2013.3.31.
html-2013/stacio-14.htm c.12004
www.evangelikus.hu
XIV. A SÍRKAMRA
Tizennégy napon keresztül tartó
fotós meditációnk utolsó alkotása. Váli Dezső
festőművész Koldus keresztút című sorozatát
evangélikus lelkészek dolgozták fel. Szöveg: Réz-Nagy Zoltán;
fotó: Váli Dezső: Koldus keresztút / részlet – B/89/44/14
A
reggel maga a születés. Minden ébredéskor kicsit újraszületünk. Tegnap még esős,
barátságtalan nap volt, de aztán egyszeriben eltávoznak a viharfelhők, eláll az
eső, hajnalodni kezd, és nemsokára a párát áttöri a felkelő nap fénye. Milyen
gyönyörű az ilyen reggel. És amikor kilépünk a szabadba, megcsap a párolgó
szabadság illata: erősnek, fiatalnak, nagy dolgokra hivatottnak érezzük
magunkat. Lendületesen megindulunk az utcán, illetve megindulnánk, mert
egyszeriben ráébredünk, hogy már nem úgy mozog a testünk, ahogy szeretnénk.
Belénk nyilall a fájdalom, bokánk megbicsaklik és visszazökkenünk a valóságba.
Velünk rendre ez történik, hogy megtörik a lendület, így lassan öregedve le is
mondunk a lendületről, az erőről, és elfeledkezünk a lángról… és feledjük a
végtelen szeretet egét a borús napokon.
De valakivel ezen a reggelen nem így történt.
Felébredt, és teste engedelmes szerszámként teljesítette akaratát, olyan
készségesen, mint soha előtte. A végtelen szabadság illata lengte körül és
lehullottak róla a kötések és takarók. Felállt, majd nyújtózott egyet, aztán
észrevette a ruháit maga mellett és magára rángatta őket, gyorsan,
türelmetlenül, és kirobbant a szabadba, nagy-nagy, esetlenül tinédzseres
lendületében. De nemcsak ő robbant bele a világba, hanem a világ is belé;
egyszeriben szállást vett benne: mindent érzett és mindenné változott. ő lett a
reggel, és lett a pára, de a fény is, mely azon megtörik. És ő lett az épület,
melyből kilépett, sőt, a város is, melynek utcáin felöltőjében elindult. És
érezte magát verdesni a téren repkedő madarakban, a saját szívét dobogni a
járókelőkben, és hallotta gondolataikat a fejében: mert immár mindent magában
tudott, érzett belül, önmagában. Mert magához vonzott immár mindeneket. /Jn
12,32/
Ez a reggel Neki újjászületés volt. Ébredés a
végtelen lehetőségek univerzumába, ahol bármi lehet, és bármit megtehet: Indulj
hát Te „Feltámadott” ezen a fényes reggelen, mely a Tiéd egészen!
Lesz majd nekünk is egy reggelünk, – Hála
legyen Neki érte – amikor – Hozzá hasonlóan – mi is elvettetünk romlandóságban,
feltámasztatunk romolhatatlanságban, elvettetünk gyalázatban, és feltámasztatunk
dicsőségben. Elvettetünk erőtlenségben, és feltámasztatunk erőben… és amint most
viseljük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. /1 Kor
15,42-49/