dátum: 2008.9.5.       fájl: html-2008/festeni-rossz.htm               C.09733

A Godot Galéria hírlevele számára, fotókiállításomhoz


festeni rossz, fotózni jó, ezt mindenki tudja
1942 októberében kilenc hónap tűnődés után
bújtam ki a sötétkamrából
azóta csak hunyorgok a fényben
s toporgok itt tétován 

de hatvanhat éve rohangászom föl és alá
hogy ez ne tűnjön föl senkinek

 

 

és a meghívó szövege:

Meghívom F. NAPLÓ - fotókiállításomra, ami a hasonló című könyv bemutatója is. Erre RADNÓTI SÁNDORT kértem meg.
A megnyitó 2008. 09. 29; most hétfő, GODOT GALÉRIA, este 8.,
igazodva az ottani szokásokhoz. Sajnálom, hogy egybeesik a Ros Hasana, a zsidó újév ünnepével.
Csak egy hétig, vasárnap estig, úgy szuszakoltak be két programjuk közé, hogy rájöttem, a tavaszi kecskeméti FOTÓMÚZEUMI bemutató nem volt elég.
Nyitva minden nap, 10-től 6-ig.

Madách Imre út 8.; a piros Madách téri házak nagy kapuíve alatt át, ott már közel, a baloldalon.


A fotóalbumot, úgy tudom, 2800-ért fogják itt árusítani, de lesznek ZSIDÓ TEMETŐ kötetek is, 5?, 6?, 7? ezer forintért.

 

Ezt az 52 képet észszerűnek láttam egyben tartani, hát megvettem hozzá a fémkereteket, a múzeumi üveget - a paszpartút kaptam a Fotómúzeumtól -, az egészet a győri Városi Művészeti Múzeumnak adtam. Ott már összegyűlt egypár jó képem.

 

Ha valaki, akinek illett volna, nem kapott meghívót, elnézést, az selejtem. Egyre jobban fáraszt ez a rengeteg előmunka.

 

szívélyes üdvözlettel:

Váli Dezső