RZ.:
Tárlatot sokszor vezettem már életemben, kiállítást is rendeztem, sőt vezettem tárlatot saját kiállítás-rendezésen is, de olyan tárlatvezetést még nem csináltam, ahol maga a művész is jelen volt.
VD.:
Szívesen elmegyek.
RZ.:
Légy szíves, maradj.
Ez egy kihívás, sajátos feladat. Most rosszabb helyzetbe kerülhetek, mint az a kritikus, aki Arany János kapcsán elemezte a verseit, és azt mondja: „a költő itt azt gondolta, hogy…” Arany meg odaírta széljegyzetbe, hogy „gondolta a fene”. Most bármikor előfordulhat, hogy beszélek a tárlatról, és Váli Dezső beledörmögi, hogy „gondolta a fene”, vagy „hülyeséget mond ez az ember”. Úgyhogy megpróbálom inkább azt elmondani, hogy én milyen koncepció szerint próbáltam megrendezni ezt a tárlatot, és hogy nagyjából én mit gondolok ezekről a képekről.
Ez a kiállítás a „Képpraxisok” hármas kiállítás része. Van itt két másik nagyon érdekes tárlat is. Három különböző művész egymás mellé helyezése, sajátos érintkezési pontokkal, amit érdemes megnézni. Egyik ilyen a fényképhasználat, a másik a számítógép használat, ami nagyon sajátosan jelenik meg mind a három művésznél. Lévay Jenő azt mondta a két nappal ezelőtti sajtótájékoztatón, hogy őt magát, mint művészt nagyon érdekli az, itt olyan férfiemberekről-, művészekről van szó, akik még az analógvilágba születtek bele, nem a digitális világba, hogy „Ezek a csávók hogyan élik meg a digitális világgal való dolgozást". Ez egy érdekes szempont. És valóban, három különböző választ kapunk erre a kérdésre.
Nem akarok nagyon előre menni, mindenesetre ez rögtön választ ad kiállításunk címére, tehát a „Képpraxisok” belüli „deske.hu” című kiállítás, amit láthatunk. Ezt a címet egyébként Váli Dezső adta, és nagyon találó címet adott, nagyon örültem neki, mert ez a „deske.hu” a honlapjának a címe. És én ebben a kiállításban nagyon fontosnak tartom azt a művészi magatartását, amit a „deske.hu” jelent. Amikor ezt a kiállítást elkezdtem rendezni, az egyik legfontosabb szempontnak – túl azon, hogy természetesen be szeretném mutatni művészi fejlődésének keresztmetszetét, ahogy ez egy retrpspektív távlat feladata, a legjobb, legfontosabb műveket és az új munkákat is, tehát az általános művészi szempontokon túl, szeretettem volna hangsúlyt tenni egy rendkívüli érdekes művészi magatartásra, amely tán egyedülállónak is nevezhető Magyarországon. Tulajdonképpen egy Janus-arcú művészi magatartás, amely egy nagyon introvertált, elgondolkodó, magába forduló, metafizikusan gondolkodó, magányos művészt mutat képei alapján. Bizonyos értelemben a naplója alapján is. Amellyel, ha nem is szembeállítva, de polárisan a másik oldalon van az a tény, hogy ő az életművét, de nemcsak magát a műveit, hanem a teljes életét kirakja az internetre. A „deske.hu”-n végig követhető az egész élete, egészen intim szinten is, és természetesen ott vannak az összes művei, ott vannak a festményei, grafikák, a naplók, a fotográfiák, a filmek, amik róla készültek. Sőt, összeállított magánmúzeum, viccek, amiket szeret… a maga teljességében, totalitásában a számítógépen is jelen van Váli Dezső. Én nagyon izgalmasnak találtam ezt a kettősséget, úgyhogy ezt próbáltam megragadni ebben a tárlatban.
Ennyit elöljáróban.
