2013.3.5.
html-2013/sallai-barsi.htm C.11944/a-f
A Fioretti közösség szentségimádásának ügye
Szia Deske! Ezt a levelet postázom ma Barsi Balázs atyának. Kérlek, olvasd el,
és ha gondolod, egészítsd ki a saját szempontjaiddal. Köszi! A VáliNewsba ne
tedd fel, kérlek. Gábor
Kedves Balázs atya! Azért írok Önnek, mert a véleményét szeretném megtudni egy
kérdésben. Egy katolikus kisközösségbe járok. Lakáson találkozunk. A találkozón
minden héten szentségimádás van, a szentségimádás után pedig a közösségvezető
(aki nem pap) a kihelyezett Oltáriszentséggel megáldoztatja a közösség egyik
tagját. (Az Oltáriszentséget a közeli plébániáról szerzi be, betegáldoztatási
engedélye alapján.) Én ezt liturgikus visszaélésnek érzem – magát a
szentségimádást is, hiszen szerintem például a gyakran koszos terítő, amire a
közösségvezető az Oltáriszentséget kihelyezi, nem méltó környezet az
Oltáriszentségnek, de legfőképpen az áldoztatást tartom aggályosnak, hiszen
tudtommal szentmisén kívül csak betegeket szabad áldoztatni, holott közösségünk
tagja, akit közösségvezetőnk megáldoztat, nem beteg. Mikor ezt a problémát
közösségvezetőnknek említettem, azt válaszolta, hogy Székely János püspök azt
mondta, hogy nyugodtan nevezzük ki közösségünk egyik tagját betegnek (hiszen
valami kis baja biztosan van), és attól kezdve már mint beteget lehet
áldoztatni, és a probléma meg van oldva. A püspök úr magyarázatát én nem tudom
elfogadni. Közösségvezetőnk szerint egy püspöknek joga van átlépni az egyház
előírásain, szerintem viszont nincs, hiszen a püspök nem ura, hanem szolgája a
hitnek. Bár nagyon szeretem ezt a közösséget és a szentségimádást is, rossz
érzésem van tőle, hogy liturgikus visszaélésben veszek részt, és ha Balázs atya
szerint is ez a helyzet, akkor vagy a közösségvezetőnket kell rávennem arra,
hogy ne legyen többé szentségimádás és áldoztatás a közösségi találkozón, vagy
pedig én nem járok többé a közösségbe. Várom válaszát!
Gábor
----------------------------------------------------
Szia, Gábor, nincs mit kiegészítenem. Illetve mégiscsak, kérlek vigyázz a
részletekre:
1./ a közösségvezető 26 éve ezt papi utasításra vezette ezt be, azóta mindezt
folyamatosan végezi a Fioretti imaközösség.
2./ a szentség nem terítőn van, hanem a hordozószelencéjében, ami alatt egy
gyertyával díszített terméskő van.
3./ a terítő szerintem nem koszos Andráséknál. Nálam ugyanaz a pokróc mindig.
4./ Javaslom, írd ki a nevemet, és Fioretti nevet, tud rólunk.
5./ Székely püspök nem mondta, hanem Váli privilégiumkérvényére ezt írta,
püspöki fejléces levélben válaszképpen.
6./ nem tudsz rávenni az abbahagyásra, mert az írástudó törvénytudása fölött áll
Krisztus szeretete.
7./ Nem a betegáldozatási engedélyem alapján kapom az Oltáriszentséget, a
plébános tudtával történik a szentségimádás. Ő is elfogadta, hogy a közösségnek
nem lehetősége találkozásait és evvel a szentségimádást templomban tartani.
szia!: d.
------------------------------------------------------
A levél a köv. változtatással ment el:
a betegáldoztató pyxisben lévő Oltáriszentséget ...
------------------------------------------------------------
2013.3.15.
Szia Deske! Csatolom Barsi levelét. Én úgy döntöttem [...] Áldjon az Úr!
Gábor
+ Kedves
Gábor Testvérem!
