2007.december, Mozgó Világ     html-2006/mozgo-vilag-2007-02.htm            C.09418

1./ Várkonyi cikk Váliról
2./ Szüs Miklós - VÁLINEWS paródia
3./ Szüts Miklós megnyitóbeszéde
4./ felvezetés Váli Béla naplójához

Várkonyi György:

„Befejezett jelen” 

Művészettörténeti közhely, hogy a tájkép műfajának önállósulását követően a 17. században kialakult ideális tájat (legnagyobb művelői Nicolas Poussin és Claude Lorrain) a 19. század folyamán új tájképértelmezés váltotta föl. A tájkép többé nem hősi vagy ájtatos tartalmak kulisszája, nem elbeszélések színhelye, hanem leginkább valamilyen lélekállapot kifejezője. Fregoli. De hogy jön a tájkép ahhoz a Váli Dezsőhöz, aki monomániás következetességgel jó ideje csak enteriőrt fest, ráadásul mindig ugyanazt a műterembelsőt, a sajátját? Talán úgy, hogy Váli életművében ez a műfaj is fregoli lesz, épp azáltal, hogy a festő pozíciójának állandósága hasonlatos egy térfigyelő kameráéhoz. A ciklus azonban nem pusztán napló, nem a festéssel kitöltött mindennapok tárgyilagos krónikája. A képek nem egyszerűen az állandóság modulációi, hanem a lélekállapot borzongatóan poétikus helyzetjelentései. „Műterem, csodálkozom”, „Lakonikus műterem”, „Távolodó műterem” – így a képek címei. És egy látszólagos abszurd: „Műterem, hóesés”. Váli megfestett műtermének hatalmas ablakán ugyanis csak a szűrt fény hatol át, a külső látvány sohasem. De mi tudjuk, hogy a hó ott, legbelül is esik. Talán ott leginkább. Persze a műterem-téma is megér egy történeti visszapillantást, hisz ez a 19. században egyre kedveltebbé váló motívum – például Courbet-nál vagy az impresszionistáknál – általában a társas együttlét színhelye, ahogy Werner Hofmann mondja, a „barátság-képek” vagy „emberiség-képek” téri foglalata. Váli műterme viszont aszketikus komforttal berendezett lakatlan sziget, a magány metaforája. Ám semmi szenvelgés! Ez a magány nem végzet, nem sorscsapás, hanem alkalmas állapot a meditációra: a lényegtelen dolgokban a lényeges fölismerésére. Ezért azután alig vannak részletek, a hosszú desztillációs folyamatban kioldódnak a konkrétumok. A műterem valójában egyáltalán nem olyan, amilyennek a képeken látjuk. Váli mindent tud erről a helyről, nehéz eldönteni, hogy a látvány mikor és mennyire jelent számára új ingereket. Ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy a képek nem egy olyan redukciós sorozat fázisai, amelynek előre ki lehet következtetni a végpontját. Váli hol elvesz, hol beemel. Festés közben legalább annyira eltűntet, mint amennyire megmutat dolgokat. A tétova vonal sem leír, inkább csak irányt jelöl. Ezt a szűkszavú festészetet nem a végső, tiszta formák megtalálásának szándéka, hanem a véletlen élteti. A véletlen azonban nem azonos a külvilág esetlegességeivel, ez belső véletlen. A tárgy így nem is lehet kézzelfogható valóság, hanem csak formába zárt színkonstelláció. Az azonban fontos, hogy felismerhető, igaz, „nem színről színre, hanem tükör által, homályosan”. Felismerhető a tükör is, a képkeret is, az ablak is – megannyi művészetmetafora mint alkalmatos, de igen kevéssé tárgyszerű tartozékok. Jól elrendezett foltok, amiknek rendjében egyetlen apró változtatás is láncreakciót gerjeszt. A műterem dülöngélő egyenesekkel tagolt belvilága a folyamatos változásban megragadható állandóságnak olyasféle képlete Váli Dezső számára, mint Piet Mondriannak volt a domburgi tengerpart víztükre („Móló és óceán”). A cella viszonylagos üressége nem a festő, hanem a kép magányáról beszél. A formátum négyzetes, mint a vetett kocka oldala. Mindig ugyanolyan, de a vakvéletlen dönti el, hogy melyik arcát mutatja felénk. A sok gurításban elmosódnak a formák, tompulnak az élek, megkopnak az oldalak. De egyre többször jön ki a hatos.