A tárlat egyfajta kronológiát követ, de nem nagyon szigorú kronológiát. Váli Dezső művészete jól tagolható három jellegzetes szakaszra. Az első a fiatalkori, vagy induló szakasz, az arra jellemző absztrakció, nonfiguratívitás. Ez jelenik meg itt az első teremben, részben. Ezt követi egy megtalált izgalmas témakör, vagy földolgozás, ez a zsidótemető sorozat, majd a 87-től kezdődő, szinte teljes egészében a műtermek, a műteremről készült festmények sorozata következik. Én ezt a három szakaszt tiszteletben tartva mutatom itt föl, de mivel úgy érzem, hogy ezek nem választhatók el, csak tematikusan, de formailag élesen nem; én ezt megpróbáltam egybemosni. Látni fogják, hogy ezeket a szakaszokat egymásnak ütköztetem, egymásnak csengetem a különböző termekben.
VD.:
Ez volt a legnagyobb találmányod. Senki nem merte ezt megcsinálni, és én se voltam evvel igazán tisztában. Időnként följön a lelkiismeretfurdalás, hogy nem kizárólag szellemi lustaság-e, hogy 27 éve ugyanazt csinálom, hogy ez morálisan megengedhető-e? És evvel vigasztalt egy értő barátom, és el kell hinnem, hogy ez nálam mindegy. Azt mondja, hogyha most elkezdenél dombvidéket festeni, az is ugyanilyen lenne. Hogy te ezt megmutattad, és így összekeverted, ez számomra a kiállítás legnagyobb találmánya.
Köszönöm. Ami fontos, megpróbáltam egyfajta szakralitást is végigvonultatni ezen a művészi pályán. Meggyőződésem szerint - ez kiderül Váli Dezső minden megnyilatkozásából is -egy erősen szakrális gondolkodású alkotóművészről van szó. Az absztrakt képek sorozatában ezért tettem a hangsúlyt kiemelten a keresztút sorozatra, illetve a keresztúthoz hasonló képek sorozatára. És itt nemcsak olajképek láthatók, hanem itt van rögtön egy fotósorozat is. [Koldus keresztút - B/1989/44]. Ami rendkívül fontos ezen a művészi alkotó pályán, Váli Dezsőnek a fotóhoz való viszonya. Ezek a fotók nem a saját fotói, később majd látni fogunk Váli fotókat is, nagyon sokat fotózik, és kiváló fotóművésznek is lehet tekinteni. Ez a fotósorozat volt tán egyetlen munka, amin hosszasan vitatkoztunk, mert nagyjából mindenben egyetértettünk, hogy ezt hogy kell kitenni. Ő azt mondta, hogy nem szabad másképp, csak úgy, ahogy ez szakrálisan kitehető. Tehát egy sorban, vagy maximum két sorban, ahogy a kápolnákhoz fölvezető keresztutaknál látjuk. Végül is beleegyezett abba, ami megoldást választom, ami a „deske.hu”-n látható, hogy ebben a tömbösített formában raktuk ki. Vizuálisan és térbelileg azt hiszem, hogy nem nagyon lehetett volna ezt másképp tenni. Azt hiszem, hogy így is él. Ez a keresztút sorozat egy rendkívül érdekes, izgalmas földolgozása magának a keresztút témának, hiszen ehhez Váli Dezső 30-as évek beli koldusfotókat választott. E mögött én –, egy ponton legalábbis, lehet, hogy tiltakozni fog – iróniát is véltem felfedezni. A siratóasszonyok című képnél, ahol gazdag nők…
VD.:
Gúny... Az első stáció is ilyen szúrós...
RZ.:
Mindenesetre ez a fotósorozat
is a keresztút témához tartozik, és a Nagy keresztút - A/1971/10 emblematikus munka, ami
az absztrakt, nonfiguratív képekhez tartozik, és egy nagyon
sajátos-, az
életműnek egy specifikus darabja, tehát
nem elsősorban ilyen képeket ismerünk Váli Dezsőtől...
