interjú Váli Dezső festőművésszel
 

 A PPKE BTK Stephaneum aulájában, 2012. február 22-én (hamvazószerdán) az Esztétika Tanszéknek (nagy örömünkre) adományozott egy képet és egy Keresztutat: miért?

Munkám itthon, polcon: hűtőszekrény, 22o nélkül.
Bővebben. Egyszer egy katolikus gimnáziumnak adtam egy grafikasorozatot. Köszönik, de sajnos csak a lépcsőházban lenne hely számára, hogy ezt elfogadom-e. Ó, örömmel. Tornazsákkal a kezükben rohangászó srácok nemigen fogják nézegetni, de harminc év múlva vezető hivatalnokként egy építési engedély megtagadásakor döntésükben e rajzok beégett emléke is benne lesz.

A kiállítást Jelenits István nyitotta meg. Akkor úgy tűnt, régóta ismerik egymást… Milyen a viszonyuk?

Negyven éve szeretjük egymást, öt évente, ha beszélgetünk. Ha valami lelkiismereti megoldatlanság, tőle szoktam - gondolatban - kérdezősködni. És megvan a válasz. Pótszentlélek.

A kortárs bölcselők, művészek közül kit tart fontosnak?

Művészek: megszűntek az országos áttekintő kiállítások, tájékozottságom töredékes. Meg nem is érdekel a kollegák munkája olyan borzasztóan. Hirtelenjében, így, reggel négykor: a Párizsban élő Hollán Sándor, aztán Várhelyi Tímea, Vojnich Erzsébet. Sok ígéretes festő van. Csakhogy sajnos ehhez a munkához vagy hétféle tehetség kell. És elég, ha csak egy is hiányzik--
Bölcselők: Gyerekkoromban fölöttünk a hatodikon élt egy öreg prostituált, a Marika. Ágyneműmosásból élt. Mindent tudott a világról, amit tudni kell, és mindent jókedvűen, szeretettel mérlegelt, fogadott.

És a „régiek” közül?

Festők: Lorenzetti. Vermeer, akinek kilenc gyerekét kellett eltartania, alig maradt ideje festeni. Braque, a halálcsónakjaival. A slamposan festő zseniális Morandi. Klee. Sokan; lásd honlapomon a MAGÁNMÚZEUM.
Bölcselők. Valaha Seneca indított el. Thomas Mann, harminc éve tanulom a József és testvéreit. Zelk.

Ismertem egy öregurat, aki
szinte bejárta az egész világot
látta, mit a földön csak ember láthat,
pontosabban, mit látni érdemes -

Pár éve reggelente a papi zsolozsma olvasmányai, kétezer év minden bölcsessége. Az első századokból vértanú esetleírások, aztán prédikációk, levélrészletek; befogadhatatlan rengeteg értékek.

 

Imádság, böjt és irgalmasság. Ha nincs meg valakiben egyszerre mind a három, az annyi, mintha egyik se volna meg benne. - Aranyszájú Szent Péter 

 

 

Tíz évvel ezelőtt kiadott könyvében a nonfiguratív festészetről írja, hogy az Ön számára a geometrizálás nem járható út, az a szakralitás vége. Ennek alapján miben látja a szakralitás lényegét a festészetben?

Geometrizálás: tévedtem, persze az is lehet jó. Konok Tamás. Az ember az egyetlen gép, amibe rosszat betáplálva is lehet az output jó.
Szakralitás: Pilinszky azt mondja, szakrális művészet = tautológia (szóismétlés). Szerintem a jó mű egy villám fényénél megmutatja Isten köpenye szegélyét. Ez a dolga.

Milyen lelkiállapot szükséges az alkotáshoz? Szokott-e imádkozni „munka” előtt? Lehet-e a festést is egyfajta lelki gyakorlatként értelmezni? Másképpen: reprezentáció vagy prezentáció az Ön számára a festmény?

05:40-től 06:40-ig imádkozom, futás, uszoda, festeni 10:30-körül kezdek. Lelkiállapotom ilyenkor - tizenöt éve - szilvalekváros müzli utáni lelkiállapot. Amúgy hívő katolikus módra mosok fogat, és kerékpározom. Bár azt már egyre ritkábban. A festés nálam leginkább testi gyakorlat. Fáradékony vagyok. Ilyenkor egyetlen feladatom az okker mellé megfelelő szürkét találni. Nem szeretik ezt hallani az emberek, festéskor nincsenek ennél emeletesebb gondolataim. Illetlenség, de nem látom a képet öt percre előre. Az úgy összejön.

