A boldogult dr. Antalóczi Lajos atya, egri plébános és érseki könyvtárigazgató, a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyv szerzője – neki köszönhető Szent Faustyna Kowalska Naplójának kiadása is. Jelen cikke az Igen, VII/17-18. (1995). számában jelent meg először
Vassula Ryden és a nevével fémjelzett terjedelmes írás (Igaz élet
Istenben), amiből eddig három kötet jelent meg Magyarországon,
egyre szélesebb körben válik ismertté. Sokan személyesen is
megismerhették Vassulát budapesti látogatása alkalmával. Nemcsak
könyvek, újságok foglalkoznak személyével, de videoszalagon is látható
budapesti szereplése.
Vassula írása külső megjelenésre ígéretesnek tűnik, különösen, ha a bevezetőben papok, köztük a neves René Laurentin atya szavait is olvashatjuk. Vassula könyve azonban már néhány oldal tanulmányozása után megosztja az érdeklődőket, mert az írás gyakran vegyes érzéseket támaszt. Nehéz megfogalmazni ezeket az érzéseket, kifogásokat, sokan nem is vállalkoznak erre. Legtöbben csupán megjegyzik: valami nincs rendben ezzel az írással. Szép számmal vannak mégis olyanok, akik lelkesedéssel forgatják a lapokat.
Isten dolgaiban csak felelősséggel szabad szólni és eljárni. Amikor szóvá tesszük kételyeinket, s megfogalmazzuk aggályainkat Vassula művével kapcsolatban, nem feledjük ezt. Úgy gondolom, René Laurentin álláspontja a követendő. Bevezetőjét így kezdi: „Nem vagyok jogosult arra, hogy ítéletet mondjak az üzenetekről. Csupán arra törekedtem, hogy jól átgondolt kérdéseket tegyek fel, és a válaszokat pontosan rögzítsem. Ítéljék meg az olvasók.” Talán merésznek tűnik az álláspont közzététele (sokáig vártam is a beküldéssel), de lelkiismereti indításra teszem, és segítő szándékkal ajánlom azoknak, akik kérdéssel fordultak hozzám az ügyben.
Megítélésem szerint Vassula Ryden írómédium. Áldozat, akit félrevezetnek, s akinek jószándékát és adottságait igénybe veszik. Nem világos, milyen erők használják őt írásra, de tartok attól, hogy a megtévesztő szellem (1 Tim 4,1) működéséről van szó. Erre utal az íráskényszer (van olyan nap, hogy kilenc órát is kell írnia), ami teljesen szokatlan a misztikus irodalomban. Amíg a misztikusok – legtöbbször feletteseik parancsára – engedelmességből írják le élményeiket, addig Vassula – saját bevallása szerint – egyszerűen nem tud nem írni, amikor írnia kell. Olyannyira használják a kezét, hogy tollából teljesen idegen, más személyiségi vonásokról árulkodó (s ez grafológiailag is bizonyított) írás származik. Az íráskényszer az akarat szabadságának megbéklyózására utal, amit Isten soha nem tesz meg teremtményeivel, de a spiritiszták esetében ez természetes. Idézzünk József, a spiritiszta médium írásából: „...kétségtelenül és biztosan rajtam kívül álló, a saját akaratomtól teljesen független, idegen intelligenciának kezelése alatt állok.” (GRÜNHUT Adolf: Tanulmányok a spiritizmus köréből 2. köt. 598.) A spiritiszta médiumok, bár a megtévesztő szellem irányítása alatt munkálkodnak, mégis megvallják hitüket, sőt, tanítást is adnak (ld. még: Eszter, Piroska, Antal stb. nevű médiumok írásait), de azt a hitet, s azt a tanítást, amit a hazugság atyjától tanulnak. Az iménti médium is vall hitéről: „Hiszek Istenben, az ő mindenhatóságában..., az ő legfőbb szeretetében; hiszek Jézus Krisztusban, Isten Fiában s az ő megváltó munkájában; ...; hiszek a spiritiszta tan igazságában és tisztító erkölcsi hatásában. Óh, Istenem, adj nekem erőt, hogy ezen hitem szerint élhessek, s annak szellemében végezhessem földi feladatomat.” (Uo. 604.) Hízelgő és megtévesztő szavak.
