2013.7.22.  html-2013/szabo-foldvari.htm        C.12226

 

Szabó Lőrinc: A földvári mólón

 

Partra döng a tó: nagyitóüveg-
húsa alatt ingó terméskövek
dagadnak-fogynak, ahogy éleik
szöge a híg kristályban megtörik,
szűkűl vagy tágúl: a dirib-darab
roncsok együtt emelik hátukat,
torz teknősbékák, a vízzel, amely
szabályosan lüktetve futja el
mohos lapjukat, aztán lecsorog
s fél vagy negyed ütemkésés konok
játékával kontrázgatja saját
lélegzetének nyugodt ritmusát.
Nyíló recék kereszthálózata
borzong egymáson át ide-oda,
s lent, a napsütött fenékhomokon,
hol halak húznak, lehelletfinom
árnyuk együtt fut s együtt tűnik el
a fénytörés színörvényeivel,
mert máris új hullám nő és üveg-
húsa alatt a torz terméskövek
megint dagadnak-fogynak: tizenöt
másodperc telt el, s két hullám között,
mely jött s elomlott, most megint csorog
a sok kis csurgó, fecseg és locsog,
s megint árnyat húz a fenékre a
felszín futó recehálózata –
s mindez folyton így ismétli magát,
így, e játék, az örökléten át,
így, e léhaság, s túlél minket is,
és túléli ellenségünket is,
túl, ez a semmi, ez a tünde kép,
túl a királyok, hősök és a nép
minden jövőjét: jelentéktelen,
mégis másod, rettentő Végtelen!