Sine Morbo 2011/tavasz

 

Sine Morbo Képtár

„Én, alulírott Váli Dezső, ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Képeim szétszórva. Neten és CD-n minden munkám megnézhető. Minden jó helyen van ott, ahol van.” Ez Váli Dezső festőművész és – többé-kevésbé – belsőépítész, fotós végrendelete. Hetven felé jár, három unokája van, képei tanulmányozhatóak, felnagyíthatók a számítógépek monitorján, cikkei, könyvei olvashatóak. Két évszázaddal ezelőtt Turner még saját múzeumot építtetett magának, nem beszélve az akkor divatos szobrászokról, Thorvaldsenről vagy Canováról. A szobor körüljárható, egy Mestrović vagy Varga Imre Múzeum családi program is lehet. Egy Váli Dezső-festmény viszont önmagában elmond mindent egy szemléletről, amelynek épp a szemlélet, a szemlélődés a lényege. Nézői szívesen vannak ezekkel a művekkel kettesben. Akarva-akaratlan egy elveszett vagy részben csak elméletben létező százéves polgári kor hangulata sugárzik a Váli-képekből, „az eltűnt idő nyomában” szelleme: terek, síkok, elsuhanó árnyak tűnnek fel és át a vásznakon. Azt mondják, nagy zajban suttogással tudják leginkább megértetni magukat egymással azok, akik figyelnek egymásra. Így szólnak hozzánk ezek a képek, és így irányítják magukra sokak figyelmét. Hiszen Váli sok művészeti díjnak is birtokosa, Kossuth-díjra is jelölték. Honlapján ez nem szerepel, inkább írások, képek, nota bene macskák, és olyan mondatok, hogy „Az ember nem azér’ él, hogy Híresember legyen.” De azért egészen nem tud elfutni a sors elől az, akinek a végzet ceruzát, szenet, ecsetet, mintázófát adott a kezébe, és lehetősége volt egész fiatalon az egész öreg és nagyon bölcs Borsos Miklóssal beszélni…Az végül vagy legalábbis nagyon érett korában eljut addig, hogy a műteremben minden ott lehet, amiről a festőnek beszélni érdemes, az utóbbi két évszázadban. Caspar David Friedrich kis padlásszobájától Courbet modellel és kollégákkal zsúfolt és Munkácsy polgári-festőfejedelmi öntudatot sugárzó műtermén és Matisse lebegő, szinte ablak nélküli műtermén át a XXI. század elejének menedékhelyéig. Aki látni akarja, hogy az milyen, kattintson: www.deske.hu.
Székely András

Az út vége – A/69/22

Igen, szerelem – A/82/21