–
Megnézni a százméteres síkfutás pekingi döntőjét?
– Persze. De tiszta olimpiai győztest nem fogunk
látni. Még csak tiszta résztvevőt sem.
– A nyolc
futóból…
– …nyolc be lesz doppingolva.
– Ezt persze
bizonyítani nem lehet.
– Mégis kétséget kizáróan így van. A 10,0 és a 9,7
másodperc között a dopping a különbség.
– A szerek
képesek bárkiből világrekordert csinálni?
– Nem, ez tévhit. Valójában elképesztően keményen
kell edzeni, nagyon tehetségesnek kell lenni, és
szükség van egy edzőkből és segítőkből álló
tökéletes csapatra is. És csak ezután teszik hozzá a
legjobb doppingszerek a különbséget. Ez az egész egy
kompozíció, egy szimfónia. Minden mindennel
összefügg, és a szerek hosszú távon játszanak
szerepet: segítenek abban, hogy ki tudd magad
pihenni, hogy el tudd kerülni a leépülési fázisokat.
Röplabdázni a strandon, az lehet, hogy egészséges –
az élsport nem az. Szétrombolod a tested. Marion
Jones például…
– …ötszörös
érmes Sydney-ben…
– …olyan keményen edzett, hogy az páratlan. A szerek
védték a sérülésektől. Aztán győzött, és begyűjtötte
az érmeket.
– Büszke rá?
– Igen, persze, még mindig. Hatalmas teljesítmény
marad, és ne gondolják, hogy Marion vetélytársai
szerencsétlen becsapottak voltak.
– Nem amerikai
problémáról van szó?
– Micsoda? Minden ország, minden szövetség, minden
élsportoló érintett, és a felelősök közé tartoznak a
nagy cipőgyártók is, a Nike, az Adidas. Ismerek
sportolókat, akik rekordokat futottak, egy évvel
később megsérültek, és jött a telefon: ötven
százalékot leveszünk a szponzori pénzedből. Mit
gondolnak, mit tesznek ilyenkor ezek a sportolók?
– Magyarázza el,
ön mit tett az ügyfeleinek?
– A sportolók állandóan pletykákat hallanak, és
aggódnak: a konkurenciának más trükkjei vannak, hogy
elkaphatják őket, ha utaznak. Nem szabad hibázni,
mert egy hiba karriereket tesz tönkre.
– Tehát a
sportolók terapeutája lett doppingügyekben?
– Inkább edzőjük. Együtt találtuk ki, melyikük
szervezetének mi a jó, és hogy milyen lebomlási
időkkel kell számolni. Javaslatokat készítettem
koktélokra és kúrákra, attól függően, hogy a
sportoló mennyi pénzt szánt rá. Utcai doppingszerek
olcsón, dizájnerszerek néhány tízezer dollárért.
– Marion
Jonesnál?
– Nála a pihenőfázisok voltak a kritikusak.
Versenyről versenyre ment 2000-ben, szüksége volt
pihenésre. Kapott EPO-t, növekedési hormont,
adrenalininjekciókat, inzulint. Az inzulin edzés
után segít a fehérjeitalokkal együtt, mert
gyorsabban szállítja a fehérjét és az ásványi
anyagokat a sejtekhez.
– Jones félt az
injekcióktól.
– Igen, ezért kevert össze három alkotóelemet egy
injekcióba az akkori férje, C. J. Hunter és az
edzője Trevor Graham. Pedig nem ajánlottam nekik,
szerintem kockázatos volt.
– Milyen
kapcsolat fűzte a sportolóihoz?
– Üzleti. Határértékekről és adagolásokról volt szó.
Marionnal ritkán beszéltem. Az edzőjén keresztül
futott a dolog.
– Létezik a
doppingolásnak ritmusa?
– Igen, amikor a szezon véget ér, októberben, várunk
pár hetet, hogy a szervezet kitisztuljon. Aztán
novemberben bepakoljuk a növekedési hormont és az
EPO-t, majd hetente kétszer átvizsgáljuk a
szervezetet, nehogy csomók képződjenek a vérben.
Plusz jönnek a tesztoszteronlöketek. Ez az első
program nyolc-tíz hétig tart, aztán szünet.
– Ekkor rögzítik a
szezon céljait?
– Igen, ez a sportolótól függ. Néhányan áprilisban
akarnak jó időt futni, hogy szerződéseket kapjanak a
legnagyobb versenyekre, másoknak csak a válogatók
járnak a fejükben, az amerikai kvalifikációs
versenyek a világbajnokságokra, s vannak, akiknek a
céljuk az olimpia. Aztán beindítjuk a kijelölt
célhoz igazított visszaszámlálást, és elkezdődik a
következő ciklus. Ismernem kell jól a sportolóimat,
és tudnom kell, hol melyik szövetség milyen
módszerekkel tesztel.