A Bűnbocsánat és oltáriszentség című szertartáskönyv bevezetőjét kell
tanulmányozni. Nekem nincs meg.
A következőt tudom az esettel kapcsolatban mondani:
Ha „betegáldoztatásról” van szó, akkor a betegnek valóságos betegnek kell
lennie, mint ahogy a betegek kenetének felvételére betegnek kell lenni. Ez a
dolgok természetéből adódik.
Más! Az áldoztatás magába foglalhat szentségimádási mozzanatot, de nem lehet
ürügy rendszeres, házaknál végzett szentségimádásra az, hogy valaki beteg. A
szentségimádás általános, „rendes” helye a templom vagy a kápolna, ahol misét
mutatnak be.
Szeretettel:
Balázs atya
P.S. Milyen szép lenne, ha e kis buzgó csapat a plébániatemplomban rendszeresen
szentségimádást végezne. Másokat is vonzana.
Sümeg, 2013. március 8-án.
---------------------------------------------------------
Gábor,
szeretlek.
Köszönöm a levelet. Természetesen tégy lelkiismereted szerint. Isten áldjon.
Fogalmaim szerint félrevezetted
Balázs atyát, hazudtál. Az összes pótló adatom kulcsfontosságú a helyzet
megítéléséhez. Hamisan tájékoztattad.
Hogy a püspök nem magánemberként, hanem… stb…
d.
tájékoztatásul: ide tartozik levélváltásunk Székely atyával:
2011.4.12. fájl: html-2011/szekely-01.htm C.10875
Kedves Székely atya!
1985-ben két karizmatikus imacsoport alakult a budai ferencesek szárnyai alatt,
Marik Józsefé és az enyém. Mi is, a Fioretti, azóta is közbenjárunk minden
szerdán (például a kolostor jókedvéért, humoráért). Lelkivezetőm, Katona István
atya engedélyével a plébániáról hozott szentséggel kezdettől szentségimádást
tartottunk, majd áldoztattam is. (Hivatalosan csak betegek számára szóló
áldozatási engedéllyel rendelkeztem.)
Utóbb a ferenceseknél a plébános atya csak a szentségimádást engedélyezte. Ezért
engedélyt kértem, és kaptam is az érseki helynök atyától, (csak)
szentségimádásra, avval feltétellel, hogy összejöveteleinket ezentúl a plébánián
tartjuk.
Ez azonban technikai okokból lehetetlen.
Így most mindezt hiányoljuk.
Hiszem, hogy Isten előtt tiszta a kérésem. Tisztelettel kérek egy személye szóló
privilégiumot, hogy a huszonhat év korábbi gyakorlata visszaálljon.
Vagy ha ez nem lehetséges, akkor hogy szentséget kaphassak szentségimádásra,
amit alkalmanként visszaviszek a plébániánkra.
Bármikor, szívesen, mindezt élőszóban is.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
2011.5.4.
Kedves Deske!
Az Egyház általában nem engedi az Eukharisztia magánházban való őrzését, mert
ott se a biztonság nem megfelelő, és néha olyasmi is megtörténhet, ami az Eukh.
közelében nem helyénvaló.
Talán úgy meg lehetne oldani a helyzetet, ha kineveznétek egy beteget a
csoportban, őneki vinnéd az Eukharisztiát, tartanátok szentségimádást, és utána
őt megáldoztatnád.
Sok szeretettel:
Sz. János
2013.4.10.
Gábor, barátom, azt javaslom, ejtsd el ezt a kilépési tervedet, lépj át
érzelmeiden.
A Budai Ferenceseknél a vasárnapi szentmise gyakorlatában súlyos hiba van. A
felajánlási rész legelején, amikor egész hetünket - munkánkat fölajánljuk, a
népet énekeltetik, semmit nem hall, nem tud belőle. 20 éve szóltam György
atyának, mosolygott, és csak annyit válaszolt, ennek ez az egyházi rendje. (Nem
mentem át máshova.)