__________________________________________________________________________________

illusztrációk:

(ebből a színes reprók, levlapon: A/06/30, A/07/28 // A/06/04, A/06/11

(az A/07/22 már kidobva)

________________________________________________________________________________________

 / VÁLINEWS 2006, részletek

NAGYNAPEZAMAI 

Első számú olvasómnak tekintett drága barátom figyelmeztetése, hogy hagynám abba az érzelmes-giccses túltengéseket, az ego folytonos előtérbe helyezését, a jópofáskodást, a szakszerűtlen kinyilatkoztatásokat, mondjak le a kompjúter-problémák érdektelenül terjengő taglalásáról.
Teljesen igaz, hogyne, hogyne, természetesen! Csak akkor mi marad?!
 

Hány éve is van teafőző a műteremben? Öt-hat. Napi két liter. És csak most jutott eszembe. Fehér tea; forró víz a fürdőszobából. Az eper-ízesitésű csipkebogyós zacskó elmarad. A flakonos citromlétől úgysem érzem az ízét. Nyertem hat percet.
 

Nem ígérem, hogy ma minden levélre azonnal válaszolok, a következőket akarnám megcsinálni:

1. Tegnap bemértem, a falra szerelt négy vakum egy 80 x 80 centis festményfelületre végre egyenletes fényt ad. Ma hazafelé vettem hozzá (50 méter) 0,75-ös kéteres kábelt, fal mentén körbevezetem a trafóhoz, nem rúgnak bele ezentúl a vendégek. Használni fogom a kiváló amerikai csupaszolót (kábelvéghez) és forrasztani is kell, ami mindig egy kis ünnep.
2. Eldöntöm, hogy fiam tanácsára ezentúl a képek nyomdai változatát RAW-ban vagy TIFF-ben mentem. Ha az előbbi, azt még be kell gyakorolni, nehéz ügy.
3. Ha ezen túl vagyok, akkor a gépbe és a netre a tegnap lefotózott új képeket.
4. Háromnak keretet is kellene csinálni, persze ez későbbre marad.
5. Egy kis alámunka, a programozó fiúknak öt excel táblázatot átírni.
6. Óránként tizet guggolni, lábaim ólomból. Percvekker.
7. Festeni?

A harmadik nagykörnél megesküdtem, hogy ma nem csinálom meg az ezerkétszázat. Három körül ébredtem és kurva fáradt vagyok. Aztán ezt az esküt megszegtem, igaz, elsősorban azért, hogy mindezt ide leírhassam.

Kiállításon film az imádott Czóbelről. Leülök. Modelljeit faggatják, persze mindenféle tudálékos csacsiságok, aztán egy érdekes sztori. Hogy a mester ragaszkodott hozzá, modellje kezében a cigaretta füstöljön, és fönnakadt azon, amikor annak (ezáltal) megváltozott a hossza.
Na most, aki egy kicsit is ismeri Czóbel képeit, ezen csak röhögni tud. Nemhogy egy vállat nem tudott, meg nem is akart megrajzolni, de hogy füst, meg fehér csík, amit neki muszáj látni...
És itt belelátni valamibe. Ebben a szakmában nincs recept, nincs segítség. Nem elég a vasakarat. A festés emberfölötti munka. De emberek csinálják. Ezért aztán belépnek az önámítások, a kívülről értelmezhetetlen rögeszmék és mániák, babonák, alkalmasint az alkohol, mifene. A rohadt alma szaga.
Amibe kapaszkodni vélnek.
 

Ma reggel ébredés után szemüveg nélkül - három dioptria - ránéztem a tegnapi képre: elmosódottan jobb volt.

