2012.12.07.                html-2012/zsinagoga-interju.htm     C.11624-629

Beszélgetés a Frankel Leó úti zsinagóga meghívására; gyűléstermében, a pénteki szertartás után

Lukács uszodás Robicsek Gyuri bácsi (85) fölvezetése:

Kedves Barátaim, gyerekkoromban Konyáron éltünk, Konyár Debrecenhez 30 km-re van. Ott mi eltöltöttünk gyönyörű nyarakat abban az időben, sok minden csínt csináltunk ottan. Nem akarom hosszan elmondani, de volt a nagyanyámnak egy nagy kertje, gyümölcsöskert, mindenféle háziállat. Volt pl. egy kecskéje. A kecske nekünk barátunk volt, gyerekeknek. Mindenféle finomságot vittünk neki. Nagyon szerette a sárgarépát. A szénakazalban bújócskáztunk. Éreztétek már a száraz szénának az illatát? Nagyon finom illata van a száraz szénának. Ott bújócskáztunk a szénakazalban. Mindenféle csínt csináltunk, és nagyanyánk még arról is gondoskodott, hogy ne csak rosszalkodjunk, hanem tanuljunk is. Volt egy öreg zsidó bácsi, mindennap jött egy órát oda tanítani, volt egy lugas.  Úgyhogy ilyen gyönyörű nyarakat töltöttünk ott el, és nagyanyánk péntek esténként kötött fehér kendőt, mi gyerekek szépen fel voltunk öltözve, ott álltunk körülötte, mikor gyújtotta a gyertyát. Meggyújtotta a gyertyát, figyeltük, ahogy a kezével teszi ezt a mozdulatot, és elmondja az áldást, utána megfordult, megsimogatott bennünket, megcsókolt és azt mondta, hogy Sabes. Mi mondtuk rá, hogy sabes, nagymama. Ezt a drága nagyanyánkat megölték Auschwitzban. (elsírja magát) Ez a kép, amit itt az albumban találtam, emlékeztet rá, és lelki szemeimmel látom a nagyanyám nevét ráírva a sírköre. Azóta Dezsőkém, a nagyanyámnak is van sírköve, és ezt köszönöm neked. Úgyhogy, én nem értek a festészethez, nem tudok a színösszhatásokról beszélni, de nekem ezen keresztül gyönyörűek ezek a festmények. Köszönöm szépen. Köszönöm.

Taps.

Én azt hiszem, hogy egy művésznek ennél szebb kritika és szebb művészettörténeti eszmefuttatás nem szükséges. Így akkor Zsuzsa és Dezső, örvendeztessetek meg egy pár szép perccel, órával, másfél órával…

A Zsidó Múzeum levéltárosa; Zsuzsa

Köszönöm szépen Gyuri bácsinak, hogy elhívott erre a beszélgetésre. Az elején azt hittem, hogy véletlenül, de tudjuk, hogy véletlenek nincsenek. Tehát valahol biztos, hogy van valami olyan szervező erő, ami oda vezetett, hogy engem, a levéltárost hívott el, hogy beszélgessek Váli Dezsővel. Amikor én először találkoztam Váli Dezső képeivel, akkor egészen fiatal voltam még, ez nagyon régen volt. Valamikor a rendszerváltás idejében a Mozgó Világban mindig voltak kivehető műmellékletek, és ott volt az egyik képeslapmellékleten néhány zsidó sírkő, zsidó temetőrészlet. Azok a képek rettenetesen megfogtak engem. Nagyon szépek voltak, nagyon tetszettek nekem, nagyon emocionálisan érintettek, nem annyira, mint Gyuri bácsit, de nagyon a lelkemből szóltak azok a képek, és eltettem őket. Most, amikor Gyuri bácsi felkért, akkor elkezdtem persze, manapság úgy keresünk információt, hogy a Googleba beírjuk, hogy Váli Dezső, és akkor meg is találtam azt az oldalt, amit Váli Dezső magáról hozott létre. Ez volt az, amikor azt éreztem, hogy nincsenek véletlenek. Tehát én azt gondolom, amikor valaki ilyen szinten archiválja önmagát, és ilyen önreflexíven felsorolja azt, hogy mi az, amit el kell tenni a jövőnek, ez nagyon is lelkileg közel áll hozzám. Tehát azt gondoltam, hogy nemcsak a képek fogtak meg, a temetői képek, amiről nyilván mindjárt megkérjük, hogy meséljen nekünk egy kicsit. Hogy miért pont zsidó temetők? Hogy jut el valaki hívő katolikusként más kulturális háttérből jőve oda, hogy zsidó temetőket fessen sorozatban? Hogyan, mi az az indíttatás? De ez az önreflexió, ez az egész önmaga dokumentálása, ez megint egy nagyon érdekes vonal, amiről feltétlenül érdemes beszélni. Ami ebből nekem nagyon tanulságos, az több dolog. Egyrészt mondok egy adatot, mert az adatokban ugye nem a lényeg lakik, de azért eléggé nem árt, ha tudjuk, hogy mi a helyzet. 2039 festmény készült a honlap tanulsága szerint, ebből élő festmény 1077, ami nekem azt is jelenti, hogy akkor van nem élő festményből is majdnem ugyanennyi. Amik nyilván átestek valamiféle rostán, amiről majd szeretném, ha nekünk egy kicsit mesélne, hogy miért nem éli meg egy festmény az élő nagykorát. Tehát, hogy mi történik ezekkel?