– Honnan lehet
ezt tudni?
– Éberség. Informátorok.
– Annak idején maga
is jó diszkoszvető volt. Miért kezdett el
doppingolni?
– Amiért minden sportoló: mert mások is
doppingolnak. Hirtelen olyan fiatalok, akiket addig
megvertem, tíz méterrel nagyobbakat dobtak. Aztán
megsérültem, de szerettem volna mégis bekerülni az
olimpiai csapatba. A dopping azzá vált számomra, ami
a legtöbb sportolónak: a sport része. Ha ma 12 órát
edzel, az edződ holnap megint 12 órát vár tőled.
Doppingolsz, mert ez másképp nem megy. Én mindent
elolvastam, ami csak elérhető volt, beszéltem más
sportolókkal, és hamarosan elterjedt, Angel jól
kiismeri magát ezekben az ügyekben. Először csak
tanácsért jöttek hozzám. Így kezdődött, aztán Trevor
Graham edző megkérdezte, tudnék-e neki segíteni.
– Mi tette önt
alkalmassá arra, hogy a világ legjobb sportolóinak
doppingdílere legyen?
– Az édesapám kémiaprofesszor, imádom a kémiát. És
sportoló voltam. Megszállottan megtanultam mindent.
Igazi élvezetté vált: a legjobbakkal dolgozhattam,
és még jobbakká tehettem őket. Egy példa. Mindenki
az EPO-ról beszél. Divatos. De az EPO vas nélkül
csak félig működik olyan jól. Vannak olyan
oxigénhordozók, amelyek felturbózzák az EPO-t. Az én
szeremet EPO-sokszorosítónak nevezem, s ha
beinjekciózom, megtízszerezem az EPO hatását.
– Vannak más
titkai?
– Ó, persze. Vannak tabletták a vesének, amelyek a
szteroidok maradványait blokkolják: ha a sportolók
vizeletmintát adnak, ezek a maradványok nem
választódnak ki, így a tesztjük negatív marad. Vagy
létezik egy enzim, amely lassan fal fel fehérjéket.
Az EPO proteinstruktúrákból áll, így aztán ez az
enzim gondoskodik arról, hogy egy versenyző B
próbája egészen más eredményeket mutasson, mint az A
próba. Aztán akadnak anyagok, amelyeket pár órával a
verseny előtt kell bevenni, és megakadályozza az
izmok elsavasodását. Az EPO-val együtt valóságos
csodát művelnek. Húszféle doppingszerem van, amelyek
még mindig kimutathatatlanok az ellenőrzéseknél.
– Létezik
valamiféle sablon?
– Igen. Mindig több dolgot kombináltam. Volt például
egy szerem, Actovison, amelyik a vérellátást
javította – nem kimutatható. Ehhez jöttek a
növekedési faktorok: az IGF–1 és IGF–2. És az EPO.
Az EPO megnöveli a vörös vértestek számát és így az
oxigéntranszportot. Minden sportoló számára ez a
kulcs. A sportoló gyorsan akar regenerálódni, a
terhelés szintjét magasan szeretné tartani, állandó
teljesítményt akar nyújtani.
– Még egyszer:
állandó teljesítmény világszínvonalon dopping nélkül
elképzelhetetlen?
– Igen. 44 másodperc 400 méteren? Elképzelhetetlen.
71 méter a diszkosszal? Kizárt. Előfordulhat, hogy
valaki egyszer hátszéllel 9,8 másodperc alatt futja
a százat. De tízszer egy évben tíz alatt esőben és
hőségben? Csak doppinggal.
– Tesztoszteron,
növekedési hormon, EPO, ez volt a kombinációja?
– Igen, egyéni változatokkal. És így csodálatos
dolgok válnak lehetővé. Jerome Young 2002-ben a
harmincnyolcadik volt a 400 méteres világranglistán,
aztán elkezdtünk együtt dolgozni, és 2003-ban
majdnem minden nagy versenyt megnyert.
– Hogyan
fizették önt?
– Éves honoráriumot kaptam. Nagy eredményeknél 40
ezer dolláros bónusszal.
– Az atlétái 26
olimpiai érmet nyertek. Mennyi pénzt keresett?
– Számoljunk úgy, hogy 16-18 eredményes sportoló egy
évben, és 15-20 ezer dollár sportolónként. Jó életem
volt.
– De nem volt
rossz az, hogy a sportvilág árnyékában kellett
élnie, ahol senki nem láthatta?
– Nem, bár ritkán mentem el a nagy versenyekre, ez
csak a féltékenység miatt volt. Az amerikaiak nem
akarták, hogy a jamaicaiakkal dolgozzak, és viszont.
