dátum: 2007.4.20. címzett: Somogyi T. fájl: html-2006/somogyi-tamas-02
C.8924
másolat: Boda Bánk
Kedves Tamás!
Múltkori levelében említette, hogy otthagyja
az NDA-t és hosszan panaszkodott, hogy tétlen, nem tud mit kezdeni
felszabadult rengeteg idejével. Gondolkoztam rajta, hogy tudnék segíteni
magán. És sikerült. Képzelje, találtam 1633 rejtett, sőt nem látható képet,
az elmúlt hét év válinews ábráit, ami kezelhetetlen, nincs benne az
adatbázisban, rengeteg kincs. Egy hetes munkával táblázatba szedtem őket,
URL-jüket megírtam. Beszéltem Bánkkal, aki lelkes volt, (nagyon jól haladunk
most), és hogy magát ne terheljük, ő megcsinálná, csakhogy az nem olyan
baromi jó, mondta, mert akkor két párhuzamos rendszer lenne. Tegnap is nálam
volt, kértem, írja le szaknyelven, mi is az ábra.
Tényleg két alternatíva, maga már amúgy is 2000%-ban túlteljesített,
nyugodtan mondjon nemet. Illteve, ha igent, akkor azt, hogy majd majd majd
egyszer az ősszel.
És akkor átadom a szót Bánknak:
Az uj xls fájlban lévő adatokat kellene egy
új táblába betenni, akár úgy, hogy ráhúzzuk a festmények tábla szerkezetét,
akár úgy, hogy egy új szerkezetet találva neki. A lényeg az lenne, hogy a
jelenlegi programon keresztül lehessen frissíteni, vagy bővíteni. Ez az új
rész még csak tevezési szakaszban van, ha bármilyen ötleted van a
megvalósításra, szívesen veszem. A lényeg, hogy a válinews-ban szereplő
képeket kellene valamilyen egyszerűen kezelhető fomában tárolni, és
megjeleníteni (kategorizálva, keresés szóra, stb.) a weboldalon, függetlenül
a valinews-tól. A megjelenítést természetesen egészében megcsinálom. (Csak
az AB-rész érdekes egyenlőre.) Felmerült egy ötlet, hogy automatizáljuk a
bővítését: Új news fájl, felvitelekor lefutna egy script, ami a news html
fájlokból kiszedi a <IMG> tag-ekből az információkat, és beilleszti a
táblába az új képeket. Ha ezt választjuk, akkor nem kell egyenként felvinni
a képeket. Bármelyik részt szívesen megcsinálom, vagy segítek benne, ha
kell, de a program, ami karbantartja az adatbázis, az a Te munkád, nem
szívesen szólnék bele, méginkább nem kavarnék bele.
Bármilyen kérdés, ötlet van, akkor akár telefonon is: 70-4595863.