Deske

Maga mit csinál, hogyha egy palacsintát elsüt?

Zsuzsa

Odaadom a gyerekeknek. (nevet) Szeretik, ha rontom, mert akkor meg lehet enni menet közben. Egyrészt azt gondolom, hogy ez az önreflexió az, amiről feltétlenül beszélnünk kell, másrészt szeretnék ebből két részletet felolvasni önöknek, hogy egy kicsit ugyanabba a hangulatba kerüljenek, mint én, hogy ugyanabban a hangulatban tudják befogadni ezeket a képeket és információkat, amik nekem egészen emocionálisan mély hatással voltak.

Azt tudjuk, hogy Gyuri bácsival reggel együtt úsznak.

07:05 perckor Lukács uszoda, 1950 óta 1200 m. előtte

50:40 - 6:40-ig ima, illetve másnaponként mise, amíg volt; kocogás, uszodáig 1200m, közben rózsafüzér a keresztgyerekekért. Előtte,

05:23 kor órakor vekker, fél liter Lipton tea, 3 háztartási keksszel. Lukács uszoda után

08:40-kor reggelizünk, müzli lekvárral, sok éve (Kata gondolom váltogatja) Népszabadság, e-mailek, a VÁLINEWS, 2000-óta.

A VÁLINEWS-t nézzék meg az interneten, ez gyakorlatilag egy blog, meg egy önnapló, a legfrissebb adatok is fenn vannak, hogy mi történt. Gondolom holnap mi is benne leszünk – beszélgetés a Frankel Leó utcai zsinagógában. Utána

10:30 perckor kb. festés,

13:25 ételhordóval diákmenzára, 40 éve,

14:00 telefon ki, pizsama, alvás, 40 éve,

16:30 csipketea, honlap, és egyebek / tévé vagy 20 éve nem, ezt az újat bekapcsolni se tudom,

18:40 vekker, közös Mária-ima 2001-óta, vacsora útközben a hűtőszekrénytől a műteremig,

21:40 szájzuhany, ágyban két Zelk vers,

22:00 villanyoltás / bizony gyakran 22:15

Van még heti rend, és havi rend, és évrend is, ezt nem olvasom fel, mert akkor nem fognak ellátogatni erre a honlapra, akik tehetik. Még amit megmutatnék, még mielőtt a temetőkről, meg az egész életműről szeretném kérdezni Váli Dezsőt – még a végrendeletet felolvasom, mert én azt gondolom, hogy egy alkotó életműben az, amikor az ember elér egy bizonyos megnyugvó pontra, az azt is jelenti, hogy rend van. Amikor egy végrendeletben úgy nincsenek nagy kilengések. Én ugye levéltáros vagyok, több száz végrendeletet ismerek, akkor azt gondolom, hogy azért ott rend van.

„VÉGRENDELET

Én, alulírott Váli Dezső, ép elmével, világos tudattal,

és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem,

hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit.

Képeim szétszórva. Neten és CD-n minden munkám megnézhető.

Minden jó helyen van ott, ahol van.”