De árnyék? Nem. Ez az egész egy lánc volt, a
sportolóktól az ügynökön át a szponzorokig, én ennek
voltam a része, és mindenki tudta, hogyan játsszák
ezt a játékot. És mindenki így akarta, mert így
gazdagodtak meg belőle.
– Maurice Greene?
A százas szupersztár az olimpiai mozgalom egyik
példaképe, esküszik rá, hogy tiszta.
– Hazugság. 2003-ban és 2004-ben együtt dolgoztunk.
– Vannak
bizonyítékai?
– Igen, például egy tízezer dolláros átutalás.
– Greene azt
állítja, barátoknak adott pénzt. Mit kapott öntől?
– IGF–1-et és IGF–2-t, EPO-t és ATP-t, vagyis
adenozintrifoszfátot, ami erősíti az
izom-összehúzódást.
–
Kimutathatatlan?
– Kimutathatatlan. Használtunk krémeket is, amelyek
nem hagynak nyomot maguk után, és lényegesen emelik
a sportolók tesztoszteronszintjét.
– A sport minden
szintjén doppingolnak?
– Igen, csak a dopping minősége különbözik. A
szegények egyszerű szteroidokat vesznek, és
reménykednek, hogy nem ellenőrzik őket. Ha a sztárok
közé tartozol, havi ötvenezer dollárt keresel, ehhez
jönnek még a fellépőpénzek, a cipőszerződések.
Befektetsz százezer dollárt, és én építek neked egy
kimutathatatlan dizájnerszert.
– Magyarázza el,
mik ezek!
– A dizájnerdoppingok több olyan szerből állnak
össze, amelyek a kívánt reakciót idézik elő. És
aztán megváltoztatok bennük egy-két molekulát a lánc
végén, így az egész nem akad fenn a tesztelések
szűrőjén.
– Az ellenőrök
vadászata a sportolókra…
– … maga is sport. Versenyfutás. Egy-két évvel
előrébb kell lennünk. Tudnunk kell, melyik gyógyszer
hol tart a kutatásban, állatkísérletekben, hogyan
tudjuk beszerezni. És ismernünk kell az ellenőrök
módszereit.
– Megnyerhetik
az ellenőrök ezt a versenyt?
– Elméletileg igen. Ha minden szövetség, szponzor,
menedzser, sportoló és edző összefog, és minden
pénzt bevetnek, és minden sportolót hetente kétszer
ellenőriznek, csak akkor. Ami most folyik,
nevetséges. Alibi. A pénzt megspórolhatnák, adják
nekem, és szétosztom a mexikói árvák között!
– Az elképzelés,
hogy a sport tiszta verseny, rögzített szabályok
között, a valóságban már rég halott?
– Persze. A nagy sporteseményeken ötezer dollárt kap
az, aki a nyolcadik lesz. Az első százezret. Ezen
elgondolkodik a sportoló, és azt mondja, hogy amúgy
is mindenki doppingol, amiben igaza is van. Azt
gondolják, hogy egy sportoló ideákról és erkölcsről
elmélkedik? A tiszta csúcsteljesítmények mesék,
barátaim.
– Tulajdonképpen
a doppingszerek engedélyezése mellett érvel?
– Nem, de azt gondolom, hogy az EPO-t, az IGF-et és
a tesztoszteront engedélyeznünk kellene, aztán az
adrenalint és az epitesztoszteront, vagyis azokat az
anyagokat, amelyeket a szervezetünk maga is előállít
– gyakorlati okokból is, hiszen az üldözése
lehetetlen, de a sportszerűség szempontjából is.
–
Sportszerűségből? Komolyan beszél?
– Bizony, vegyük csak a legnépszerűbb szert, az
EPO-t: megváltoztatja a hemoglobinszintet, márpedig
az embereknek különböző a hemoglobinszintjük. Az
engedélyezés tehát éppen azt az egyenlőséget és
igazságosságot valósítaná meg, amit állítólag
mindenki akar. Hiszen genetikai különbségek vannak
sportolók között.
– Az, hogy
élőlények különböznek, természetes. Minden sportolót
egyenlővé akar tenni a doppinggal?
– Az átlagos sportolónak egy milliliter vérében
három nanogramm tesztoszteron van, a sprinter Tim
Montgomerynek is három nanogrammja van, Maurice
Greene-nek viszont kilenc. Mit tehet Tim? Nem a
dopping igazságtalan, hanem a természet.
– Tiltana azért
valamit?
– Minden mást, mindent, ami veszélyes lehet.
Amfetamin? Betiltani. Szteroidok? Betiltani.
– Léteznek még
tiszta sportágak?