VD.:
Ehhez hozzá tudok tenni. Először is el akartam kerülni a keresztformát, tehát az nem szerepel, a kereszthalál stációnál soha, mert itt azt mondtam ennek az a lényege, hogy valami megépült, valami kész van. És ezt két egymásnak feszülő forma-, mint egy hegy fejezi ki legjobban. Az újságpapír háttér pedig… Először rajzlapra dolgoztam, majd rájöttem, hogy ehhez cipődoboz fenék kellene, szóval valami érdes anyag. Nem tudtam szerezni, és akkor ugrott be az újságpapír, ami szintén egy megmozgatott felület. És ahogy a többedik változaton túl voltam, jött az ötlet, vele a halálos félelem, meg izgalom, hogy megfordíthatnám az újságpapírt, hogy olvasható legyen. És evvel képződött aztán egy új jelentésrétege, hogy olvasható, hogy „ágyútűz Izraelben...” hogy ez a máról is szól.
Tulajdonképpen más
értelemben ugyanez volt a „Kolduskeresztút”-nál is.
Előtte hónapokig gondolkoztam, hogy ezt meg kéne
csinálni, és előttem volt egy biafrai éhező, halálra
éheztetett néger kisfiúnak a fotója. Hogy ezekből kellene, hiszen a
keresztút az ma is működik, létrejön, minden nap. El is kezdtem
gondolatban mai fotókkal, és akkor beugrott ez a szó, hogy ez olyan népfrontos.
Nem lehet, hogy
politikai felhangja legyen, és ezért választottam a harmincas éveket.
Kaptam rá egy kritikát,
mikor megvolt, amin aztán gondolkoztam vagy 20 évig, hogy ez
giccs. Hogy hamis, mert nem a szegény embereket sajnáljuk, hanem a
bűnösöket. Tehát alapvetően téves a koncepció. Azért fogadtam el végül mostanában magamtól,
mert hogy az ember így
működik, hogy a sajnálatot könnyebb
kiterjeszteni egy látványra, tehát ez egy felszínesebb szintje a sajnálatnak. Ezt tudtam megjeleníteni, de
így ez nem az igazi.
RZ.:
Köszönjük szépen. Fontos
információ volt. Továbblépve ezen
a falon,
ez a kép tulajdonképpen egy pre-absztrakt –
mondhatnám –,
ez az Angyali üdvözlet - A/1969/12. Nem kell magyarázni a szakrális
vonatkozásait.
Valahol azt olvastam Váli Dezsővel kapcsolatban, hogy ez a kép, ami elindítja az absztrakt sorozatot.
VD.:
Így van, elődje egy
tájkép volt, dombbal, halott fatömbökkel [A hegy alatt - A/1969/11],
és annak a
képnek kimaszkoltam
egy sarkát, amiben ez a barna folt, ami ott egy fatörzs még.
A fehér
formából
itt
angyal lett, feltaláltam az absztraktot a magam számára.
RZ.:
A tárlatnak ez a legrégebbi darabja, 69’-es.
VD.:
A Bálint Endre baromira leszúrt – nedvesen vittem a hónom alatt hozzá – azt mondja, hogy lopom a témáit, mert „ez itt egy lófej”.
RZ.:
A lófejet nem is vettem észre…
VD.:
Én se vettem észre, amíg nem mutatta. Én is az angyalt láttam benne.
RZ.:
Egy
novícia tiszteletére - A/1971/23. Tán nem titok, hiszen semmi sem titok Váli Dezsővel
kapcsolatban, hogy a húga ’71-ben Salzburgba ment novíciának, annak a
tiszteletére készült ez a kép Itt kezdődik az összemosása
a korai és a zsidótemetős témáknak. A zsidótemető sorozat,
ami nagyjából mondhatom, hogy Váli Dezsőnek a népszerűség csúcsát jelentette.
Tehát a mai napig rendkívül népszerű, és nagyon sokat kiállított képekről van
szó. Az alapja a 1974- 85 készült zsidótemető fotográfia sorozat. Magyarországi, Bukovinai
A Kárpátokon
túl i elhagyott zsidó temetők amiből itt látunk egy markáns válogatást. Sok száz,
tán ezer…
VD.:
2.400 fotó.