Szerintem ez fantasztikus. Ehhez még egyszer találtam egy idézetet, ahol azt írja, hogy gyakorlatilag szétosztogatja a képeit, mert akinél lennie kell, az úgyse tudja megvenni, a magyar értelmiség nincs abban a helyzetben, hogy képeket vásároljon, de mégiscsak náluk kell, hogy legyenek nyilvánvalóan valami szellemi oknál fogva, ezért aztán szétosztogatja a képeket. Én gondolom, hogy azért ez ennyire nem szigorú, mert azért rengeteg kiállításon vett részt, 1959 óta fest, aztán 67-ben az Iparművészeti Főiskolán diplomázott, majd 69-óta szabadfoglalkozású festő. Tehát ez egy hosszabb életmű, mint az én teljes életem, tehát ebben a 2000 festmény mellett sok minden más is belefért. Tudom, hogy fényképezett, tudom, hogy a fénykép és a festmény viszonya is egy érdekes viszony, és a dokumentálás maga, ami mondom engem nagyon megkapott. Úgyhogy nem azt szeretném megkérdezni, hogy miért fest, mert azt gondolom, hogy egy olyan belső indíttatás, vagy egy olyan valami, amiről úgyse lehet másfél óra alatt beszélgetni: De hogy miért pont ilyen témákat fest? Hogyan kapcsolódik a fénykép és a festészet? Hogyan jöttek a zsidó temetők? Erre én mind kíváncsi vagyok. Olyan sorrendben, ahogy Önnek jól esik.

Deske

Köszönöm szépen. Megtisztelő, hogy meghívtak. Köszönöm.

A zsidó temetőkhöz… ez többszálú dolog, de ha van véletlen… Van véletlen?

Zsuzsa

Nincs.

Deske

Egy zsidó barátnőm szociológiai kutatásokat végzett, és a fotósának eltörött a bal karja, mikor háromnapos országos körutakra mentek nagy fekete autóval. Parasztszobákat kellett fotózni, napi kb. 300-at. Megkérdezte, hogy tudok-e parasztszobát fotózni. Mondtam, hogy mikor menne? Jövő csütörtökön. Addigra fogok tudni. Addigra megtanultam, és ebből lett egy pár éves fotókörút, ami számomra zseniális volt, mert három napon át napi 13-14 órát dolgoztunk, utána két hónap festés. Be kellett kopogni házanként, hogy tessék megengedni… a kutatás fő témája a díszszoba és a szent sarok, ami valaha Szűz Mária és ikonfal volt, most általában a televízió, köré csipke és családi fotók. Ezt dolgozta fel a barátnőm, aki zsidó származású volt, de keresztelkedett, bérmálkozott, és identitászavarban volt, és komoly affinitása volt arra, hogy… ezért minden falu végén leállítottuk az állami sofőrt és megnéztük a zsidó temetőket. Én pedig kezdő fotós révén, ami az orrom előtt volt, és szép, azt lefotóztam. Úgyhogy anélkül, hogy bármiféle egyéb szándékom lett volna, 53 zsidó temetőt lefényképeztem Magyarországon , illetve aztán Romániában is; szépen beszámoztam, betettem a fiókomba minden további cél nélkül. Egyszerűen ez a kultúra gyönyörű volt, erről sokat lehetne beszélni, hogy mi benne a szépség. Ehhez hozzájárult, hogy a húgom Benedek-rendi apáca. Egyszer megkérdeztem tőle telefonon: Mennyi az ószövetségi ima, amit Ti imádkoztok? Azt mondja: 60%. Én is a reggeli zsolozsmában a zsoltárokat, a Jeremiás siralmait… nálam is kb. 60%-a a napi imámnak, úgyhogy ebben testvérek vagyunk.

Túl a zsidó temetőnek a csodáin, az, hogy a halál, az örökélet, a nyugalom, a rang, a tisztesség, a túlvilági tisztesség, és formailag is… a mi katolikus temetőink szerencsétlenek, mert ott rivalizálás van. Annakidején megtanultam 25 éve, hogy a Chevra Cadisa [hitközségek temetkezési szervezetei] intézi a temetéseket, és nekem elmagyarázták, hogy a temetők ezért olyan gyönyörűen egységesek. Ami temetőket láttam aztán Romániában, Bukovinában... elmagyarázták nekem, hogy ahol a család nagyon gazdag, és nagyon ki akarják fejezni, hogy ők az elhunytat megtisztelik és minden erővel a rend végső határáig, a Chevra Kadisa megengedte, hogy a kő egy kicsit vastagabb legyen. Tehát semmi. A díszítések, az ornamentika, a betűtípus, a kultúra az teljesen azonos. Ezért van, ami megvan. Én 53 temetőt ismerek, ezek tényleg méltó emlékek.