– Az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpár
menthetetlen. A golf? Az sem tiszta. Foci? Focisták
jönnek hozzám, és mondják, hogy vonaltól vonalig
kell rohangálniuk anélkül, hogy elfáradnának,
háromnaponta pedig játszaniuk. A kosarasok
zsírégetőket szednek, amfetamint, efedrint.
Baseball? Haha. Szteroid az előkészületeknél,
amfetamin a meccsen. Még az íjászok is szednek
nyugtatókat, hogy a karjuk ne remegjen. Mindenki
doppingol.
– Mit csinál
most, miből él?
– Még van egy kis pénzem. Újra tanulok, gyógyszerész
akarok lenni. Persze nem tudom, vád alá helyeznek-e
majd, vagy mi lesz velem. De Jerome Younghoz képest
azért egész jól megy nekem.
– Miért, mit
csinál a 2003-as világbajnok?
– 31 éves, és egy teherautóval kenyeret szállít. Azt
mondják, megszegte a sport szabályait. De ez nem
igaz, éppen hogy ezeket a szabályokat követte.
*
Angel
Heredia tehetséges mexikói
diszkoszvetőként indult (ahogy maga mondja,
„nagyon jó voltam
Mexikóban, nagyon átlagos világviszonylatban”),
kilenc éven át látta el az atléták legjobbjait,
elsősorban az Egyesült Államok, Jamaica, a Bahamák
és Mexikó versenyzőit mindenféle doppingszerrel.
Saját adatai szerint 41 atléta volt az ügyfelei
között, rajtuk kívül még néhány bokszoló, focista és
sífutó.
Köztük volt Jamaicából Raymond Stewart, Beverly
McDonald, Brandon Simpson. A Bahama-szigetekről
Chandra Sturrup. Amerikából pedig Jerome Young,
Antonio Pettigrew, Tim Montgomery, Duane Ross,
Michelle Collins, Marion Jones, C. J. Hunter, Ramon
Clay, Dennis Mitchell, Joshua J. Johnson, Randall
Evans, Justin Gatlin vagy Maurice Greene.
A fentiek közül egyesek bevallották, hogy
doppingoltak, mások tagadják.
Marion Jones például – a százméteres síkfutás
győztese Sydney-ben – márciusban kezdte meg féléves
börtönbüntetését, miután 2000-ig visszamenőleg
minden érmétől megfosztották. Az edző, Trevor Graham
még várja, mekkora büntetést szabnak ki rá,
mindenesetre minden amerikai sportlétesítményből
kitiltották, a Nike is felbontotta vele a
szerződését. A Sydney-ben 4x400-on győztes egész
amerikai váltót megfosztották a bajnoki címétől.
EPO:
az állóképesség lényegében az oxigénfelvételtől
függ. Az erythropoetin (EPO) hormon, amely a vörös
vértestek termelését serkenti. A Nemzetközi Olimpiai
Bizottság már több mint 12 éve tiltja a használatát.
1983 óta lehet szintetikusan is előállítani,
eredetileg vesebetegeknek fejlesztették ki, hogy a
vérszegénységüket kezeljék.
HGH:
human growth hormone, azaz emberi növekedési hormon,
a törpenövekedés ellen kezdték először alkalmazni.
Egy egész sor enzim, hormon és más növekedési faktor
termelését emeli, utóbbiak között a legfontosabb az
IGF (Insulin-like Growth Factor vagyis inzulinszerű
növekedési faktor). A HGH nemcsak az izmokat, hanem
a csontokat is növeli, így lesznek a szedésének
következményei a hosszú végtagok, a megváltozott fej
és a hatalmas kezek.
Anabolikus
szteroidok: a férfi nemi hormon,
a tesztoszteron leszármazottai. Ezeknek az
anabolikus szteroidoknak vagy növekedési hormonoknak
nemcsak izomnövelő, hanem elférfiasító hatásuk is
van.
Stimulálószerek: olyan anyagok,
amelyek élénkítően hatnak a szervezetre, a központi
idegrendszer aktivitását javítják. Ajzószerként
közvetlenül a verseny előtt vagy alatt használják
őket, mert növelik a kockázatvállalási
hajlandóságot, a motorikus aktivitást, elűzik a
fáradtságot, alkalmazásuk azzal jár, hogy a sportoló
nem érzékeli természetes teljesítőképességének a
határát. A legismertebb stimulánsok az amfetaminok,
a kokain, az efedrin és a koffein (az utóbbi csak
nagy adagban tiltott). Sok stimulánsnál a rendszeres
fogyasztás függőséget okozhat. Már 1967 óta a
tiltólistán vannak, miután előzőleg számos
halálesetet lehetett visszavezetni használatukra.
Narkotikumok: kábítószereket,
például morfint használnak, hogy elnyomják a nagy
teljesítménynél fellépő fájdalmakat – például
maratonfutásnál. Itt is fennáll a függőség veszélye.