Kecskemét. Micsoda dolog nálam ez a nagyböjti pénteki hústalan nap. Merő farizeus. A szakácsnőnek többletfeladat. Kapok rántott szelet helyett káposztástésztát. Amihez lekvárt kérek és kristálycukrot. Annyiban böjt, hogy szégyenkezem.

Vízbe cuppan mellettem egy tömzsi asszonyka, úgy negyvenöt-ötven között. Piros-rózsaszínmintás fürdőruha, decens hurkák a combokon. És gyorsabban úszik, mint én. Nincs rend a világban.
 

Még a Nemo kapitányt kéne elolvasni. Magányos öregúr a víz alatt. Azt nagyon szerettem.

Ünnep. Gondoltam reggel, akkor ma kihagyom az uszodát. A tizenhat év alatt még soha. Nyerek egy boldog órát. Aztán úgy gondoltam, elmegyek a Lukácsba, és úszom egy jót. Hazaérve aztán először a napilapot vettem elő. Megnéztem a frigóban, maradt-e a disznósajtból. És mi legyen az ünnep délelőttjével. Átnézném a fotó-mappát a PC-ben, ez régi terv. De ránéztem erre a (tegnap este háromszor átfestett) keretre, és belém nyilallt. Átfestettem, aztán le is fényképeztem.
Nagyon jó kis ünnep.

2006. június 3., szombat. Nagyon jól érzem magam. Ez ritka. Ilyesmire nekem nincs időm.

Kimenni a természetbe, hmm. B. ezt tanácsolja. Eszembe jut P. vallástörténész barátunk mondata, hasonló invitálásra: Természetbe? Ah, az nagyon bájos! Egyszer már én is voltam!

 

Mi a franccal lehet egy vérző, sötét, billenő üres asztalt egy tőle másfél méterre lévő fehér rongyszőnyeghez hozzákötni, ami hiteles, bár nem függőleges, vékony és átlátszó, lehetőleg. Egy szürke pillangó kondenzcsíkja. Ez itt natúra, kérem.

Zaklatott napok, illetve nem ők, hanem én. Ők gyönyörűek, tegnap is az az édes őszi napsütés az Andrássy úton. Hanem a net-kapcsolatom hol működik, hol nem. Nehezen viselem a nyitott helyzeteket, akár rombolok, menekülésképp. Tehetségtelenség, neveletlenség vagy fegyelmezetlenség. Ez a három lehet:

a. hozott,

b. kapott,

c. öncsinálta rossz. És ezek kombinációja.

Ma valami szomorút kéne. Kezdjük rózsaszínnel.

Czimra Zugliget-képe jár a fejemben, mért tudott ő olyan gyönyörűen színes lenni, de jó neki. A múlt héten megint szidta egy gyűjtő sötét/unalmas színeimet, hogy miért nem tudok...

 

Hazafelé földalatti, Oktogon. Múlt héten kieshetett a zsebemből a Kormos-összes. Anorákomban hordom, ilyenformán ősszel és tavasszal működik, villamoson. Hiánya ingerelt. Írók Boltja, a bejárattal szemben az egész fal versek, szoros abc-ben. És semmi Kormos. Rezignáció. Mondom az eladónak: diákkönyvtári kiadás. Akkor van! Még elfilóztunk egy kicsit - mindketten kedveltük a témát -, összes-é, vagy nem összes ez a Kormos. 760 forint, megint egy életmű, ami ingyen. Csak kár, hogy olyan gyűretlen, makulátlan.

Tömény napok.
1. Honlap átépítés. Harmadik napja rágódom intenzíven egy problémán. Mise és úszás közben is.
2. Elektromos hálózat csere a lakásban, 38 kettőskonnektor. És ami rám vár: 25 villásdugó.
3. Érdeklődőknek képet mutatni. Ja, ez nincs.
4. Karácsony.
5. Család.
5/a. Szőnyegporszívózás. Állítólag azt én tudom a legszebben csinálni. Ellenpróba nincs.
Esténként egyetlen verset elolvasni sincs erőm. Így hát azt gondolom: "Zelk Zoltán". És ez már jó, ez már átmelegít.

