Levelek Árkádiából

2011. október 14-én, Debrecenben megtartott, Bábel és/vagy Árkádia hívószóval meghirdetett konferencián hangzott el Janáky István alábbi előadása, amit a jövő héten csütörtökön a FUGA-ban is hallani fogunk egy beszélgetés vitaindítójaként. Provokatív, ironikus szöveg, amelynek lényege mégis a pozitív építészeti példák felsorakoztatása, gyors és egyben lenyűgöző gazdagságú összefoglalója annak az építészetnek, amit Janáky szerint „egy finom, előkelő, választékos, árnyalatos stilisztikai szövetség" tesz igazán a miénkké.

Prológus
Előadásom első szövegváltozata 2011. július 6-án keletkezett, Makovecz Imre halála előtt majd három hónappal.

Van egy építész barátom, akivel újabban sűrűn levelezek, mivel egy távoli országban, a mítoszok édenkertjében, Árkádiában él. Azon a messzi földrészen, amelyet csak nemrég fedeztek fel, és amelynek népeiről, történelméről, építészetéről sokáig csak utazók bizonytalan közléseiből értesültünk.

Mi itt, Magyarországon boldogan vagyunk, a dolgaink világszerte elismert, példás rendben mennek, az emberek a megfontolt politikusokkal karöltve szorgalmasan sürögnek-forognak, megannyi szabad, értelmes, öntudatos, vidám polgár. Eleddig barátom is nyugodtan küldözgette derűs hangú leveleit isten háta mögötti, gondtalannak híresztelt hazájából, de mostanában a szavai valahogy ijesztően megkeseredtek.

Azt írja, hogy Árkádiában építésznek indult díszlettervezők, úgynevezett szervesek ütötték fel a tanyájukat és munkálkodnak egyre erőszakosabban és egyre kártékonyabban. Persze, írja, az még nem baj, ha valaki színpadi háttereket tervez, hiszen ez az egyik tisztes foglalkozás a többi között. Ezek a jótétlelkek azonban a színfalakat épületekként értékesítik, ami viszont már kissé gyanús, de azért ügyességüket még talán arcátlan vagányságnak is fel lehet fogni. Így hát ez a kóklerség sem vethető a szemükre, hiszen ha vannak, akik hajlandók megvenni munkáikat, akkor áldják-vigyék. Sok mindenfélét árulnak a piacokon, a művészetek kirakodóvásárain, minden eladó, az ügyeskedők bármiből pénzt, meg karriert tudnak csinálni.                              

Idővel barátom levelei egyre borúsabbak lettek. Panaszolja, hogy mivel az említett díszletek ál-épületekként, nagyobb számban kerültek bele Árkádia építészeti terébe, a jó ízlésű, intelligens lakosság gyanút fogott és firtatni kezdte, hogy miféle dolgok is azok. Például, hogy nem űznek-e csúfot az építészet eredendő, ősi komolyságából, az architektúra sajátságos, filozofikus némaságából? Nem változtatják-e a beszédes hangtalanságot afféle efemer, trendi locsogássá?

A nevezett díszletmesterek stílusa az Árkádiában idegen expresszionizmusból, a zaklatott steineri formavilágból, a wagneri dölyfös hitregék képeiből és más, innen-onnan, például az ügyben vétlen Frank Lloyd Wright-tól és Gauditól, az ártatlan jugendstilből, a mit sem sejtő Scharoun-tól, meg a jó ég tudja még hány felől összeszedett alakzatok zűrzavaros elegye. Valahogy Kós Károly híre is eljutott hozzájuk, nekik pedig volt merszük a nevét hamis zászlójukra tűzni. Formaviláguk inkább például a Nibelung énekekhez, a walkürök lovaglásához, Wotan jeleneteihez, és hát főképpen a mindenféle felturbózott hősregéket megjelenítő képregény-ipar, a fantasy termékeihez, ilyesmikhez passzolhatna háttérként. A fantasyk az ős- és hőstörténeteket, a mítoszokat és regéket is a szórakoztató magazinok szintjén használják fel. Mivel a nagyon régi történelmi korok tárgyi emlékanyaga meglehetősen ritka, igencsak alkalmasak arra, hogy a boszorkányos rajzolók ábrázolásaikban bevethessék képzelőerejüket a saját maguk és a kiadók jól felfogott anyagi érdekei szerint. - Nos, ezt füllentik az árkádiai díszítőművészek tiszta forrásnak! - De talán még ez is bocsánatos, írja kollégám engedékenyen, mert a különféle művészeteknek és magyarázataiknak tere a világban mértéktelenül tágas és szabad lett, és ez már Árkádiában is így van.

