Ovidius 

A VILÁG KELETKEZÉSE

Tenger s föld, s mindent takaró égboltnak előtte
mind e világ kerekén egyarcú volt az egész nagy
természet: chaos, így hívták: csak nyers kusza halmaz;
csak tunya súly: egymásra sodort, s még össze nem illő
magvai nem jól összetapadt elemek tömegének....

nem függött a körül-lebegő levegőben a föld sem,
egyensúlyban tartva magát; nem tárta ki karját...

s mert hol a föld, ugyanott volt lég is, tengeri ár is,
nem volt állani föld, nem volt jó úszni a hullám,
légbe sugár nem gyúlt; tartós alakot mi sem őrzött:...

   Véget egy isten adott, meg a jobb természet, e harcnak:
elszakitott égtől földet, vizeket meg a földtől,
hígabb égi leget sürü légtől elkülönített.
Ezt alkotta, s a vak halmazból mind kiemelte,
s rakta helyükre, szilárd békével fűzte is össze.
És ama tűzlelkű s minden súly nélküli égbolt
felszökkent, s a világ tetejét foglalta lakásul;
legközelebb hozzá helyben s kicsi súlyban a lég van;
sűrűbb sokkal a föld s viselője nehéz elemeknek,
súlya miatt lefelé sűllyedt...

Réteket elteritett, völgyet homorodni lapított,
erdőt lombositott, sziklás hegyeket magasított.
S mint eget oszt két öv jobbról, s balról ugyanannyi...

 Rajtuk fekszik a lég; ami könnyebb sokkal a földnél,
víznél is könnyebb, s ugyanúgy nehezebb a tüzeknél.
Lakhelyet ott rendelt felhőknek, kósza ködöknek,
s emberi elméket rémítő ég-rianásnak,
s villámmal fagyokat fúvó fene förgetegeknek...

   Még egy fennköltebb s mindnél okosabb eleven lény
volt, mi hiányzott, hogy rajtuk gyakorolja uralmát.
S ím, ember született; kit formált isteni magból
tán az az építő, a világot szebbre teremtő,
vagy rokon ég magvát tartotta meg ebben a fönti
légtől csak nemrég különült, csak imént alakult föld...

Minden egyéb állat letekint görnyedten a földre,
embernek fölemelt orcát és adta parancsát,
hogy föl a csillagokig pillantson, az égre tekintsen.
Így, mely imént nyers volt s formátlan, a föld sosemismert
emberi orcákkal vált végül tündökölővé.