Délután. Kata beszalad egy karácsonyfadísszel, hogy az üvegmadárka levált a spirálrugóról, ami tartja; ragasztanám meg. Nem kezdem el neki magyarázni a rugó és a ragasztó sajnálatos összeférhetetlenségét, tapasztalatom szerint a fizika törvényei nők esetében nem érvényesek.
Biztos oda fog ragadni.

Mindent azonnal szerverre, vagy pendrive-ra is mentek, duplummal. Tegnap megvolt a hó végi adatmentés is. A képek nyomdai változata, meg a szaporodó zenetár, kb. kétezer fájllal. Most tizenegy DVD. Piros pötty a gerincükön, ezt 1970-ben a berni Klee-múzeum raktárában láttam, tűz esetén azokat a mappákat először.

 

Tervbe vettem, hogy ezt az új esztendőt felhasználom arra, hogy hozzászokjak csodálatosan lila zsebkendőmtől való esetleges megválás előkészítésének gondolatához.

Katának abban bizonyos fokig igaza van, hogy több helyen lyukas. De figyelembe veendő nem evilági színe is.

Na már most, kinek van igaza?

Még beteg, de semmi lazsa. Tegnap már festettem is, két fontos másodpercet. Amíg a keret pereméről lefeszegettem a második fehér rajzszöget. Vagyis nem gyönyörű és fotózandó, hanem rossz, és továbbfestendő.

Ezt a végére: Kedves Barátom, búcsúzzon el a szomorúságtól. Kemény munka lesz. Menek aludni, örülök, hogy beszélgettünk, jó éjt!

Vannak szerencsés emberek. Közéjük tartozom.

_____________________________________________________________________________________________________________

Szüts Miklós megnyitóbeszéde

Hölgyeim és Uraim,

Váli Dezső nyilvántartása szerint a tizenegyedik alkalommal állok önök előtt, hogy a szűkszavú ősz mester újabb kiállítását megnyissam. Megnyitó beszédemre készülvén váratlanul birtokomba került egy elveszettnek hitt dosszié, benne Váli Dezső néhány, eddig még sehol nem publikált naplójegyzete. Ezt szeretném most önökkel ebből az ünnepi alkalomból megosztani.
 

1991. január 4.

Ma feladtam postán az első 300 levelet J.-nak Lövőbe.

1991. január 12.

Ma visszahozta a posta a 300 levelet. Pontatlan volt a címzés, nem tudták eldönteni, hogy Zalalövőbe, vagy Sopronlövőbe kézbesítsék. Újra feladtam, Lömő-be. Huncutok ezek a külföldi nevek.

2000. február 16.

Két hete nem jön válasz a Hivataltól. Pedig személyesen vittem be névváltoztatási kérelmemet.

Két változat, nem tudni, melyiket engedélyezik: Váli Excel Dezső, vagy Excel-Váli Dezső. Kötőjellel.

Ha megjön az engedély, szörnyű munka lesz: visszamenőleg 58 évre a nevemet mindenhol kicserélni. Az adatbázisokban ez viszonylag (fájnd-cséndzzsel) könnyen megy, megnéztem 3 millió 265 ezer alkalommal említettem a nevemet. Előzetes értesítést küldtem az Országos Széchenyi Könyvtárnak, a Magyar Tudományos Akadémiának, és még további 73 intézménynek, ahol műveim, vagy azok nyilvántartása megtalálható, hogy időben készüljenek föl a feladatra.

Aztán az összes képet kölcsönkérni, és a szignót átfesteni. A rendesebbje biztos idehozza majd, megfeszített munkával ezzel egy fél év alatt végzek.

A biztonság kedvéért az ébresztőórámat átállítottam 4 perccel korábbra, megpróbálom Katával megbeszélni, hogy a főzőkanalakat csak minden másnap mosogatom el: így azt hiszem, a dolog menni fog.

2001. október 12.

Ma műtermet festettem. Szokatlan a téma. A mai kép emlékeztet egy korábbi képemre, amit 1973. március 18-án délután 4-kor festettem Nagymaroson. Absztrakt kép, nagy fekete foltokkal. Csak ezen a main nincsenek fekete foltok.

2003. augusztus 5.

Ma találtam a kukában egy Illyés kötetet, azon is nagy fekete foltok voltak. Nagy nehezen letöröltem.

Katától újabban minden nap kapok egy tál sárgarépát, vajjal megkenve, mert az A-vitamin csak a zsiradékban bomlik le.

Erről rögtön a nagyszerű Illyés megrendítően egyszerű sorai:

Ha répát ettem, s gyakran a régi napokban,

répát retekkel s mogyoróval,

messze merengtem itt benn a sarokban,

s megszületett e komor ódal.

2003. szeptember 27.

Ma átrendeztem a műtermemet. Az összes ablakot beborítottam fekete fóliával. Később a padlót is beborítottam. Feketével. Aztán feltöröltem. Mágikus intimitása lett a műteremnek, mindig erre vágytam.

Nagyon rosszul látom a képeket, félek, hogy szemüvegcsere lesz a vége.

Ebédtájban bejött a fiam; más generáció, mások a reflexek: felgyújtotta a villanyt. Mégsem kell új szemüveg.

2005. március 20.

Itt Kecskeméten, az ötvenméteres medencében jöttem rá, ha a levegővétel idejét levonom az egész úszásidőből, akkor két és fél perccel javulna időeredményem. Meg kell próbálni az úszás előtt, már az öltözőben letudni a lélegzetvételeket.

2006. december 12.

Tegnap délután szellőztettem. Tudom, Klee is gyakran. Kinéztem: az utcán emberek! Mennek. Az egyik megáll a ház falánál. Mint mindannyian az életben, festők, pékek és villamoskalauzok: végzi a dolgát.

Tanulságos, lefényképezem.

Délután átfestettem a tegnapi képet: megvan a megoldás! Van Dyck lazúr az egészre. A kép szinte eltűnt, ezért fekete négyszögeket festettem rá. Most már nem emlékeztet az 1973 március 18-án festett képemre. Sok utánajárással visszaszereztem a 73-as képet a Nemzeti Galériától. Leszedtem róla a fekete fotokat. Nagy botrány lett belőle: a foltok be voltak leltározva.

2006. december 24.

Ma leszedtem az itthon lévő 136 keretről a széles pácolt deszkakeretet. A képek egyszerre megszólaltak! Nagy hangzavar. Nyolc percre kimentem a családomhoz. Kiderült, hogy Karácsony van.

2006. december 28.

Tegnap hozattam 544 széles gyalult deszkát az OBI-ból, teherautót kellett bérelni. Egész éjjel pácoltam őket, ma rászereltem a széles deszkákat a keskeny keretekre. Az eredmény megrendítő. A képek megszólaltak.

2007. január 20.

Mégiscsak elmegyek februárban síelni, ezért minden nap (vekkerre) egy gugolás: esténként a fiam segít fölállni.

Ma átrendeztem az adatbázisomat, szerencsére a programozó fiút hetvégére kiengedték az intézetből.

Megvan a megoldás: ha mind a 3 millió 265 ezer fájl végére - sajnos egyenként - odaírom a monogramom (VD), akkor a világhálón való keresés esetén elsőnek mindig az én képeim jönnek fel, szerte a világon. Sajnos egyelőre egy betegség,  - (nem tudom, jól írom-e): a veneral disease teljes kórképe is följön. Megoldandó.

2007. szeptember 4.

Holnap látogatóba jönnek az unokáim, keresztnevüket táblázatba szerkesztettem, és a karomra nyomtattam. Nem elfelejteni rövidujjú inget húzni.

Reggel az uszodában könnyen és boldogan úsztam, két tizedmásodperccel jobb lett az időeredmény, mint négy éve ugyanezen a napon. Mondtam is a virágos fürdősapkás asszonykának, hozhatna ezért jutalmul holnap reggel egy adag tökfőzeléket fasírozottal. Két fasírttal hozta. Óh nők..!