Mikor érzi szükségesnek egy kép megsemmisítését? Milyen kapcsolatban van ez az életműve alakításával?

Ha az ember leéget egy rántottát, mit csinál vele. Nem akarnék szellemi környezetszennyezést hagyni a Kedves Utókorra. Sok a selejtem. Tavaly évvégi adat: eddig megfestett 1960 képemből 944-et dobtam ki. Ehhez (farostlemezre dolgozom) egy kis szovjet kőrfűrészt használok.

Tomaji Attila A monostor falai című képéről írt rövid elemzését Klee mondatával zárja, miszerint: „A mű látható felszíne alatt genezisként él a teremtés.” Mit jelent itt a genezisként értett teremtés?

Ez valami nagyon bonyolult gondolat lehet. Ha jól értem - ami nem biztos -, az én fordításomban kb. annyit jelent, hogy kész lett a kép.

És mi van, ha történetesen gyönyörködünk is a képeiben…?

Akkor maguknak jó. Azért (is) csináltam. Valóban persze nem ez az elsődleges. Szüts barátom szerint a festő biciklisfutár, halálfontos üzenettel. De nem tudja mi van a borítékban. Egy kép az élet legfontosabb dolgairól beszél, de mindenkihez titokban, személyesen, vagyis mindenkinek mást mond.

Milyen a jó műterem?

Meleg.

Életének sokszor a legapróbb mozzanatát is olvashatjuk a honlapján. Mi a szerepe ennek a sajátos önéletírásnak? És hogy viszonyul egymáshoz ez a kettő: egy/a – Váli Dezső művész élete – és az életművészet?

Tizenhat éves koromban kezdtem onanizálni, ijedtemben autóstoppal le Győrbe, bencés barátomhoz, tanácsért és gyónni. De mert különösen izgalmi állapotban feledékeny vagyok, jegyzeteltem, amit mondott. Apámat nem ismertem, meghalt orosz hadifogságban. Kerestem az okos férfiakat kérdéseimmel. Hozzászoktam problémáimat írásban rendezni. A naplóírás ebből gyütt. Álljon itt egy 1977-es szöveg; C.00657:

okos vagyok
tehetséges vagyok
szorgalmas vagyok
tisztességes vagyok
van hitem
lényegében gazdag vagyok
egészséges vagyok
és nevetséges vagyok

vagy egy későbbi, C.01087/5

szerelem.
beteljesülve
70 grammos irodapapíron
két példányban.

Aztán - most hetven éves, három unokával, de már korábban - átalakult ez a dolog. Életkérdéseimet megválaszoltam, ma problémáim nincsenek. Csak feladataim. Szokom tudni, mit kell/kéne csinálni; javítani, építeni magamat, vagyis a világot. Tehát a napló. Húsz éve írok leveleket Franciaországba, Le Meux-be áttelepült barátomnak, kezdetben havonta; pesti élet, kiállítások, magam dolgai, tűnődések. Nyakamban zsinóron mindig jegyzetfüzet. Aztán, hogy létrejött a deske.hu opuszjegyzékem archiválására; hát ez a levélfolyam is fölkerült rá - VÁLINEWS -, immár képekkel. És mindez azonnal napi játékká alakult. Jó ezt csinálni, elszórakoztat. És lett egy teljesen váratlan, döbbenetes mellékhatása. Az életet ötven évig raftingnak éltem meg, le is írtam. Az ember fejére tesznek egy bukósisakot, beültetik a kajakba, s attól kezdve feladata, hogy kikerülje a feléje rohanó sziklákat. Hanem visszaolvasva magamat, döbbenten láttam-látom, hogy ez teljeskörű énhazugság, élettévedés volt. Naponta sokszor vagyok boldog, - például írni nagyon jó (hiszen dilettáns), most épp ez az interjú: C.10277. Élem, hogy az élet gazdag és jó. Bakfisfordításban: tündi-bündi.
A múlt héten 20:51-et úsztam ezerre. Ennek is lehet örülni.

Köszönjük!

Várkonyi Bori és Bedi Kata