Megértem a tiltakozókat, a rajongókat, hiszen van ebben a könyvben minden, ami szép, és a léleknek kívánatos. Szó van ebben bűnbánatról, megtérésről, békéről, imádságról, találkozhatunk imákkal, szívekkel, aláhúzásokkal meg minden egyébbel. Legtöbb szó persze a szeretetről esik. (A fővárosi kiadvány, a Vassula Budapesten c. füzet ráadásul láthatóan jól szerkesztett, majdnem kifogástalan, népszerűsítésre kiválóan alkalmas összefoglaló.) Mindez azonban álcázás és reklám a javából.
Sajnos a könyv „szerzője”, a megtévesztő szellem, „felkészültségről” tanúskodik, és az álcázásnak (a hazugságnak) páratlan művésze. (A hosszadalmas beszéd is álca.) Oly megtévesztően és kívánatosan tudja csomagolni kínálatát, hogy sok jószándékú ember áldozatául esik. A tetszetős csomagolásból azonban a féligazságok mérge sugárzik, ami hazugság, s ezt kevesen érzékelik.
Addig nem is volna probléma, amíg a jóhiszemű olvasó (a potenciális terjesztő) szíve felmelegszik íly „nagyszerű” írásra. Azzal sincs baj, ha valaki megtér, jobban szeret, többet imádkozik, engesztelővé formálódik stb. az írás hatására. Ebben az esetben akár áldás forrása is lehetne a könyv, de kérdés, hogy a kiadványnak vannak-e ilyen gyümölcsei? Féltem inkább azokat, akik nem hívők, vagy akik – s mily sokan vannak ilyenek! – csupán hallomásból ismerik a kinyilatkoztatást. Nos, ha ezek a testvéreink kézbe veszik Vassula könyveit, hamis fogalmat kapnak Istenről, vagy – kritikusabb olvasók esetén – soha nem fogják az igaz hitet keresni, mert nevetséges az a hit, amit bemutatnak ezek az oldalak.
A Bibliát is felülmúló terjedelmű írás ellen az első, s legsúlyosabb kifogás: megváltoztatja a bibliai krisztusképet. Sok olvasó számára éppen ez az új krisztuskép okoz problémát.
A nehézség abból adódik, hogy az érzelgős, a már-már enyelgő írás émelyítő stílusa zavarja az olvasót. Jézus olyan szavakat mond ki Vassula írásaiban (szerelmem, kedvesem, szeretlek virágom), amelyek tőle teljesen szokatlanok, s amelyek egyszer sem fordulnak elő az Újszövetségben. A szavak pedig minősítenek. Itt nem az a Jézus szólal meg, aki meghalt értünk a kereszten, s akit a Bibliából megismerhetünk. Ha lélekkel olvassuk a Szentírást, Jézus szavaiból méltóságot, bizonyos távolságtartást és tartózkodást érezhetünk ki. Bár látjuk őt sírni, de nevetni nem, látjuk szelídnek, határozottnak, béketűrőnek, meghal értünk, jár az elveszett bárány után, de soha nem érzelgős. Vassula írása tehát teljesen elüt a Szentírástól, s nem hasonlítható a misztikusok írásaihoz sem – ide értve Bossis Gabriella könyvét is. Az írás szokatlansága, stílusa, érzelgőssége sok olvasót taszít. Többen felpanaszolták, hogy ezért nem tudják olvasni.