A fotók. Egyszer elvittem a boldogult Scheiber rabbihoz megmutatni, és mutattam neki, hogy nézze meg atya…. Nem atyát kell itt mondani…,

Hallgatóság segítsége

Rabbi.

Deske

Rabbi, gyönyörű követ találtam, ami nyilván sokkal régebbi, ez kilóg, csak szöveg van rajta, de a kalligráfia… az egész egy műremek. Azt mondja, ez 1929, a többi pedig 100-200 éves volt, szóval kinevetett és joggal, mert semmit nem értek hozzá.

Egy másik adalék, ami ehhez tartozik, hogy egyszer egy nagyon komoly, vezető rangú  agytröszt néprajzoshoz elvittem a gyűjteményt, ill. tudott róla, és mondtam neki, hogy bocsánat, jogos ez? Tisztességes, hogy ezt én csinálom? Nem tudom a héber betűket, nem vagyok művészettörténész, nem vagyok zsidó, nem értek hozzá. Szabad így ebből archívumot csinálni? Nem magyarázta meg, nekem elég volt, amit mondott: Hidd el, éppen olyan rangú, fontos archiválás, mint amit én csinálok. Ma se értem tulajdonképpen, de elhiszem.

Aztán ezt beadtam a Corvina Kiadónak, összehoztak egy fiúval, aki Prágát fotózta, és ebből csináltunk is egy könyvet, hogy négy ország, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, és én aztán elmentem Romániába, Bukovina vidékére fotózni – beadtuk a könyvet, megköszönték, ki is fizették, nem adták ki, valaki azt mondta, hogy a vállalat vezetője zsidó és nem meri kiadni. Úgyhogy a könyvet az évek folyamán háromszor fizették ki nekünk, és soha nem merték kiadni különböző kiadók. Végül 93-ban az én kiadó barátom, aki minden könyvemet - grafikáról, fotóimról, naplóimról vannak könyvek - ezt később mind, ő ezt is kiadta. Ez volt 93-ban, aztán most egy zsidó mecénás barátomnak elvittem ezt a könyvet, hogy talán érdemes lenne újra kiadni, teljesen elfogyott, Raj Tamás bevezetőjével volt, az utolsó példányok már rég elmentek..., tehát ezt ajándékba, ünnepekre, gyerekeknek zsidó iskolába lehetne terjeszteni és adni... - Ki akarod adatni? Többet ne beszéljünk róla, dedikálsz nekem egy példányt, meglesz.

Nagyon boldog voltam, ez volt kb. 4 évvel ezelőtt. Rögtön szóltam a partnernek, hogy beleegyezik-e, Raj Tamás rabbinak, hogy beleegyezik-e, hogy a szövege újra létrejöjjön, megvalósuljon. Barátom másnap telefonált: Te, meggondoltam a dolgot, nem. Ez így nem megy. Halálosan kellemetlen volt, mert a partnerem boldog volt, mindenki tudta… a te zsidó temető fotóidból csinálok egy könyvet, de olyan könyvet, amiben az összes zsidótemetős festményed és grafikád is benne van. Én baromi jól jártam, szegény társammal kellett a hírt kellett közölni… ebből ez a könyv lett.

Érdekes módon, amikor a katolikus hitben elkezdtem napi egy órát imádkozni - és ezt azóta is tartom -, abban az évben kezdtem el zsidó temetőket festeni, és az aztán 3 évig tartott. Egy nagyon szép része volt az életemnek. Kb. 160 ilyen képet csináltam a 3 év alatt, abból kb. 80-at felfűrészeltem, megmaradt ez a 80, amik most itt forognak a gyűjtők között. Ahogy hallom, a legmagasabb összeg 7millió volt annak a vázlatáért, amit a Gyuri bácsi mutatott. Nekem ebből ugyan semmi hasznom nincsen, de boldog vagyok, ha a képem mozog, akkor mindig jobb helyre kerül, úgy képzelem. Én ennyit tudok mondani így hirtelenjében…

Tartanék egy előadást arról, hogy tulajdonképpen a művészet mire való, miért van ez. A remekmű egy villanás idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét. Megismétlem: A remekmű egy villanás idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét.

Az előadásnak vége.

(taps.)

