dátum:2008.01.        címzett:       fájl: html-2008/szabo-noemi-cikk.htm               C. 9445- 46

Szabó Nomi
L'atelier pour l'atelier

Váli Dezső kiállítása, Aulich Art Galéria, 2007. XI. 6-XII.6.

Váli Dezső 65. születésnapját, és a 2005-ben az Alföldi Tárlaton elnyert Hamilton-díjat együttesen ünneplő kiállítás nyílt a mester újabb képeiből az Aulich Art Galériában.

Nem könnyű a műkritikus feladata Váli Dezsővel kapcsolatban, hiszen virtuális naplóját, internetes honlapján fellelhető teljes műtárgy dokumentációját, a vele készített interjúk és róla szóló írások évtizedekre visszamenő gyűjteményét végigpásztázva hamar rájövünk, hogy a művészt bemutatni már nem kell. Ő maga és mások sokszor papírra vetették, hogy aszkétikus remeteként, napjait, heteit, hónapjait decens egyformaságban élő alkotóként kell őt elképzelnünk. Ébredés, ima, Lukács fürdő, festés, szieszta, festés, némi  társasági lét teszi ki a monotonnak tűnő mindennapok néhol akkurátus ponotssággal rögzített menetét. Éppen ezért most kivételesen tekintsünk el a művész jól ismert életképeinek felelevenítésétől, és koncentráljunk a konkrét művekre, hiszen ha minden jól megy, a festménynek önmagukért beszélnek.

A nyolcvanas évek óta, amikor Váli lezárta korábbi, zsidó temetőket ábrázoló képeinek sorozatát, kizárólag saját műtermét festi. Úgy érzehetjük, mintha ismerőshöz mennénk, minden képen visszaköszön a csíkos rongyszőnyeg, míves szerkezetű festőállvány, a heverő és a  jellegzetes műteremablak, amelyek mind emblematikus tanúi a művész létnek. A műterem több síkon futó szimbolikus tartalma Váli számára kiaknázhatatlan lehetőségeket rejt. Egyszerre jelenti aszkétikus alkatának cellára emlékeztető életterét, a külvilág hatásainak enteriőrré formázott leképezését és az alkotás szakrális miliőjét. A műteremuniverzum ugyanakkor nem nélkülözi egy berendezett színpad sajátosságait, ahol az állandó kellékek díszletelemekként vándorolnak körbe-körbe az újabb kompozíció kedvéért.

Váli nem a meglepetések embere, semmiféle kiszámíthatatlan esemény, meglepő fordulat nem billenti ki megszokott művészi habitusából. Felmerül azonban a kérdés, miért nem válik szükségszerűen monotonná, egysíkúvá az egyforma méretű négyzetes farostlemezeken ismétlődő téma. Váli legfontosabb festői eszköze a finom változások, patikamérlegen kiszámított hangúlyeltolódások regisztrálása. Az elmúlt pár évben készült alkotásain ugyan dominánsak a feloldott körvonalak, pasztelles puhaságba burkolózott suta perspektívájú enteriőrök, azonban néhány festői elem beillesztésével mindig képes valami izgalmas részletet kiemelni. A Műterem, fehér a fehérben, illetve az Érdekes műterem határozott vonalai és kivételesen tiszta fehér színvilága, vagy az Aranyokker műterem című kép felső fetékrétegébe bekarcolt lebegő, földöntúli festőállvány különleges atmoszférát teremtenek. Egyre gyakrabban fókuszál a festőállvány és a rongyszőnyeg -- akár a művészet magasztos szentsége előtt fejet hajtó, alázatos művész metaforájaként is értelmezhető -- kettősére, amely erősen absztrahálva, a tér és a fényviszonyok teljes kiiktatásával emblémaszerű felmutatása annak a probléma- és témakörnek, a mely az elmúlt évtizedekben foglalkoztatta. A formák lecsupaszítása, vonallá egyszerűsítése ugyanakkor együtt jár a poétikus összhatás visszaszorulásával. Néhány műve filozófiai tömörségű festészeti tőmondat. Műterem szubsztancia.

A változatlanság lehet életfilozófia, de szülheti a kényelem igénye is. Elgondolodtató, hogy meddig nyújt biztos menedéket a festő számára a műterem, mikor érékezik el az a pont, amikor ketreccé válik és akadályozza a megismerést, a felfedezést, a megújulást. Váli Dezső tudatosan építkező művész, a véletlen kizárása művészetének alfája és omegája, megértésének legfőbb kulcsa. És ezt érdemes tudni!