Az írás egyes részletei olyan dolgokat sugalmaznak, amelyek kifejezetten tévútra vezetnek, ill. megtartják a tévúton a járatlanokat. Vassula bár lépten-nyomon hangsúlyozza Isten szeretetét (amit valóban nem lehet eléggé tenni), a megtérést, az engesztelést stb. a könyv egyes részletei mégis szinte csábítanak a bűnre. Vegyünk két idézetet:
1. „Mindenkit szeretek, aki, miután elesett, hozzám jön, és bocsánatot kér. Még jobban szeretem őket. Akkor sem utasítom őket vissza, ha akár milliószor vétkeznek. Ott leszek, hogy megbocsássak nekik, és lemossam Véremmel bűneiket. Sohasem fáradok bele a megbocsátásba...” (1. köt. 71.) Ez bizony burkolt biztatás a megalkuvó életre.
2. „Van valami - mondja Vassula az .Úrnak' –, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandó bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást Istenem.” Erre Jézus ezt válaszolja: „Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát.” Vassula: „Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra.” Jézus: „Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád.” (2. köt. 238.) Nesze neked kinyilatkoztatás, házasság felbonthatatlansága, egyházi gyakorlat! Ez a kijelentés annyit tesz, mintha Jézus ezt válaszolta volna a házasságtörő asszonynak: „Csak így tovább, én azért vagyok, hogy megbocsássak.” (A párbeszéd 1988. szeptember 24-én hangzott el. Ebben az idézetben nem játszik szerepet az, hogy Vassula jóval később, 1990. október 31-én végülis rendezte házasságát.) Eme párbeszéd olvastán az emberben élesen felvetődik a gyanú: ha az Újszövetség igaz, akkor Vassula beszélő partnere nem a mi Urunk Jézus Krisztus, aki világos tanítást adott a házasságtörésről.
További probléma: a könyvben nem egyszer nyílt és burkolt fenyegetés és minősítés (Káinok stb.) hangzik el azok ellen, akik nem fogadják el a mű tartalmát, vagy bírálatára vállalkoznak. Vassula egyik helyen ezt írja: „Jézus, kezdem megérteni, hogy a Te igazi tanítványaid..., örülnek majd a kinyilatkoztatásnak, de sokan, akik hűtlenek hozzád, nem fogják kedvelni ezt a kinyilatkoztatást.” Az „Úr” válasza: „Igen Vassula, most már tudod.” (2. köt. 94.) Mint említettem, a kiadvány „szerzője” újra és újra felemlegeti a szeretetet, a bűnbánatot, a megtérést, (ebben a tekintetben kompilációnak is nevezhetjük az írást), néha az engesztelést, a böjt, az áldozat azonban már hiányzik szótárából. Az „Úr” ismételten felrója Garabandal helyzetét (sajnos ezzel gyanússá is teszi), s kéri a Szentszéket a jelenések elismerésére.
Az üzenet többször felszólít az egyházak közötti egység létrehozására is. A cél - a jelek szerint - a New Age által hirdetett szinkretista világvallás, amiben a tanításnak nem nagy szerepe jut: „Bármikor eljöhetsz hozzám, és bármelyik templomba. Ne tégy különbséget, mint a többiek! Mindegyik hozzám tartozik.” (2. köt. 204.)
(A Szent Szűz soha nem tesz ilyent. Jelenései alkalmával mindig a megtérést kéri. Ő nem szól bele egyházkormányzati ügyekbe s kérései között mindig megfelelő hangsúlyt kap az áldozat, elsősorban a böjt.)
A könyv „szerzője” láthatóan arra törekszik elsődlegesen, hogy művét elfogadtassa a világgal és az egyházzal. Az „Úr” igen nagy fontosságot tulajdonít az írásnak. Mintegy a Szentírás mellé állítja azt, s úgy jelöli meg, mint valami új hitforrást. Amikor Vassula a kíváncsiskodókat említi, az „Úr” így válaszol: „Rátalálhatnak a válaszra a Szentírásban és ebben az üzenetben.” (2. köt. 305.)
