Tóth Krisztina

Szilveszter

Hát elkergettem ezt az évet is,
hónak öltözve most megy éppen el.
Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt,
de minden rendben mégis: létezel,

képzelt és fogható helyek
határán ott egy másik este,
és most, hogy gondolatban néztelek,
csupa idegent láttam benne,

de én is, ha a táskám kipakolnám,
csupa idegen holmi volna:
zsebkendõ, kulcsok, elázott igazolvány,
egyáltalán, felismernél-e róla?

Mondanád-e cipõmrõl kapásból,
hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy
fogasra akasztott kabátból,
vagy még elõbb, még mielõtt belépek?

Mintha tükörbõl nézném a szobát:
milyen tágas és ismerõs idegenség,
nem lévõ másik létem - át
kéne aludni ezt az estét,

aludnom kéne súlyos évekig.
Merülj, merülj, ne juss eszembe,
hogyha a nevem kérdezik,
ne gondoljak a te nevedre.