2013.4.14.                                           html-2013/erdo-01.htm                                             C.12082


Kedves Erdő Péter atya!

Tisztelettel kérek egy személyemre szóló engedélyt, privilégiumot, hogy imaközösségi estjeinken lakáson szentségimádást tarthassunk.

A körülmények

1985-ben két karizmatikus imacsoport alakult a Budai Ferencesek szárnyai alatt, Marik Józsefé és az enyém. Mi -  a Fioretti -, azóta is együtt, szerdánként. Az egykori egyetemisták őszülnek, én 71 éves. A zsolozsma elvégzése után dicsőítés és hálaadás a ferences plébániáról hazahozott szentség előtt. Ugyanis a minket elindító ferences atya javaslatára kezdettől hetente szentségimádást is tartunk.

Illetve tartottunk a múlt héttel bezárólag, mert egyik testvérünk számára mostanra súlyos lelkiismereti kérdéssé vált e gyakorlatunk jogossága. Ezért hosszas kínlódás után a közösség úgy döntött, hogy megyéspüspökünk hivatalos engedélye nélkül ezt eddig, és ne tovább.

A háttér
Lelkiismeretem tiszta, mert mindez plébánosom, valamint Katona István atya, és gyóntatóatyám irányításával, és Székely János püspök atya tudtával történt. Ők mind ismerik a körülményeket és pontosan meghatározták a feltételeket. Hogy minden illőn történik-e. (Érseki helynöki betegáldoztatási engedéllyel mindig rendelkeztem.) Minderről szívesen akár élőszóban is.

Hátha
Ha Ön engedélyt adna, este hoznám és másnap hajnalban visszavinném a szentséget a plébániánkra.
Hiszem, hogy Isten színe előtt tiszta volt ez a gyakorlat. És tudom, hogy ez számunkra milyen erő. 
Engedélykérési tervemről most mindenki lebeszélt avval, hogy reménytelen; az Ön jogtudósi szigora. De tudtommal ez az Atya jogkörén belüli kérés. Bencés húgom szerint a 28 év gyakorlata is nyom a latban. A reményt nem adom fel. Pl. ma sikerült a Lukács medencéjét víz alatt végigúsznom, másfél méter híján. Nagyon sok éve próbálkozom, minden nap egyszer.

Dicsérjük az Urat!
szeretettel:



Váli Dezső
1027. Bp. Margit krt. 64/B
t.:   +3620/415-0804
vali@deske.hu
deske.hu

A katalógusmelléklet a "Koldus keresztút - B/89/44" kedvéért (52. oldaltól), hátha örömet okoz.