Itt aztán nagyon keserűvé vált a mesés országból érkezett levelek hangja. A baj az, írja a barát, hogy a szóban forgó sztájlisztok nagyon ügyesen, felettébb agresszíven és hatékonyan, a sok szál közé kétes értékű közéletieket is beleszőve hálójukba, úgy hirdetik színpadi irályukat, mint Árkádia saját és egyetemes építészetének hű folytatását. Amely ama tisztának mondott forrásból táplálkozik! Mintha művészetük a nemzet archaikus, ösztönös, réges-régi eredetű formakincsére épülne, amelyet varázslókként, vagyis sámánokként ők keltenek életre. És mint ilyent, az árkádiai emberek kötelesek volnának építészeti modorukat a legbensőbb sajátjuknak tekinteni, a hazaárulás vétkét elkerülendő. – Az egyik legutóbbi levélben az áll, hogy e szemtelen szemfényvesztés most már nagyon szembeszökő.                                                 

Ezek után a nagy messzeségben élő kollégám szavait írom le pontosan. - Árkádia népessége történelme során sokféle népelemből állt össze. Ennek ellenére a megrendítő mégis az, hogy e viharos változások közepette is, valószínűleg a táj, a história és az emberek szoros, meghitt, konok, sorsszerű, mondhatnánk katartikus összetartozása és más ösztönös, tektonikus szellemi erők révén ki tudott alakulni egy finom, előkelő, választékos, árnyalatos stilisztikai szövetség. Létre tudott jönni egy építészeti viselkedés, amely a földrajzi környezetétől diszkréten megkülönböztethető, azzal mégis bizalmasan összefonódik. Meg tudott születni egy sokágú, otthonos hazai építészeti morfológia. - Íme ez az az érzékeny, még-még létező, de veszendő alaktan, amelynek állapota és jövője a kóros ízlésű kulisszakészítőket egyáltalában nem érdekli.

Árkádia sokáig erőteljes, magabiztos kis ország volt, de történetének utóbbi elkeserítő alakulása folyamán népének jó része túlságosan gondterheltté, apatikussá vált. És hát gyanútlanul megette a dekoratőrök árulta maszlagot. Ráadásul e házalók csalárd, alattomos, akarnok működése az utóbbi időkben összefonódott Árkádia politikai vezetésének együgyű tevékenységével, ami által az ilyetén széllelbélelt díszletépítés szégyenszemre a kultúrpolitika hivatalos részévé válhatott.

Az eszme hívei már korábban lelkesen táborba tömörültek, irányzatot alapítottak. A jobb érzésű és jobb képességű árkádiai építészek azonban, akik kezdetben a bűvkörbe kerültek, hamar megérezték a rossz szagot, és különféle, saját irányokba indulva meggyorsították lépteiket, hogy eltávolodhassanak az ártóvá váló szellemektől. Ezek a figyelemre méltó építészeti pályák minden bizonnyal Árkádia építészettörténetének értékes, érdekfeszítő fejezeteit fogják majd alkotni. A dramaturgiai dogmáktól történő megszabadulások néha igazi építészeteket eredményeztek.

A tábor másfajta, fekete erkölcsű építészei - a leskelődő epigonok, a majmolók, az udvaroncok, a bérencek viszont - hogy, hogy nem - még azt a szilárdabb tartalmat is felhígították, aminek pedig indulásakor a mozgalom a birtokában volt. Ez a romlás ellentéte a régi, nagy, méltóságos építészeti stílusok csodálatos érlelődésének és elmélyülésének. A kalandorok által előállított, kórokozó építészeti miazma pedig rosszul hatott zseniális mesterük életművének alakulására is, és azóta szétszivárogva az országban leginkább Árkádiának a nagyvárosokon kívüli kies vidékeit mérgezi meg. Ezeknek helyhez nőtt, szeretetre méltó építészete, mintha cseppenként kapná az arzént, vergődik és sorvadozik. A forrás állítólagos tisztasága ellenére! – Hát ilyeneket ír árkádiai kortársam.