Zsuzsa

Nekem az nagyon érdekes volt a honlapon, amit néztem, mert nyilván akkor most felmerül a kérdés, hogy mi a remekmű. Nyilvánvalóan festeni és világot értelmezni úgy tanulunk meg, hogy jó könyveket olvasunk, jó zenéket hallgatunk, jó képeket nézünk, egyáltalán megválogatjuk azt a kultúrát, azt, amit magunkba engedünk... Mik az Ön kedvenc festményei? Én tudom, mert én megnéztem a magánmúzeumát a honlapon, de mik azok a képek?, mik azok a kulturális hatások?, mik azok a zenék?, mik azok a filozófiák?, amik gyakorlatilag Önön átszublimálva a képekben megjelennek. Tehát minek köszönhetjük a végét…?

Deske

Köszönöm szépen a kérdést. Diákkorom után először az egzisztencializmus csapott meg, úgy kamaszkorom végén, és nagyon meg is zavart Sartre, és utána Seneca sztoicizmusa. Érettségi után megkaptam az Erkölcsi leveleket, és meg is tanultam azt a könyvet és azt a gondolkodást. Aztán a kereszténységbe be is lehetett építeni.

Gyuri bácsi, azt mondja Seneca – a fürdőbe mész? Fürdőbe akarsz menni? Ellopják a pénztárcádat, és lespriccelnek. Ha ezt vállalod, akkor menjél a fürdőbe. És minden rendben van. Ha nem vállalod, ne menjél! A kultúra további lépcsője, amikor először 1970-ben sikerült nyugatra útlevelet kérnem, megadták 2 hétre, és a 70 dollárt, akkor visszaírtam a minisztériumnak, hogy én egy szabadfoglalkozású festő vagyok, senkinek nem hiányzom, egyébként Buda egyik legszebb műtermét most kaptam meg, én Magyarországon leszek jó festő, adjanak másfél hónapot. Megadták. Úgyhogy nem autóstoppal, mert arra volt pénzem, egy körvasút jegyet vettem, és 160 múzeumot néztem meg másfél hónap alatt. Akkor Európa festészetét megtanultam…

Egy néző

És mit ettél?

Deske

A feleségem adott egy fél rúd szalámit, de az egész csomagom ez volt, ez a táska másfél hónapra. Ugyanez, erre az útra varrtam. Az útlevelet ide a hajtókába lehetett tenni, mert ezt nem lehet ellopni. Ebben volt a szalámi. Nagyon dühös voltam, de egy feleséggel az ember ilyet nem tehet, ugye szívesség…, úgyhogy Bruck pályaudvarán, itt, a határon túl, kellett hajnalban a vonatra várni, megettem az egészet, hogy ne legyen vele gond.

Egyébként olvastam, de nem olyan sokat. Thomas Manntól olvastam el mindent, főleg a József és testvéreit harminc éve olvasom, ma már kb. csak azt. Ezen kívül Zelk Zoltánt olvasom. Zelk Zoltánról azt szokták tudni, hogy a Sztálin kantátát írta... Ő egy nagyon nagy, nagyon nagy magyar költő. Évek óta egy-két versét, mindig az ágyam mellett… tiszteletből az özvegyét is felkerestem egy szerzői jogi dolog miatt, egyszer kellett, egy könyvemben szerepelt, vagy nem tudom micsoda, és azóta együtt sétálunk egy évben az iránta való tiszteletből 2-3-szor. Temetőbe mentünk Zelk sírjához. A Zelk Zoltán egy nagyon nagy magyar költő. Az nem marad ki.

Keveset olvasok ma már, és keveset nézek, nagyon zárt életet élek. Reggel tényleg az uszoda, délben az ételhordóval az ebéd, és nem nagyon mozdulok ki. Nem nagyon foglalkozom a kortársakkal, nem riválisaim, hiszen nem ugyanazt csináljuk. Ő a maga életét festi, én meg a sajátomét, és engem ez a munkám teljesen leköt. Nem tudok… feleségem tudja, és elfogadja, évente egyszer kb. elvisz moziba vagy színházba, és megengedi, hogy én 10 perc után felálljak és hazamenjek. Ez teljesen rendben van. Nem tudok egyszerre annyi élményt befogadni, erre alkalmatlan vagyok. Képtelen vagyok sokat befogadni, nem tudom földolgozni.

