dátum: 2011.6.        fájl:   html-2011/panno-keres.htm                C. 10947-48

 

1972-ben festettem 10 fatáblára egy öt és fél méteres pannót, A/72/14, ami egy Miskolci ált. iskola belső terébe került.
A feladat: meg szeretném tudni az iskola címét, telefonszámát, végső soron azt, megvan-e a kép náluk.
(Címtáramban erről lévő adatok érthetetlen módon teljesen tévesek.) Amit ma tudok:  

1./ az iskola kétemeletes,  1960-után épülhetett. Négy oldala egy hatalmas, háromszintes, üveggel fedett belső aulát fog közre. Az aulában egymással szemben két nyitott lépcső, egyik pofafalára került a pannó. A ház belül körbegangos, mint a börtönök, onnét nyílnak a tantermek. Ez nálam az FESTMÉNY / DÁTUM SZERINT / MURÁLIS (legalul) / A/72/14a helyszíni fotón némileg látszik is.
Én most telefonnal a miskolci polgármesteri hivatal oktatási osztálya egyik munkatársáig jutottam el, itt megállt a dolog, ő nem tudták az épületet beazonosítani.
Fölteszem a netre is, hátha egy miskolci tanfelügyelő is olvas J
köszönöm:
honlapról képek: Pattantyús, Széchényi iskola

Szia! Itt vannak a miskolci sulik. Sajnos nincs mindegyiknek honlapja és az első - amire gyanakodtam - nekem nem jött elő. G

http://www.miskolc.hu/pages/template1.aspx?id=1653776
-------------------------------------------------------------------------------

Kedves Klára! Annyiban segített a kép, hogy ez az iskola egyáltalán nem az a típusú, amilyen a miénk (21. Sz. Általános Iskola), tehát nem az intarziás fajta. Ez a 80-as évekbeli stílusúak (Munkácsy, Bársony, Hajós) közé tartozó iskola. Remélem, azóta már megtalálta. Szabó Ildikó
_______________________________________________________________

http://www.avastetoi.hu/

Az Avastetőin belül van a Pattantyús iskola. 

A belső tér stimmel, nagy valószínűséggel ez az. A kép helyett most valami dekoráció van kint.

http://www.freeweb.hu/avastetoi/PAG%202010-2011/M%C3%A1rcius%2015%20m%C5%B1sor_20110311/slides/marcius15_2011%20009.jpg 

AVASTETOI@CHELLO.HU

MISKOLC 3524
PATTANTYÚS U. 2.
mpattantyusag@chello.hu

562-226  Szép délutánt!

Üdvözlettel B 

a PATTANTYÚS ISKOLÁNÁL A LÉPCSŐ ALÁ VAN FALAZVA, HA JÓL LÁTOM, TEHÁT NEM AZ  D.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
. Deske, igen én is vettem ezt..de már előtte beszéltem Munkácsyval és Bársonnyal...semmi… holnap jön Hajós... Klári
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nos, Klári. A kapott link  fotóit eléggé végignéztem.

1.      Biztos, hogy pontosan ilyen épületről van szó.
2. Nem tudom, létezik-e ezen kívül Miskolcon ilyen iskolaépület
3. amit megnéztem, a linken, az az Avastetői-Pattanytús és az Avastetői-Széchényi iskola, ez a kettő egy szervezet, egy a honlapjuk is:
http://www.avastetoi.hu/


4. a fotók alapján új tűnik, a Pattanyús nem lehet. Ott más a lépcsőtartó szerkezet. Jó lenne megtudni, az épülhetett később.
5. A Széchényi iskola azért is gyanús, mert bár nem ott van, de nálam a címjegyzékben a Széchényi név szerepel (mint utcanév)
6. Ahogy látom a Széchényiben sincs a lépcsők előtt 5,5 m magas pofafal, átépíthették, ez megtudakolandó
7. Vagy lehet, hogy megvan, a fotón nem egyértelmű, lehet, csak elé építették a színpadot, és a fal áll.
8. Kérdéses, netán rajta van-e még a falkép.
9. Ha nem, őrzik-e valahol a pincében. Ajándékom, jogom lenne hozzá.
Mutatom a leszedett fotókat
Köszönöm, nagyot segített máris!

AVASTETŐI-PATTANTYÚS ISKOLA //MISKOLC 3524 PATTANTYÚS U. 2. // avastetoi@chello.hu // mpattantyusag@freemail.hu // 562-226
AVASTETŐI SZÉCHENYI ISKOLA // MISKOLC 3524  HAJÓS U. 5. //
avastetoi@chello.hu //
szechenyi@chello.hu // 561-212

 Kedves Váli Dezső!

http://www.freeweb.hu/herman-munkacsy/Mrcius15nneply/verseny030.jpg

Ez a fotó a Herman Ottó Általános Iskolában készült. Kérdés mi van a kokárda mögött. Üdv. Bartos Izidor