Sajnálom őt, leveleimben igyekeztem vigasztalni, de csak most jutott eszembe egy alaposabb megoldás. Ajánlottam neki, hogy jöjjön el dolgozni ide Magyarországra. Nézzen körül, aztán ha tetszik, telepedjen le. Nem ő lesz az első, aki keservében elhagyja a hazáját.

Írtam neki, hogy nálunk, itt Magyarországon igazi építészetet talál és ilyet gyakorolhatna velünk ő is. A mi építtetőink és építészeink előtt olyan régi és új példák állnak, ragyognak és hatnak, mint a méltóságteljes váci székesegyház (1), Kozma Lajos (2), Molnár Péter Duna parti háza a Lánchíd mellett (3),

 

 

Jánossy György könnyed épülete a Tóth Árpád sétány súlyos palotácskái között (4), a Karcag környéki sokat megélt tanyák, a paraszti lakozás és munka e kisded szentélyei (05), az erdélyi büszke szász városok (06),

 

 

Magyarvalkó (07), az Őrség szerei (08), Emődy Attila elhagyottan álló badacsonyi SZOT étterme (09),

 

 

Turányi Gábor premontreieknek épített gödöllői nyári tornaterme, amelynek építészeti szépségei láthatóan önfeledt pillanatokban születtek (10), a mi Kós Károlyunk személye (11), Karácsony Tamás és Janesch Péter perbáli épületegyüttese, amelyhez kijárok, hogy karbantartsam az ízlésemet (12), Makovecz Imre dobogókői síháza a mester kurta aranykorából (13),

 

 

a szegényebb, önkezűleg építők ritka remekművei, amelyekben az egykori népi építészet kreatív energiái törnek ismét felszínre (14, 15, 16, 17, 18, 19, 20),

 

 

idősebb Janáky István Anyaghivatala (21), Szendrői Jenő egész pótolhatatlan munkássága (22), Ferencz István miskolci egyházi épületegyüttese (23),

 

 

Lajta Béla magasrendű építészete (24, 25), Pintér Béla Török utcai sarokháza (26),

 

 

Kocsis József szentendrei evangélikus temploma, amely kényelmesen ül a templomos városkában (27, 28), Molnár Farkas Lotz Károly utcai lakóháza, amelyben a végzetes gránáttalálat érte (29),

 

 

Ivánka András győri orvosi klubépülete, egyik építészeti zarándokhelyünk (30, 31, 32),

 

 

Pazár Béláék bámulatra méltó békásmegyeri evangélikus épületcsoportja (33, 34), a felsőörsi vöröslő kőtemplom (35),

 

 

Tomay Tamás villái (36), Reimholz Péter Bécsi kapu téri háza (37), Bán Ferenc tokaji hétvégi laka (38), Kotsis Iván tanár úr balatonboglári temploma (39),

 

 

Medgyaszay István Nagy Sándornak tervezett műteremháza Gödöllőn (40, 41, 42), Fejérdy Péter csepeli temploma (43),

 

 

a 13. századi karcsai református templom (44), Rimanóczy Gyula nyíregyházi dohányfermentálója (45), Csete György ifjúkori, romlatlan orfűi forrásháza (46),

 

 

az Árkayak (47), Szelle Kálmán műteremháza Zebegényben (48), Balázs Mihály dolgai (49),

 

 

Borbíró Virgil budaörsi repülőtere (50), ifj. Benczúr László családi háza Budakeszin (51), Arnóth Lajos Fehérvári úti egykori Beloiannisz Gyára (52),

 

 

a régi Késmárk (53), a néhai Lőcse (54), a volt Eperjes (55),

 

 

