dátum: 208.6.12.       címzett:       fájl: html-2008/chochol-biralat.htm        C.09583-84

Chochol Károly: Fotónapló

Váli Dezső fotónaplója párhuzamokat kínál. Első átlapozása után Sudek és André Kertész világhírű képeire gondol az ember. Kertész időskori képeit, és mondjuk ki, legjelentősebb alkotói korszakát idézi ez a kötet. Sudek művészi albumaiben van ilyen mértékben jelen az alkotó szűkebb környezete. A párhuzam látszólagos. A két neves alkotónál a kényszer szülte a műveket. Sudek az első világháborúban elvesztette az egyik karját, és csak kedvező körülmények között mehetett ki magányából, hiszen 30 x 40-es méretű fa kameráját erősen korlátozottan használhatta. Kertésszel folytatott beszélgetésből tudom, hogy felesége elvesztése, és őt idézve, Amerikában egy idős ember fényképezőgéppel egy parkban, egy néptelen utcán potenciális áldozat. A két fotóművészeti nagyság és Váli Dezső belterjes - vagy annak látszó - világa között a párhuzam már nem tartható. Elődeitől eltérően valami varázslat segítségével zártsága elemi erővel kitörő nyitottság. Műerembelsői idézik a természetben látható fény- és árny játékokat. Sőt, a légperspektívát, átlépve idő és tér korlátait. A neves elődök rab madarak, Váli szárnyal és repül, magával emeli befogadóit.

Diáriuma már számszerűségében is alapvetően eltérő gondolatiságot tükröz. Kötetének 62 képe arányaiban eltérő, a műveknek majd a fele műterembelső, a fennmaradó 50% úgy oszlik meg, hogy az ablakból és az ajtóból le és ki és betekintés remekműve. Virtuózitására jellemző, hogy a fennmaradó kiszámú képpel is maradéktalanul kifejezi magát, és átadja nekünk életszemléletét, spirituális világát. Váli kötete szerintem a születésről és az elmúlásról szól. A nagyszámú műterembelső az alkotás születése előtti és az alkotás közbeni vívódásokra, pihenőkre és a megtalált gondolatokra utal. A szabadban és a műteremben jelenlévő gyermek ezt jelképezi. A kevésszámú, de annál erősebb tájkép árulkodik alkotójuk életszeretetéről, belső harmónijáról. Váli Dezső a tájkép műfaján belül, fotóművészként is mesterien dolgozza fel az elé kerülő látványt, a fehér és a halványszürke tónusra szűkített hegyoldalra, vagy az erőteljes fekete és fehér kontrasztjára épített kedvenc völgyrészletére gondoljunk. A fény felé sétáló gyermek különös hangsúlyt kap és az életre való felkészülés szimbólumává nemesedik. Az alig néhány színes, vagy barnított kép adagolása is mesteri, nem bontja meg a fekete-fehér képek harmóniáját, inkább csak nagyszerűen ellenpontozza a monokrómiát. A Fotónapló egy nagyformátumú alkotóhoz illő nagyívű gondolatsor, hiszen a kevészámú, de lenyűgözően szép zsidótemető kép az emberi lét lezárását illetve végtelen folytatását jelzi, mert tudjuk, a vallás tanítása szerint Béth hátháimnak, az örökélet házának kell tekinteni. Világos megfogalmazása annak, hogy az alkotó ember műveiben tovább él.