dátum: 2007.11.22.    cikk: Medical Tribune  fájl:  html-2006/szuts-cikk-medical.htm C.9376-77 

A rendes festő

 

Váli Dezső szereti a rendet. Pontosítsunk: kicsi gyerek korától mániákusan vonzódik a rendhez. Kisfiúként keménytáblás füzetekben rendszerezte a kőzeteket.  Tizenkét évesen térképeket gyűjtött, amikor tizenegy darab volt belőle: azonnal katalógust is szerkesztett hozzájuk. Egyszer, tizenegy évesen kapott valakitől egy csomó régi példányt az Élet és Tudomány című újságból, azt is rögtön kemény munkával, cikkenként katalogizálta...

          A/07/26

Váli életét is rendben éli: minden nap ugyanabban a – gondosan, precízen kiszámított  – percben vekkerre ébred, plusz-mínusz két perc rátartással ugyanakkor, és gondolom ugyanazt reggelizik, imádkozik, pontosan érkezik a hajnali misére, onnan ugyancsak percre pontosan a Lukács uszodába. Évek óta jegyzi nap mint nap, hogy pontosan hány másodperc alatt sikerült aznap leúsznia az ezerkétszáz métert! Rend mindenütt.

Nézzük meg, hogyan tükröződik rend-mániája festészetében?

Jelentős korszaka korai festészetének az úgynevezett padlószemét-fotók ötletére kelekezett képek. A műtermi munka során a padlóra hullott-dobált, főleg újságpapírokat lefényképezte. Ez volt a rendezés első fokozata, hiszen a fényképezés során az esetlegességet, a véletlen rendjét az objektív kimerevíti; a színek kiiktatása ugyancsak gesztus a kordában tartás, egy absztaktabb rend irányába. A fotók lenagyítása újabb beavatkozás: általában kemény fotópapírra nagyította ezeket a fotóit (is), igy a tónusokat is egy szűkebb tartományba terelte, természetesen a fotók megvágása is tág teret bztosított a beavatkozásra. Ezután következett (az elkészült fotókra támaszkodva) az olajfestmények létrehozása, ahol már a "művészi önkény" szerint választhatta meg a használt színeket, elvehetett-áthelyezhetett formákat az egyik helyről a másikra, itt már szabadon követve a szakmai szabályok és az intuíció parancsait. Ha valami, akkor itt éppenséggel (mint minden nonfiguratív festőnek) a túlzott szabadság nehezítette dolgát: semmi - legfeljebb saját fegyelme - állta útját a káosznak vagy anarchiának. Nem fékezhette kezét a téma, az "ábrázolt téma" bármely részlete, sem tárgyak sem tér nem fékezhették a képépítés-bontás könnyen anarchiába hajló rítusát, csak a tehetség, a rend iránti kérlelhetetlen késztetés terelte kordába a formákat vásznain. (kép: A/03/16)

Közbevetőleg: nem állhatom meg, hogy Kandinszkij "érett" absztrakt képeit ideidézzem, melyek kiváló példái az ábrázolás "béklyójából" kiszabadult művész, a "mindent szabad" mámorának szertelen és gyerekes csapongására. A "szabad", a "látványtól független" formák útja végén tapasztalataim szerint ugyanis nagyjából két megoldás áll: a geometria és  – mint Kandinszkíjnál – az anti-forma, az ecset szabad, legfeljebb indulat-vezérelte garázdálkodása a vásznon. (És persze Rothko, a páratlan, követhetetlen zseni.)

 

Váli 84-ben, azt hiszem maga számára is váratlanul figurális festő lett: három éven keresztül festette zsidó temető-képeit. Választása ugyanis a téma beláthatatlan üzenet-tartományán túl elsősorban mégiscsak a rend szabadsága, a sírkövek és egyéb képelemek szabad rakosgatása felé terelte. Közelebb állt ez a téma az absztrakt képekhez, mint gondolnánk: miközben tematikusan egy sokezeréves kultúra lett itt minden alkalommal szóba hozva, az absztrakt képépítés egyetlen eszközéről sem kellett lemondania: bátran rakosgathatta formáit a képen bárhová, a "látvány-hitelesség" elvesztésének legkisebb veszélye nélkül. Ennek a korszaknak is születtek igazi remekművei.

          A/04/23

 

Éppen húsz éve talált rá aztán mindmáig leghűségesebb témájára: saját műtermére. Hogy rend-mániájára visszatérjünk, Váli valószínűleg azért nem tágít a műterem újabb és újabb, sokszázadik megfestésétől, mert igazán sohasem sikerül rendet raknia. Váli rend-vágya ugyanis – azt hiszem – a Világmindenség rendjének vágya voltaképpen, egy tán megsejtett, de soha teljességében meg nem tapasztalt rendé, mely felé ki-ki saját útján, tudva vagy tudattalanul de mindenképpen törekszik.

Váli eddigi életműve, ha ugyan nem többre, de  arra mindenképpen bizonyosság, hogy – ahogy Örkény mondja – "az ember egy kis melegségre vágyik". Hogy a világban – ha számunkra felfoghatatlanul is  – de mégiscsak rend van, hogy működnie kell a Pilinszky által emlegetett legvégső bizalomnak.

(Váli Dezső kiállítása az Aulich Art Galériában (V. ker. Aulich utca 5.), megtekinthető december 6-ig, munkanapokon reggel 7-től (!) este 7 óráig.)

 

Szüts Miklós