dátum: 2008.4.19. fájl: html-2008/belai-miniszternek.htm C. 9525-26
címzett: Hiller István kult. min.
Tisztelt Miniszter Úr!
Alázattal kérdezem Öntől, mivel érdemeljük ki ebben az országban az „ELSŐ”, illetve a számomra Ön által kiosztott „MÁSODRENDŰ” állampolgárságot. Valószínűnek tartom, hogy jelen soraimat némi humorizálásnak gondolja, de ha végigolvassa (remélem) kénytelen lesz felismerni, hogy szándékom jelen pillanatban – habár szeretem a humort – távol áll tőle.
Bélai Györgynek hívnak, itthon zenésznek tanultam, zenészként fiatalon közel tíz év alatt 126 országon keresztül bejártam a világot, hol éltem, laktam, tanultam és dolgoztam. A ’70-es évek végén hazatérve, fiatal koromban született életfelfogásomnak megfelelően, - mi szerint az élet túl rövid, hogy egy dologra elpazaroljam - ismét tanulni szerettem volna, de az akkori rendszer nem talált alkalmasnak, hogy ezt megtehessem, így hát vágyaim beteljesítése érdekében akkor másfél éves kislányommal és feleségemmel (csomagolás nélkül, mindent hátrahagyva) nekivágtunk a nagyvilágnak. Kaliforniában telepedtünk le, ahol az USA legnevesebb egyetemein programozást, rendszerszervezést, közgazdaságtant és jogot tanultam.
Egyetemi tanulmányaim végeztével hat évig az USA-ban kifejlesztett legnagyobb rendszerek egyik meghatározó rendszertervező-programozója lehettem, majd ezt „megunva” ismét váltottam és gazdasági pályán próbáltam ki magam. 1991-ben az USA egyik legnagyobb élelmiszer vállalatának alelnöki (vice president of finance and operation) posztjáról álltam fel, hogy ne otthon, hanem itthon lehessek ismét. Sok céget „segítettem” az itthoni letelepedésben. 2000-ben 51 évesen „nyugdíjaztam magam”, hogy ismét csak a művészeteknek élhessek. Mindenfajta állami segítség NÉLKÜL létrehoztam egy közel 2.000 (kétezer) darabos kortárs magyar képzőművészeti gyűjteményt. Ugyan ezen évben a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézetigazgatójának szavai „kényszeríttettek” arra, hogy felvegyem az általa ledobott kesztyűt és bebizonyítsam, hogy Magyarországon is, - nem csak külföldön - lehet igazi Hungaricumot „gyártani”, aminek érdekében megalapítottam az
Artchivum®-ot (www.artchivum.com). Kizárólag saját tőkéből igen komoly összeget fordítottam az Artchivum közel 160.000 darabos, többségében magyar vonatkozású könyv és levéltárára, komputerek és szkennerek vásárlására és programozók, művészettörténészek, adatfeldolgozók honoráriumának kifizetésére..Tudomásom szerint az Artchivum® művészettörténész munkatársai KÉTSZER fordultak Önhöz levélben segítségért. Mind a két levelet ajánlott tértivevényes postai küldeményként adták fel. Mind a két tértívevény visszaérkezett, ami azt bizonyítja, hogy az Ön irodájába a levelek megérkeztek.
Tisztelt Miniszter Úr! Munkatársaim nem a magángyűjteményem – ami ma már az
Artchivum® gyűjteménye – gyarapításához szerettek volna segítséget kérni, hanem további művészettörténész munkatársak munkalehetőségének megteremtéséhez, hogy az új művészettörténész munkatársakkal közösen a teljes magyar „anyagot” 2020-ra, 43 nyelven, – a korábbi statikus rendszerekkel szemben – a világon egyedülálló dinamikus rendszerben indexálva és digitalizálva feldolgozhassák. Mi az Artchivum®-ban az állam feladatait végezzük el, mit örömmel teszünk, örömmel teszek és finanszírozom, de……….Miért vagyunk mi (én, s rajtam keresztül jelenlegi és majdnem száz korábbi munkatársam) MÁSODRENDŰ állampolgárok. Miért van az, hogy míg nekünk egy válaszlevelet sem képes aláírni, addig Kovács Gábornak kortárs magángyűjteménye gyarapítására évi ötvenmilliós állami támogatásra szóló szerződést ír alá.
Tisztel Miniszter Úr! Miért érzem, hogy az
Artchivum® hazai és nemzetközi szakmai elismerése mellett családommal ISMÉT el kell, hogy hagyjam az országot, az „itthonomat”, hogy otthon legyek, hogy „otthon” lehessek, hogy EGYENLŐ lehessek. Miért érzem magam ismét a ’70-es évek végén, ahol csak az akkori kormányhoz közel álló barátok, ismerősök juthattak az elsőrendű állampolgársággal járó megkülönböztetett figyelemhez. Az Artchivum® munkatársaival közösen letettünk valamit ennek az országnak az asztalára. Örömmel tettük, örömmel bizonyítottuk be a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézeti igazgatójának, hogy lehet…………, nem hogy állami szinten, de magánemberként is lehet…… Nem kértem, nem kértünk, míg be nem bizonyítottuk, míg el nem végeztük a lehetetlennek kikiáltott lehetségest.Tisztelt Miniszter Úr! MI CSAK CSENDBEN ADTUNK, s ennek ellenére miért érzem ISMÉT mélyen megalázva magam. Miért vagyok fent éjjeli fél háromkor és írok Önnek, ahelyett, hogy az Artchivum® programozóinak tegnapi fejlesztését tesztelném, és a holnapi (mai) napra készülnék?????? Miért kényszerítenek, hogy ismét elváljak barátaimtól, s megalázva konténerekbe rakva „életem” ismét távozzak „itthonomból”, hogy a már megszületett „HUNGARICUM”-ból rövid idő leforgása alatt „AMERICANUM” legyen?
Lehet, hogy egy aláírás és felette 3-4 szó: „most önnek, önöknek nem tudunk” kielégítette volna ………..és megszüntette volna……., és meghagyott volna minket és engem abban az érzésben, hogy…………, de hát nem elégítette ki és nem szüntette meg, mert……….?
Most megpróbálok elaludni, hátha álmomban sikerül jóval a 2008-as, sőt jóval a ’70-es évek elé kerülnöm, hogy apámtól örökölt tudás és tenni akarás vágyam gyermeki idealizmusom válthassa fel.
Köszönöm, ha elolvasta, ha
nem, azt is elfogadom, bár megérteni nem tudom.
Tisztelettel: Bélai György