Megértem a gondolkodásodat. De ilyesmiről nem fogunk szavazni. Az egyház nem
demokratikus intézmény, hierarchikus. A klérusnál (legalábbis) az a rend, hogy
kövesd az elöljáró utasításait, akkor is, ha nem értesz vele egyet; kivéve, ha
bűnt követni utasít. Én pontosan követtem egy püspök, plébánosom (külön
feltételei voltak), és lelki vezetőm előírásait, utasításait.
A Fioretti közösség elsősorban nem neked, nekünk szól, hanem egyházi szolgálat.
És ezt a közösséget ez a gyönyörű ajándék-, a szentségimádásunk élteti, erősíti
évtizedek óta.
Este várunk.
ölel: d
2013.4.10.
Fioretti találkozó. Gábor: Sz. püspök utasítása szerint mi hazudjunk; t.i. hogy
beteg van köztünk, aki másképp nem juthat áldozáshoz. Ez bűn. Bejelentette, hogy
vagy ő, vagy szentségimádás. Szavazás, többségi véleménnyel hogy meghívjuk
Székely püspököt megbeszélésre, addig felfüggesztjük a szentségimását.
2013.4.11. Gábor
levele számomra, hogy fölösleges Sz. püspököt meghívni, elmondta a véleményét,
csak ismételné magát. Barsi B-t kellene meghívni.
Válaszom:
Gábor, ezt meg én látom problematikusnak.
-- Én örülnék Barsinak, de hogy távollétében, meghallgatása nélkül bírálja
fölül, vagyis ítélkezzen egy vádlottról? Aki kvázi méghozzá fölöttese is.
Kancsal helyzet, ezt átlátva, szerintem ezt Ő sem fogja vállalni.
-- hogy még egyszer ugyanazt elmondja.
Prejudikálod a püspököt. Megpróbálok Székellyel beszélni, hátha tud akár
intézkedni is ügyünkben. Ezt várd meg, és akkor döntünk, akkor hívd meg Barsit.
szia! d.
Gábor válasza, hogy ő ennek se látja értelmét, hiszen Barsi B. véleményét ő
ismeri -, de legyen.
2013.4.12. péntek, 12:26
Mail körlevél a Fiorettinek. / Gábor, Ildikóék, Erzsi, Éva
Barátaim.
Szerdán úgy döntöttünk, hogy Gábor kifogásait megbeszélendő meghívjuk
Székely püspököt.
Ezt Gábor mailben másnap lefújta, hogy nem látja értelmét, hiszen ő elmondta a
véleményét.
Ezért egyedül mentem tovább. Kaptam időpontot, most délelőtt leutaztam
Esztergomba.
Székely atya a következőket mondta:
1. Személyre szóló privilégiumot csak a megyéspüspök adhat, ő nem.
2. Az egyház - okkal - eltekint a tilalmi törvényeitől. Ő nekünk ezt a megoldást
két éve ezért írta.
3. Mivel meg szeretnénk tartani a közösséget elhagyni készülő testvért, és ő ezt
nem fogadja el, akkor úgy lehetne visszalépni, hogy a szentséget másnap reggel
én visszaviszem.
4. Ha ez sem megfelelő a testvérnek, akkor lehetne havonta, vagy kéthetente a
plébánián szentségimádást tartani, az anyuka a férjével felváltva vehetnének
ezen részt.
Most én:
Gondolom, Gábor a 3. számú megoldást továbbra sem fogadja el.
A 4.-est, hogy három helyszín legyen fölváltva, mivel ez túl zaklatott, én nem
fogadom el.
Tehát.
(Hacsak jövő szerdán valami más döntés nem születik..) mivel a közösség
Gábort szeretné megtartani, ezentúl nem lesz szentségimádás.
d.
2013.4.12. 12:54
Deske, köszönöm az intézést! Gábor
2013.4.12. 14:33
Gábornak:
Ezen nem lehet segíteni. Hitt jó szándékkal a Rosszat szolgáltad. d.