RZ.:
Pontosan 2.400 fotó készült a zsidó temetőkről, amelyeknek az esztétikai értékén túl néprajzi, dokumentatív értéke is van, a Néprajzi Múzeumban vannak ezek a fotók. A zsidótemető témakör rendkívül, maga a két szó – hogy zsidó és temető – rendkívül erős konnotációval rendelkező két szó, pláne a mai világban... Hogy miért is voltak ezek a zsidó temetők..., a vidéki zsidó lakosság elpusztítása... De én azt hiszem, hogy alapvetően nem ezek a történelmi, amik ezeket a fotókat, festményeket vezette, hanem ezeknek az elhagyott temetőknek a megható szépsége. Bármilyen furcsa is egy temető esetében erről beszélni, de azt hiszem, hogy az esztétikum az, ami megragadta Váli Dezsőt is, és megragad bennünket is. Közben mindaz a tartalom, amiről szóltam, nem fejthető le ezekről. Tehát akármit teszünk, ha pusztán esztétikai szempontból is nézünk két elhagyott zsidó temető sírkövet, akkor sem tudjuk magunkat függetleníteni mindattól a tartalomtól, ami erről az elmúlt évszázadok kapcsán eszünkbe jut.
Ezeknek a fotóknak az alapján készült a festménysorozat '84 és '87 között, ami lényegében azt jelentette, hogy felhagyott az absztrakt képek sorozatával, és szinte semmi mást nem festett, mint zsidó temető képeket. Ezekből a képekből látunk itt válogatást. Tehát amikor arra próbáltam utalni, hogy ezeknek a temetőknek a látványa mennyire esztétikus, túl a pusztulás látványán, a pusztulás is lehet nagyon esztétikus, gondoljunk csak Baudelaire az „Egy dög” című művére, ami a pusztulás esztétikájáról szól… A ami nagyon jellemző a Váli Dezső festészetére, hogy olyan fokon tud elrugaszkodni a tematikától, olyan sokféleképpen tudja megérinteni ugyanazt a témát, hogy az színharmóniáknak és a nagyon kevés, lecsiszolt forma változtatásával teljesen különböző hangulatokat tud kölcsönözni a képeknek.
Amit talán leginkább ismerünk, ezek
a kicsit borongósabb hangulatú, szürkésbarnában tartott lírai
változatok, [Régi zsidó temető (évszázadok) - A/1985/02], de vannak rendkívül
színes megfogalmazások is. Itt is látunk
ilyet, ami mályva-, pasztellszínekben pompázik.
És itt vannak
a piros képek... [Régi
zsidó temető (piros változat -
A/1984/23], gyakorlatilag mindig, minden
témában újra és újra előjönnek ezek a rendkívül élénk színű piros festmények, a műterem képeknél is, absztrakt korszakban is voltak ilyen piros
képek, amik teljesen más hangulatot árasztanak, mint a tán jobban ismert szürkés-kékes-barnás képei.
Ebben a sorban, amit itt látnak, itt is összepasszítottam a zsidótemető sorozatot a műtermi sorozat darabjával, a középső műterem, a két szélső kép pedig zsidó temető. A műterem-, mintha ha zsidó temetőket látnánk. Itt pedig ezen a falon a nagy méretű zsidó temető képek, és közé beékelve műtermi képek. Olyanok, amiket én hangulatilag, gondolatilag rokonnak éreztem...
VD.:
Itt annyival egészíteném ki ezt, ami bennem sem teljesen tiszta a mai napig. Hogy teljesen a képek itt kizárólag formai és szín kérdések, mint pl. a piros képek. Hülyeség, egy zsidó temetőnek nem kell, hogy piros legyen. Ott engem nem a zsidó temető érdekelt, hanem voltak formáim, és valami piros…, a fene tudja, szóval abból piros kép jött ki. Tehát a téma, mint séma, ez ott van a földszinten, és hogy innét merrefelé megy az ember - hála Istennek, azért bírtam három évig -, különböző irányokba. Mert van, ahol a dráma..., ugye ez nem tréfa. Végzetesen nem tréfa ez a kép, és van még ennél súlyosabb is. Tehát ezen a skálán – azt lehet mondani – hogy nem szaladgáltam, hanem bizonytalankodtam, mert nem tréfálok, hogy ilyenen nem gondolkodom. Tudniillik, amit végleg nem illik megmondani, hogy én egy képet nem látok előre soha, három percnél előre. Egy egy pontot találok egy képen, két színt, vagy egy foltot, ami reményteljes, és abból folytatom tovább. Ahogy egy nő, hogy ehhez a kabátkához ilyen sál kell-, ahogy keresem a színeket. Be kell vallani, hogy a téma, a zsidótemető, vagy a műterem, az egy olyan küszöb, ami még a „plusz-mínusz nulla”. Hogy én abból hova jutok el, azt magam sem tudom előre, szerencsés esetben valami jó helyre, olyan helyre, amit soha nem képzeltem el, és ezáltal gyarapodom, mert ezzel leszek több, mint ami voltam.
