dátum:2007.9.21.        címzett:       fájl: html-2006/vojnich-beszed.htm                    C.9284

Vojnich Erzsébet válasza a díjátadási laudációra. A díjat Rakovszky Zsuzsa ítélte neki.

Díjat kapni: dicséret.
Dicséretet kapni jó. 

A mi szakmánk, (mint minden alkotó-szakma) olyan, hogy mi adjuk fel magunknak a leckét, elvégzésében senki nem segít, és senki nem kéri számon... puskázni sem  érdemes, az osztályzat is legfeljebb csak évekkel, évtizedekkel később érkezik. A lecke írása közben persze úgyis mindegy, hányast kapunk majd egyszer rá. 

Rakovszky Zsuzsától ötöst kapni olyan, mintha Morandi ölelné át a vállamat, vagy Francis Bacon rámvigyorogna... 

Egyszer a Szüts azt mondta:
"Vojnich olyan, mint az egyszeri hűtőgépgyári munkás, aki hordta haza rogyásig a gyárból az alkatrészeket, de amikor összerakta mindig tank lett belőle: Vojnich is bármihez nyúl, képtekercseket vagy könyvtárajtót, kétméteres pannót vagy kéttenyérnyi pasztellt csinál, valahogy mindig félreismerhetetlenül Vojnich kép lesz belőle." 

Képeimnek nincs története, pedig emberlakta helyszíneket ábrázolnak többnyire: kívül vannak az időn, kívül a történeteken. Bán Zsófi szavaival: "bennük van ez a küszködés az idővel, ez a léttel és nemléttel való bíbelődés, ez az örökös, reménytelenül reményteli motozás" 

Ismerős helyek, mint ahogy öröktől fogva ismerősek Bach cselló-szonátái... Arra járnak reményeim szerint az én képeim is, és képeim nézői is...
Ha ezt pontosabban el tudnám mesélni, akkor nem kellene megfesteni.
De hiszen Rakovszky Zsuzsa is arra jár... 

Ez a díj,  azt bizonyítja, hogy vagyunk. Ahogy Esterházy mondaná: erőt ad a vanáshoz. 

Köszönöm az  AEGON-nak,
és  nagyon köszönöm Rakovszky Zsuzsának. 

És köszönöm mindazoknak, akiknek festem a képeimet.
Köszönöm.