Nőkről jut eszembe, ma távirat jött az ABBÁ-s Agnetha Fältskogtól: olvasta a blogomban, hogy szívesen sétálnék vele a Harangvölgyben. Azt írja, holnap indul, addig gyakoroljam a tenkjúfordömjúzikot, hogy séta közben együtt dúdolhassuk. Lehet, hogy ez már a mennyország?

2007. november 6.

Tegnap megnyílt a kiállításom. Hatalmas tömeg, Szüts beszélt, idétlenségeket. Sajnos én hívtam.

__________________________________________________________________________________________

Váli Dezső
Dédapám memoárja 

1987 végén H. Máté barátom telefonált: tudtam-e, hogy zsidó vagyok? „Nem lehet tévedés, nagybátyád, Váli Béla író, színháztörténész (1858, Szabadka – 1896, Budapest) benne van a Magyar Zsidó Lexikonban, márpedig 1929-ben az erős antiszemitizmus miatt gondosan ellenőriztek minden adatot. A név után csillag van, vagyis kikeresztelkedett. Gondoltam én, hogy nem véletlenül fested évek óta azokat a zsidó temetőket!”

Egy percre elakadt a lélegzetem. Hívő katolikusként az antiszemitizmust már csak hitemből adódóan is megvetem. A zsidó kultúrához vonzódom, régi zsidó temetőikből fotókönyvet csináltam. Ahogy II. János Pál mondta: idősebb testvéreink. De közéjük tartozni?! Nem volt ellenemre, de minden elmozdult, amit addig megéltem. Ezt a különös lebegést narkósok élhetik meg.

Tudtam régi iratokról, fölkerestem rég nem látott kilencvenéves nagybátyámat, aki mosolygott és megmutatta a keresztleveleket a 18. századból, egyébként hanák család. [„Csehül hanáci, cseh néptörzs Morvaországban. A H. erőteljes nép, saját dialektusuk szerint beszélnek. Szorgalmuk és munkásságuk által tűnnek ki szomszédaik közül, akikkel nem szívesen kötnek házasságot. Szenvedélyes muzsikusok és táncosok.” Pallas Lexikon, 1884.]
Valitsek Antal kőműves tehát Morvaországból jött, 1796-ban házat vett Szabadkán. Szorgalmas ember, fia már kereskedő. Unokája jurátus, Kossuthot kíséri hajón Bécsbe 1848 márciusában (együtt Degré Alajossal, Szüts barátom dédapjával.) Névmagyarítás, így ő 1862-től már Váli Béla; tőle ez a napló. 13 gyerek. Egyikük Dezső, orvos, Csáth Gézát is boncolta; az én nagyapám. Aki aztán a bácskai földbirtokot hátrahagyva 1919-ben a szerbek elől menekült asszonyával Budapestre, két vagon bútorral. Apámtól már csak két tárgyat örököltem, pecsétgyűrűjét és orosz hadifogolytáborból nekem írt intelmeit (hároméves voltam) – már sejthette, hogy meg fog halni. Anyácskám mindkettőt az érettségim alkalmából adta volna át. De hát én gyűrűt nem hordok. A levél pedig: egy esetleg tőlem idegen szellemi végrendelet súlyát cipelni egy életen át – inkább nem. A levelet azóta se láttam. Úgy tudom, elkallódott.

Tehát a keresztlevelekkel együtt került elő ez a dédapai napló, helyesebben memoár is. Kölcsönkértem egy napra, fénymásolat. Most le is fotóztam, 136 oldal. Megcsináltam a tartalomjegyzékét. A napló 32 fejezetre tagolódik. Kezdi a leírást a nagyszülőkkel, aztán passzusok a családtagoktól. Foglalkozik az 1848–49-es eseményekkel, leír csatákat, győzelmeket és meneküléseket. Elmeséli, az összeomlás után hogyan menekül meg az osztrák kényszersorozástól. Hazatelepül Pestről, szerepe Szabadka város vezetésében, közgyűlések, 13 beszédének szövege. Egy fejezetben összefoglalja a város múltját, és megírja egy erdélyi utazását is.

A bemutatandó részletek kiválasztását szerkesztő barátomra bíztam. A teljes szöveg, tartalomjegyzékkel: www.deske.hu / C. NAPLÓ