RZ.:
Amit most elmondasz egyébként, én egy nagyon hasonló példát szoktam mindig mondani akkor, amikor én kubizmussal foglalkozom sokat. Mikor a fauvizmust próbálom elmagyarázni az embereknek. A fauvizmusnak egyik alapvető találmánya volt, hogy a természet színeit tökéletesen átírta. Ezt Matisse magyarázza el egy alkalommal, amikor megfesti a tengerpartot, ragyogó sárga színnel a homokot, a kék tengert és a kék eget, és nézi a képet, és azt mondja, hogy ez így nem jó. Akkor fogja, és sárga tengerpartot átfesti pirosra. Ez a fauvizmus, tehát hogy átírja. A kép festészeti törvényein belül nem a látvány-, hanem az esztétika logika a fontos, valami hasonlót magyaráztál most te, gondolom.
VD.:
Na most itt egy beláthatatlan csoda történik, amit nem birtokolunk, hogy mi miért lesz jó a kép. Szóval, hogy miért kell oda pont az a lila folt oda, a másik harminc szín is szép lenne, és a kép működik, de a negyvenedik színt odateszi az ember, azt a pirosat, ami logikailag nem tartozik oda, és akkor robban. A képnek van egy halálosan kemény törvénye, amit én sem tudok, és a következő képre dettó nem érvényes, az is a nulláról kezdődik.
RZ.:
Itt azt mondta Dezső, hogy véresen komoly kép, nyilván a zsidótemető
képek általában azok, a temető szó önmagában is azt sugallja, és itt van egy
kiszáradt fa...
[ Régi zsidó temető
–
Közép-Európában -
A/1985/23]
Vele szemben látunk egy olyan képet, aholvirágzó mandulafa van. Ott van egy másik pici, a Nemzeti
Galéria tulajdona, az egyik legszebb kép, szemben azon a falon, szintén
virágzó mandulafával.
[Régi zsidó temető – virágzó mandulafával -
A/1986/20]
VD.:
A Kecskeméti Alkotóház ablakából látom ezt a fát. Ez az egy modellem volt egész életemben, ezt a kis virágzó fa, tavasszal nyílik, márciusban vagyok ott.
RZ.:
A virágzó mandulafa, mint élet, ahogy Janus Pannoniusnál is megjelenik, a hóesésben kivirágzó mandulafának a szimbóluma.
Itt átmegyünk a műteremszakaszba, miközben még búcsúzóul találkozunk egy-egy nagyon szép zsidó temető képpel. A műteremkorszak, ez egészen elképesztő gondolat. Nem az, hogy valaki a saját műtermét festi, hanem hogy valaki a saját műtermét festi már 27 éve. ’87-óta gyakorlatilag az egyetlen témája. Azért mondom, hogy gyakorlatilag, mert persze vannak kivételek, látni fogunk az utolsó teremben egy nem régen festett zsidótemető képet is, ami visszaköszön - egészen más formában – a múltra. De lényegében a saját műterem különböző megfogalmazásait fogjuk innentől kezdve látni.
Úgy érzem, hogy miközben a zsidótemető képeknek is van egyfajta ilyen..., tulajdonképpen minden Váli képnek, rendkívül mély csendessége, nagyon csendesek ezek a képek. Talán a piros képekre nem mondanám, hogy azok csendesek, de a képek döntő többsége, a színhasználat, és maga a téma, és formai használat rendkívül csendességet, metafizikus csendességet sugall. Hasonlóan mondjuk Morandi képeivel. Evvel most nem jót mondtam?
