úszod az örökkévalóság vizeit. És aki téged néz, tudja ezt. 
Érzi. Érzi ezt a végtelen, határtalan vizet. 
Mártózz meg benne! Mártózz meg Váli Dezsőm! A soha meg nem szűnőben mártóztál 
meg. Az időtlenben; minden más csak hiábavalóság és szélkergetés.Köszöntelek, 
mester!
07.12.06.
 