Lauber László és Nyíri István (56), Berzsenyi remetelaka Niklán (57), Mónus János és Szőke Zsuzsa rátarti társasháza a Római parton (58), Ferencz Marcel bodrogkeresztúri különös Hun-fürdője (59),

 

 

Polyák György példás lakóházcsoportja Veszprémben (60), Ekler Dezső Disznókő pincészete (61), a mencshelyi szecessziós parasztház, amely olyan, mintha Rippl-Rónai rajzolta volna (62, 63),

 

 

az apró falusi ravatalozók Nemesvitán (64), Lókúton (65), Adásztevelen (66), vagy Orfűn (67),

 

 

amelyek mintha közvetlenül a mindenséggel tartanának kapcsolatot, Kalmár László és Zsuffa Zsolt hévízi perfekcionista szépségszalonja, amely ha Árkádiában lenne, pellengérre állíthatná az ugyancsak Hévíz nevű ottani fürdővárost elborító beteges építészeti ízléstelenséget (68, 69), Baranya sváb téglapajtái, amelyek a paraszti munka dicsőségét hirdetik (70), Puhl Antal szentendrei művésztelepe (71),

 

 

Madzin Attila szegedi piarista templomának nemes, álomszerű belső tere (72), Nagy Tamás aszódi evangélikus gimnáziuma (73), egy régi présház Badacsonyban, amelyhez minden évben elnézek, vajon megvan-e még (74), Kis Péter Laposa vendégháza az előző présház felett, azzal szófukar építészeti párbeszédet kezdeményezve (75),

 

 

az erdélyi Péterffy Miklós fóti lovas épülete (76), Zalaváry Lajos hírneves jászberényi fürdője (77), Csomay Zsófia és Nagy György veszprémi Völgykút háza (78),

 

 

U. Nagy Gábor kétvölgyi háza Őrségben, amelyet a honszeretet ihletett (79, 80), és még számos szépséges régi és újabb, szem előtt lévő és rejtőzködő épület Magyarországon.

 

 

És példaként tartjuk még számon sok építész nevét és velük műveiket. Ők Hild József, Schall József, Dobai János, Dévényi Tamás, Major György, Virág Csaba, Szrogh György, Schall József, Platschek Imre, Paulheim Ferenc, Cságoly Ferenc, Czigány Tamás, Földesi Lajos, a legendás Gulyás Zoltán, Juhász Jenő, Keller Ferenc, Szekeres József, Németh Pál, Sugár Péter, Györgyi Dénes, Korb Flóris, Wanner János, a Dunába ölt Hofstätter Béla, az öngyilkos Olgyaiak, Fellner Jakab, Ybl Miklós, Leszner Manó, Fischer József, Farkasdy Zoltán, Sámsondi Kiss Béla. - Nemes társaság. Írtam ismételve, hogy ezeket az architektusokat és építményeiket nem csak a szakmabeliek ismerik, szeretik és dédelgetik, hanem a sok művelt és egészséges szépérzékű építtetőnk is, akik ráadásul szemrebbenés nélkül hajlandók becsülettel kifizetni az építészeti kamaránk által díjszámítási táblázatba foglalt tervezési díjakat is.                                                                                   

Írtam a barátomnak, hogy szeretettel várjuk, sok jó munka van, és mi itt nagyon összetartunk. A köztünk, Magyarország építészei, építtetői, építész szervezetei és művelt honatyái között szövődött szoros, kötelességtudó, bensőséges szövetség itt nem engedné meg, hogy olyasmik történjenek a virágzó magyar pátriában, mint ott, a süllyedő Árkádiában.

Elgondolkodva a dolgon, nemrég megemlítettem pályatársamnak, hogy nem is értem, miért az ő országát nevezik Árkádiának, a boldog idill, az áradó szépség, a virágzó bölcsesség tájékának? - Miért nem Magyarországot? – Nevetett.
                    
Janáky István
Budapest, 2011.11.11.

Janáky István előadása elhangzott Debrecenben a 2011. október 13-14-én megtartott Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakkiállítással egybekötött Nemzetközi Tudományos Konferencián. Az előadás és a jelen publikáció képi anyagát a szerző részben az internetről gyűjtötte, részben maguktól az építészektől szerezte be, illetve saját maga fényképezte.