A mozi, az egy kényszerpálya, mint egy alagút, ott nem lehet se gyorsítani, se megállni, se a történeten elgondolkozni, én erre alkalmatlan vagyok. Televíziót nem azért nem nézem, mert rossz, hát persze, hogy rossz -, biztos van benne jó… nem kell. Tele van az életem, tele van avval a napi két Zelk verssel, meg avval, amit csinálok.

Zsuzsa

És a zene?

Deske

A zene. Szerettem volna zenét tanulni, de szóba se jöhetett, mert szegények voltunk. Anyámnak meg se mondtam, hogy én klarinétozni szeretnék. Nulla a zenei műveltségem, és egészen buta. Csőlátásom van. Bachtól csak egy-két dolgot szeretek, Bartóktól sokat, és Louis Armstrongot. Egy elég nagy zeneigyűjteményem volt, egy hátizsákba tettem az egészet és elajándékoztam, hangszórókkal, erősítővel, 50 kazettát, magnót, mindent együtt egy barátomnak, mert tiszteletlenségnek éreztem, hogy Bartók a legfontosabb dolgait mondja, amit valaha… én meg fél füllel figyelek munka közben. Ez botrány! Ez nekem így tűrhetetlen volt, akkor évekig nem hallgattam semmit.

Zsuzsa

Akkor csönd volt.

Deske

Akkor csönd volt, igen.

Zsuzsa

Nekem még van egy kérdésem, amikor Ön elkezdett zsidó temetőket festeni, és amikor – én úgy gondolom – aktív katolikus lelkiéletet élt, akkor ez mind a két dolog azért nem a rendszer kedvence volt, hogy eufémisztikusan fogalmazzunk. Volt ebben valami forradalmárság, vagy ez inkább a csend keresése volt már akkor is? Volt-e emiatt, és ez tényleg inkább egy aktív dolog, politikai üldözés… nem is üldözés, de hogy hogyan élte meg ezeket a 70-80-as éveket ezekkel a témákkal, és ezzel a háttérrel.

Deske

A politikával foglalkozni is egy szakma, ez nem az én szakmám. A rendszerváltás előtt és után is lehetett hála Istennek okker sötét festéket kapni. Úgyhogy nekem evvel nincsen különösebb dolgom.

Zsuzsa

De kiállításra elfogadták azokat a képeket, amit egy aktív katolikus festő létező zsidótemetőkről fest? Azért ez nekem nem olyan magától értetődő.

Deske

Azért magától értődő, mert a végső zsűri, különösen a pártállamban, azok szakmai zsűrik voltak. Beadtam én a 70-es években egy honvédelmi kiállításra egy absztrakt képet… képzeljenek el egy másfél méteres felületet, amin kicsi lila, vörös foltok, fehér kontúrokkal. Egy absztrakt kép, mondjuk, mint egy textilminta. Aláírtam, hogy „Tökéletesen álcázott harckocsi” – beadtam, és muszáj volt szerepeltetni, mert a szakmai zsűri azt mondta, hogy egyébként a kép jó. Meg nem vásárolták. Szóval amíg szakmai zsűrik vannak, azért ők többé-kevésbé a minőséget nézték. A kép egyébként – most vettem észre – a bejárati ajtónknak a hőszigetelésének az egyik darabja, mert később fölfűrészeltem, de ott van.

Zsuzsa

Azt mondta, hogy másfél hónapos útlevelet kapott azzal, hogy megígérte, hogy jó magyar festő lesz, és nagy magyar festő lesz, és tényleg így van, és én úgy tudom, hogy hosszú ideig nem is engedett képeket külföldre. Most viszont már igen.

Deske

Mert megöregedtem. Én ezzel ugyan kizártam magam az egész magyar galériaforgalomból, és tulajdonképpen a kereskedelmi forgalomból. Mert azt mondtam, hogy annyiban vagyok magyar ember, vagy hazafi, hogy én az unokáinknak, a maguk unokáinak festek és nem a müncheni fogorvosoknak. És ezért minden képem hátára angolul és magyarul rá volt írva, hogy a kép véglegesen külföldre nem mehet, kiállításra mehet. Ezzel értelemszerűen kizártam magam, mert ugye nem lehet mondani egy vevőnek, hogy maga milyen országból van, mert akkor nem adom oda a képet. Úgyhogy soha nem is volt ilyenfajta forgalmazóm, műtermemből vettek, és Istennek legyen hála, a mai napig megélek a képeimből. Most már sok éve a honlapomról, deske.hu …. [felvétel megszakad]