Medvácz Éva nekem:
Szia! Sajnálom, hogy így alakult, nekem hiányozni fog a szentségimádás. Remélem
tudok menni szerdán.
2013.4.12. 23:03 Gábor körlevele
Kedves Barátaim!
Végleges döntésem: nem fogok járni a közösségbe. Ami azt is jelenti, hogy már a
most következő szerdán is lehet szentségimádást tartani. Gábor
2013.4.13. 08:47
(körlevél)
Gábor, tudod, hogy visszavárunk. Kaputelefon bal kéz felől, vállmagasságban.
(Nálam kicsit lejjebb.)
Ölel: d
20:40 Szombat körlevél, megint
Barátaim!
Átgondoltam még egyszer, meg még egyszer a dolgot,
s most telefonáltam Gábornak, és megegyeztünk.
Valószínűsítem, hogy a többieknek is ez lesz a véleménye, de Gábor jelenlétében
szerdán (nálam) mindenkit meg fogunk kérdezni erről.
Tehát.
Én úgy gondolom, a közösség hozza meg ezt a (nem is titkolt) áldozatot Gábor
maradásáért,
hogy abbahagyjuk a szentségimádást.
A két oldal számára a döntés súlya ugyanis nem azonos.
Gábor számára ez kizáró ok,
Mi számunkra ez csak egy alternatíva.
És Gábort nem szabadna elveszíteni.
d.
Gáborral egyeztetve levelem a bíboros úrnak.
2013.4.14.
html-2013/erdo-01.htm
C.12082
Kedves Erdő Péter atya!
Tisztelettel kérek egy személyemre szóló engedélyt, privilégiumot, hogy
imaközösségi estjeinken lakáson szentségimádást tarthassunk.
A körülmények
1985-ben két karizmatikus imacsoport alakult a Budai Ferencesek szárnyai alatt,
Marik Józsefé és az enyém. Mi - a Fioretti -, azóta is együtt,
szerdánként. Az egykori egyetemisták őszülnek, én 71. A zsolozsma elvégzése után
dicsőítés és hálaadás a ferences plébániáról hazahozott szentség előtt. Ugyanis
a minket elindító ferences atya javaslatára kezdettől hetente szentségimádást
is tartunk.
Illetve tartottunk a múlt héttel
bezárólag, mert egyik testvérünk számára mostanra súlyos lelkiismereti kérdéssé
vált e gyakorlatunk jogossága. Ezért hosszas kínlódás után a közösség úgy
döntött, hogy megyéspüspökünk hivatalos engedélye nélkül ezt eddig, és ne
tovább.
A háttér
Lelkiismeretem tiszta, mert mindez plébánosom, valamint Katona István atya, és
gyóntatóatyám irányításával, és Székely János püspök atya tudtával történt. Ők
mind ismerik a körülményeket és pontosan meghatározták a feltételeket. Hogy
minden illőn történik-e. (Érseki helynöki betegáldoztatási engedéllyel mindig
rendelkeztem.) Minderről szívesen akár élőszóban is.
Hátha
Ha Ön engedélyt adna, este hoznám és másnap hajnalban visszavinném a szentséget
a plébániánkra.
Hiszem, hogy Isten színe előtt tiszta volt ez a gyakorlat. És tudom, hogy ez
számunkra milyen erő.
Engedélykérési tervemről most mindenki lebeszélt avval, hogy reménytelen; az Ön
jogtudósi szigora. De tudtommal ez az Atya jogkörén belüli kérés. Bencés húgom
szerint a 28 év gyakorlata is nyom a latban. A reményt nem adom fel. Pl. ma
sikerült a Lukács medencéjét víz alatt végigúsznom, másfél méter híján. Nagyon
sok éve próbálkozom, minden nap egyszer.
Dicsérjük az Urat!
szeretettel:
A katalógusmelléklet a "Koldus
keresztút - B/89/44" kedvéért (52. oldaltól), hátha örömet okoz.