Tizennégy napon keresztül tartó fotós meditáción keresztül készülhetünk a böjti eseményekre. Váli Dezső festőművész Koldus keresztút című sorozatát evangélikus lelkészek dolgozták fel. Szöveg: Réz-Nagy Zoltán; Fotó: Váli Dezső: Koldus keresztút / részlet – B/89/44/01
Ezek a jól öltözött emberek hová mennek? Talán egy kávéházba az aznapi munka után, lehet, hogy éppen a Bíróság robosztus, komor épületét hagyták ott, ahol aznap az állam- és jogrend fenntartásáért fáradoztak? Felszabadultságuk azt sugallja, hogy sok elfelejtenivalójuk van?
Európa számos nagyvárosában a bíróság tekintélyt parancsoló, impozáns épület. Évekkel ezelőtt Brüsszel belvárosában sétálva, társaimmal elkeveredtem egy elképesztő méretű épület elé. Este volt, így az épület méretei még ijesztőbbek, és sokkolóbbak voltak. Később megtudtam, hogy ez az Igazságügyi Palota volt. A hozzávetőleg 26000 négyzetméteres alapterületével nagyobb, mint a római Szent Péter-bazilika, valójában ez Európa legnagyobb épülete, melyet a 19. században építettek. Ez az épület megérdemli, hogy néhány statisztikai adat közvetítse abszolút óriásságát. Nyolc belső udvar található benne, melyek területe összesen 6000 négyzetméter. Központi kupolája 142 méter magas. 27 nagy tárgyalóterem, és 245 további kis tárgyaló, illetve egyéb szoba van benne. II. Lipót belga király parancsára kezdődött az építkezés, aki Belgiumot, kis európai országból birodalommá akarta tenni, Kongó megszerzésével. Az Igazságügyi Palota elhelyezése nem a véletlen műve volt. Brüsszel legrégibb és legszegényebb negyedének szomszédságában, a Marollen-negyed fölé magasodva arra szolgált, hogy figyelmeztesse az egyszerű népet, mi vár rájuk, ha összeütközésbe kerülnek a hatalommal. Az épületet azon a dombon építették fel, ahol azelőtt a kivégzéseket hajtották végre, az úgynevezett „Akasztófa-dombon”, mely a Golgotha-domb belga testvérének is felfogható.
Másnap is elmentem, hogy belül is lássam az Igazságügyi Palotát, mely a belga legfelsőbb bíróság székhelye. Jól öltözött, elegáns emberek jöttek-mentek benne. Arcuk nem árult el semmit, nem lehetett leolvasni róla semmit, pedig lehet, hogy egy súlyos börtönbüntetést kiszabott ítélet fellebbezésének ügye várt rájuk.
Akik Jézust halálra ítélték, azok is biztos jól öltözöttek, elegánsak, jó modorú emberek voltak, akik biztos nyugodtan aludtak aznap, hiszen jog szerint jártak el. Csak a feladatukat, a kötelességüket teljesítették. Istenkáromlásért halálbüntetés járt. Ezen nem lehet vitatkozni, és aki ilyen súlyos bűnt követett el, annak számolnia kellett a következményekkel.
Csak napok, évek, évtizedek, évszázadok múlva egy-egy ember feleszmél arra, hogy nem Jézust ítélte halálra a Törvény, hanem éppen fordítva: Jézus ítélte halálra a Törvényt.
„A jog és a Törvény szolgája volt egy ember, aki egy nap feleszmélt erre, és a Törvény szolgálatát fel is cserélte Jézus szolgálatára. Gondolatait le is írta: „Testvéreim, meghaltatok a Törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt. Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben.” /Róm 7,4-6