dátum: 2008.6.      címzett:       fájl:  html-2008/szent-dezso-elete.htm                   C. 09585-586

in: Szentek élete szerk. Schütz Antal II. köt. Bp. Szt István Társulat, 1933

május 23.
Szent Dezső püspök és vértanú † 607

Szent Dezső 556-ban, Autun-ben született, előkelő burgund családból. Szülei, mivel már gyerekkorában feltűnő érdeklődést mutatott a klasszikus irodalom iránt, eleitől kezdve az egyházi pályára szánták, magasabb kiképzés céljából Viennebe küldték. Szent Namátus viennei érsek nagy szeretettel fogadta a tehetséges és törekvő ifjút és maga vette kezébe tanulmányainak irányítását; majd tanulmányainak bevégeztével szerpappá, illetve később áldozópappá szentelte. Utódai, Szent Fülöp, Eventius és Vérus érsekek hasonló szeretettel övezték a fiatal levitát, aki közben az Úr szolgálatában és a lelkek üdvösségének munkálásában is jelentékeny előrehaladást tett. Így történt, hogy mikor Vérus 594-ben elhalálozott, a papság és a nép egyhangúlag Dezsőt kívánta az érseki székbe.
Az új érsek minden tekintetben az őskeresztények életmódját iparkodott utánozni: papjait szigorú fegyelem alatt tartotta, házanépe felett szorgos gonddal őrködött, s híveit atyai szeretettel vezette az üdvösség útján. Az ige hirdetésében és erények követésében mindig maga járt elöl jó példával. E mellett mindig tudott időt szakítani a tudományok művelésére is. A teológia mellett most is az antik irodalom tanulmányozása volt a legkedvesebb foglalkozása. Egyes irígy emberek azonban szándékosan félremagyarázták ezt a vonzalmat, és Nagy Szent Gergely pápa előtt úgy igyekeztek beállítani a dolgot, mintha a szent főpap az evangélium tiszta búzáját  a pogányság ocsújával  elegyítené össze, azaz mintha Krisztus tanításai közé pogány meséket keverne. A pápa eleinte készpénznek vette a vádaskodást és komolyan megintette Dezsőt, később azoban meggyőződött a vád alaptalanságáról, nemcsak a legteljesebb bizalmáról biztosította, hanem ezen felül őt bízta meg az Angliában megindult missziós munka ellenőrzésével és több frank egyházmegye megrendült fegyelmének helyreállításával.

De alighogy az egyik baj elvonult, már ott volt a másik: Dezső összeütközésbe jutott Siegbert király özvegyével, Brunhilda királynéval. Ez a Brunhilda a történetírók egyhangú megállapítása szerint korának legelvetemültebb és legromlottabb asszonya volt, valóságos bűnfertővé és botránytanyává tette a keleti frank királyok udvarát. Dezső, akiben Illés próféta és Keresztelő Szent János szókimondó bátorsága lakozott, nem tudta szó nélkül tűrni a bűn tobzódását. Ezért nyilvánosan megfedette és magábatérésre intette a többszörös házasságtörésben és gyilkosságban bűnös asszonyt. De most is az történt, ami Keresztelő Szent János és Heródiás esetében: a bűn egyelőre erősebbnek bizonyult az erénynél. Brunhilda magánkívüli haragjában kegyetlen bosszút esküdött nemes ellenfele ellen. Mivel azonban saját személyében nem férhetett hozzája, közvetett úton támadott. A 603. évi châloms-i zsinaton szövetségeseivel, főleg Arédius lyoni püspökkel koholt vádakat emelt ellene, és ezek alapján száműzette őt egy távoleső kopár szigetre.

Dezsőt azoban legkevésbé sem törte meg a váratlanul rája szakadt csapás. Sőt, még jobban megacélozta lelki erőit. Mivel a szigeten már keresztények laktak, ezek hitéletének ápolását vette munkába; nap-nap után fáradhatatlanul hirdette nekik az evangéliumot és szavával, példájával igyekezett őket közelebb segíteni Istenhez. Egy rendkívüli eset mindenkinek kézzelfoghatóan megmutatta, hogy Isten vele van a szent püspökkel: a megérkezésekor meggyújtott lámpa az olaj és a kanóc legkisebb fogyatkozása nélkül egész héten át égett; a csodájára járó nép körében pedig a lámpa olajával való megkenés által Dezső sok csodás gyógyítást tett. Ez nagymértékben fokozta tiszteletét és hatását. A gonosz Brunhilda attól kezdett félni, hogy a száműzetés még nagyobbra növeli  a szent érsek hírét és tekintélyét. Ezért négy év múlva önként megengedte neki a székhelyére való visszatérést. De ez korántsem jelentette a kiengesztelődését. Ellenkezőleg, ezentúl sem szűnt meg a jámbor főpap ellen áskálódni. Így többek között néhány pénzen vásárolt cinkosa útján a legképtelenebb vádakat terjeszette róla. A nép azonban már tisztában volt e ráfogások értékével és csak annál nagyobb tiszetelettel övezte szent főpásztorát.

Brunhilda, mikor látta, hogy minden cselfogás balul üt ki, döntő lépésre szánta el magát. Mikor tehát Dezső 607-ben újból megfedette az ő, valamint unokája II. Theodorik király bűnös életét, orgyilkosokat fogadott ellene. Az elvetemült merénylők utána eredtek a királyi udvarból visszatérő főpapnak, Persieu-ben éppen a templom bejáratánál elfogták és a felizgatott csőcselékkel agyonköveztették. Ilyen szomorú végre jutott az igazság rettenthetetlen bajnoka. De az igazság nem késett. Klotár frank királyt fölbőszítette a hír, hogy a szent püspököt Brunhilda úgy verette agyon, mint egy kutyát. Elfogatta, törvény elé állította, és ama kegyetlen kor kegyetlen módján végeztette ki: kezét, lábát négy lóhoz kötötték, és ezeket meghajtották, úgyhogy elevenen szétszaggatták a gonosz asszony bűnös testét. Dezső tetemét ellenben nagy tiszetességgel temették el; 602-ben pedig ünnepélyes körmenetben a vienne-i Szent Péter és Pál templomba vitették át, ahol jelenleg is nagy tiszteletben állnak.