Az ügyben még Péter is személyes üzenetet kap ismételten, s nem is akármilyent. „Ne utasíts vissza Péter, szeretlek, hallgass meg, halld meg hangomat, ismerd fel hangomat... Ez a kinyilatkoztatás az én hangom...” (2. köt. 95.) Egy másik helyen: „Ó Péter, Péterem! Te, akit Lelkem szeret, vezesd vissza nyájamat a tisztasághoz! Péter! Nézz rám! Kedves, nézz Arcomra, tisztelj engem, Uradat! ... Dicsőíts engem Péter! Dicsőíts kedvesem!” (2. köt. 119.) Ezek a szavak már lejáratnak.
Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések elrejtése a regiment (több mint kétezer oldal) írásban megzavarja híveinket, s feltétlenül kárt okoz sok ember hitében, s veszélyezteti örök sorsának alakulását. Nem félek kimondani véleményemet: az idézetek mögött a világosság angyalának öltözött megtévesztő szellem húzódik meg, aki félrevezeti a nemzeteket. A sok enyelgés, a szeretet egyoldalú hagsúlyozása pedig a méz, amelyben a mérget kívánja beadni.
Vassula, s környezetében némely egyházi személy olykor él a gyanúperrel: nincs valami rendjén ebben a szóözönben. Vassula gyakran biztatásra és erősítésre is szorul. Egyik lelkipásztor pedig (2. köt. 289.) meg is fogalmazta Vassulának, hogy az írás spiritizmusra utal. A válaszban az „Úr” emlékeztet Mt. 7,17-re, („A jó fa jó gyümölcsöt terem.”), s Mt. 12,26-ra („Szembefordulhat-e önmagával a Sátán? Ha szembefordul önmagával, hogyan állhat fenn országa?”).
Vessük fel mi is a kérdést: milyen „gyümölcsök” teremnek Vassula könyvéből, s valóban szembefordul-e a Sátán önmagával?
Tapasztalataim szerint az alábbiakban foglalható össze a Vassula-könyv hatása:
1. Inkább fokozott kíváncsiság, nagyfokú publicitás, mint maradandó evangéliumi gyümölcs tapasztalható az ügy kapcsán.
2. Megosztja a jószándékú olvasókat, s ez vitát, békétlenséget, szeretetlenséget szül.
3. Megtéveszti, félrevezeti a hitben kevésbé jártasokat, mert hamis képet fest Jézusról.
4. Lejáratja a Szent Szűzet, mert kiváltani igyekszik a jelenéseket, s összeollózza, összekeveri a jelenések egyes üzeneteit, s mint sajátját adja tovább.
5. Lejáratja az egyház tekintélyét, mert inkább önmaga mellé kívánja állítani az embereket, amikor elítéli és fenyegeti azokat, akik mégis ellene mondanak a leírtaknak. Nem hagyja meg az egyháznak a végső szót.
6. S mindezt immár huszonnyolc nyelven teszi. Szó sincs tehát arról, hogy a Sátán szembefordult volna önmagával! Aknamunka folyik itt, amely a lelkek megosztását, és vesztét akarja.
Mit kezdjünk tehát Vassulával és művével? Csak egyet ajánlhatunk jó szívvel: felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla! Térjünk vissza a tiszta forrásokhoz! Elsősorban a Szentíráshoz, az egyházi tanításhoz. Olvassuk és terjesszük bátran a Szent Szűznek – az egyház által elismert – üzeneteit. Őrizzük meg hitünk tisztaságát, az egységet és a szeretetet. Vassula miatt kár lenne ezen evangéliumi értékekben kárt okozni és kárt szenvedni.
Végül pedig önként adódik a kérdés: ki, vagy mi tanúskodik Vassula szavai mellett? A tények szerint mindössze az íráskényszer és az ebből adódó betűforma. Ezek a jelek azonban nem Istenre, hanem sátáni befolyásra uta1nak.
Forrás: