2012.2.14.        html-2012/moricz.htm            C.11234

    Móricz Virág: Tíz év I-II.  Szépirodalmi Kiadó 1981.

    idézet in: I. kötet / p.383

1935- IV. 11. de. fél 10.

Éppen A boldog ember-t korrigáltam az ágyban, mert influenzám miatt ágyban akartam maradni... s azon gondolkoztam, mi is ez a könyv... én ilyent eddig még nem írtam, s talán más magyar író sem, hacsak Tamási Áron nem írt ilyet az Ábel a rengetegben címen: ugyanis én ebben a könyvben valóban Pap Mihály élményeit tettem a magamévá, és az ő szavait, stílusát és gondolkodási rendjét sajátítottam el - csak egy mindenesetre magasabb írói szerkezetbe, rendszerbe és filozófiába emeltem az egészet. Ezeket az emlékeket én egy teljes éven át szedegettem ki Mihályból. Ott tartottam magamnál Lányfaluban, és magasabb napszámot adtam neki, mint másnak, ellenben majdnem semmi dolga nem volt, amire különben a legnagyobb hajlandósága is van. Annyira rossz munkás, hogy Kis bácsi kijelentette, hogy nem dolgozik vele együtt. A kukorica és krumpli közül pl. kikapálta a tököt, úgyhogy abban az évben nem is volt tök a kertben. Bármit bíznak rá, ímmel-ámmal s egész rosszul végzi el. Azóta is, ha megjön, mert folyton Pestre jár, már egészen rákapott, hogy nyugodtan jöhet, én ellátom annyi pénzzel, hogy azt az időt, amit itt tölt,munka nélkül, mert soha fel nem veszik még egyszer, ahol már volt - mégis átélhesse, s utána, ha elunja az éhezést és a dologtalanságot, mindig kap útiköltséget is, hogy hazautazhasson, s még valamit, egy kis pléhhet, mit vihessen magával... Ez szegénynek a nagy baja, hogy csakugyan nem munkásnak született. Akinek nyolc hold földje van, annak annyi a dolga, hogy meghalni sem ér rá. Őneki azonban otthon sincs semmi dolga. A lelkialkata nem teszi képessé a munkára. Ha tanult volna, író lett volna belőle. Előadása azonban olyan, hogy rajtam kívül senki sem élvezi. Jól eldiskurál, de az emberek azt csak úgy hallgatják, mint a dologtalan ember fecsegését. Még a család is csak akkor mulat rajta, ha én referálok, hogy mit mondott Mihály. Én nagyon szeretem, mert nem nézem kritikával, illetve egy más kritikát gyakorolok vele szemben: nekem ő a »közlő«. Aki az életnek mindig új és furcsa keresztmetszetét adja. Adatai, mint tények, nem megbízhatók, de írói anyagnak roppant érdekesek. Nem volt nehéz belőle magasabb írói szemléletet kihozni. Az ő léha szerelmeskedései az én írásomban, úgy érzem, egészen magas emberi nívóra emelkedtek.

Egy bajom van vele: nem merem megírni az utolsó fejezetet. Az egész műnek alapszerkezete az, hogy befejező résznek még egy olyan áttekintést adok évek múlva, amilyen a bevezető: hogy az élete nem változik. Ez azt jelentené, hogy a szegény magyar kisgazda sorsa meg van pecsételve. Igen, de én vagyok becsületes: mióta ismerem, hogy sorsának irányítására nem annyira a végzetes magyar sors van befolyással, hanem az ő egyéni adottságai, azóta nem merem általánosítani a dolgot, s az ő esetén keresztül nem merem a magyar népsorsot példázni... Igaz, nemcsak ő maradt ez alatt az idő alatt szegény ember, hanem valamennyien ezek a holt szegények. De ez mintha valamennyinél az egyéni képtelenségből következnék... Műveletlenek, rendszertelenek és hasznavehetetlenek. Ezt azonban nem akarom beállítani: más és új tanulmány kellene ahhoz, hogy erre a konklúzióra jussak, ezért, úgy látszik, meghagyom az egészet így, amint ma van: azzal végződik a mese, hogy megházasodik... Bár nem lehetetlen, hogy ma vagy a napokban még megírom hozzá a végső fejezetet, ha meglelem a szempontot...

Szóval ezen tűnődöm, mikor jelentik, hogy itt van Pap András, a Mihály bátyja, aki Gedeon néven szerepel a regényben.

Vasárnapiasan öltözve jön András, sötét és megrettent arccal.

- Drága jó Zsiga bátyám, tessék csak pihenni, nem zavarom, azért jöttem ilyen korán, hogy még itthon találjam Zsiga bátyámat.

- Beteg vagyok, influenzás, azért vagyok ágyban.

- Tessék csak pihenni nyugodtan - csitít, s ez sértő, mert az otthonról hozott falusi szemlélettel a legnagyobb szégyen, ha valaki fényes nappal, kilenc órakor még ágyban van. - Azért jövök, mert a lányom három héttel ezelőtt gyermeket szült a Bársony-klinikán, és ettől elmebajt kapott, és most az angyalföldi tébolydában van.

Fantasztikus, hogy ezeknek a legválogatottabb betegségeik és bajaik vannak. Az embernek megáll az esze. A tébolydában felheccelték, hogy forduljon pörrel a klinika ellen, és helyeztesse el az ideggyógyintézetben a lányt a klinika által.

Aztán beszéltem a főorvossal, aki megnyugtatott, hogy szülés utáni anyagcserezavarról van szó, amire a nő szervezetének hajlama van, s talán sok volt neki az altatási dózis is... De már jobban van, s két-három hónap alatt remény van rá, hogy teljesen kigyógyul.

Az ő ijedtségén keresztül valósággal rémregénynek indult a dolog, s az orvoson át természetes lefolyású betegséggé alakult át.

Ez a műveletlenség természetes alakító formája az élet bajaival szemben. »Az anyja elhelyezett a számukra háromszáz pengőt, és a lánya elment a postatakarékpénztárhoz és kivett belőle száz pengőt, és ebből rettentő veszekedés lett, az anyja iszonyú patáliát csapott.«

Még ezek is hozzájárulnak a bajokhoz. A garasért folyó szakadatlan harc ... a betegségekkel szemben való hisztériás ellenálló-képesség-hiány ... A férj elvesztette a motorját, mert nem volt kifizetve, télen nem lévén munkája, elvette a gyár, s most semmije sincs...

Hol van itt megváltás és segítség? Sehol. Az életet így kell 1eharcolnunk...

Az ember a tudatlanság sötétségében minden bajjal úgy harcol, mint az ősember a viharral és az elemi csapásokkal.

Annyi komplikáció van itt minden lépten-nyomon, hogy annak nem győz az ember végére járni. Mihály a fiát elhelyezte itt egy szabónál inasnak, s isten tudja mit sejtetett vele, hogy mint falusi gazda mit fog vele adni, hogy az most azt követeli, hogy hizlaljon neki disznót és küldjön neki zsák lisztet. Mikor neki magának sincs ennivalója... Így terheli szakadatlanul az életét, mert nem mondja meg őszintén a dolgot, hanem félhomályban hagy mindent, s a mesébe menekül. . .

Ez a magyar ember élete és tragédiája. Több a fantáziája, minta cselekvőképessége."

INNÉT MÓRICZ VIRÁG:

Erről a fiatalasszonyról írta az Az a félelmetes harmadik című novellát. A Kálvin téri Filléres áruházban volt eladó, és amint meglátszott rajta az állapotossága, felmondtak neki. Bizony a novella nem segített rajta - az őrültségből ugyan kigyógyult, de bolondnak megmaradt haláláig. Apám sokkal jobban szerette nála és többre becsülte a férjét, a fiatal zsidó kárpitost - akiről nemsokára sok mindent leírt.

Még nem fejeződtek be a választások, még hátravolt a budapesti szavazás. Ő sem szakadt el még a Kisgazdapárttól, tovább