VD.:
Nagyon, nagyon jó. Nagyon szeretném magam odatenni Morandi mellé kicsit.
RZ.:
Morandinak a képeire gondolunk. Azt mondta Dezső, hogy nem lustaság-e?, én meg azt gondolom, hogy ez egy rendkívüli lemondás.
VD.:
Újságíróknak azt szoktam mondani, hogy semmi nem jut eszembe 27 éve.
RZ.:
Én azt gondolom, hogy az, hogy ennyire leredukálja valaki a témát, a formákat, leredukálja azt a néhány tárgyat, amit használ, ez nagy lemondás. Ez egyfajta aszkétikus lemondás, ami azt gondolom, hogy a művészúrra mindenképpen jellemző…
VD.:
Nagyon jó lenne…
RZ.:
…az egész életvitelére. Aki a Váli Dezső naplókat olvassa, az tudja, hogy az életrendje rendkívül szigorúan, egy szerzetes aszkétikus rendjéhez hasonlóan van fölépítve. Most nem fogok tévedni: 5óra 23-kor ébredsz, ugye? 5óra 23 perckor kel fel minden nap, és 10-kor van lámpaoltás, ami néha átcsúszik 10 óra 15-re. És e között nagyon szigorú rendben történik az imádkozás rendje, a templomba járás rendje, az úszásnak a rendje, az, hogy mit eszik, mikor eszik, mikor dolgozik, mikor ebédel, délután mindig alszik, akkor nem szabad zavarni, és utána még este munka… Azt is megtudjuk ezekből a naplókból, hogy az olvasásra ma már alig jut ideje, amit nagyon sajnál. Ez a fajta rend is megfelel ennek a lemondásnak. Hogyha valaki Váli Dezsőhöz ellátogatott, vagy olvassa a naplóját, akkor tudja, hogy ez a lemondás a tulajdonhoz való viszonyában is megjelenik. Rendkívül puritán az egész életforma, és nagyfokú lemondást jelent az, hogy már fiatal korában elajándékozta a könyvtárát, elajándékozza a kiolvasott könyveit, szétajándékozta a festményeit, rendkívül kevés tárgyat tart meg magának. A képeken azt látjuk, hogy leredukálja a világot, miközben nagy variációs lehetőséget biztosít azért magának..., sallangmentesek a képei, sallangmentes az élete is.
VD.:
Te, én nagyon szeretném, ha ez lemondás lenne és fegyelem, ez a redukált élet, de ez egyszerűen képesség kérdése. Szóval nekem ez a jó. Baromira ez a jó. Most 15 év után meg akartam nézni egy televízió műsort, mert a Kata mondta, hogy ez valami nagyon kedves-, „Ki mit tud” típusú műsor, és ez 30 éve érdekelt, most meg akartam nézni. Három perc után fölálltam, mert olyan intenzív a látvány, a villódzó fények, rengeteg szín, fölösleges táncosok, kiabálás, reflektorok keresztbe, egy másodperces snittek… hogy ezt én nem tudom befogadni. Ez valamilyenfajta alkalmatlanság és egyébként ettől nem vagyok kevesebb. Én nagyon kevés vagyok, de az nekem elég. A mennyországban megtelik mindenki korsója, kinem mekkora van, az telik be tökéletesre. Én nem járok moziba. Nem tudok annyi mindent befogadni. De még csak azt se mondom, hogy hiányolom ezt, vagy sajnálom magam emiatt. Van egy orvos barátom, négy órakor leteszi a fehér köpenyt és utána szabad; ebédel vendéglőkben, moziba jár, barátokkal biciklizik, elképesztően gazdag élet, állandóan külföldre szaladgál… ő úgy tudja megtelíteni. Nekem is teljesen tele van az életem, sajnos, még telefonálnak is… ((telefoncsörgés) és nevetés)
Váli Miklós: (suttogva)
Dumálj egy kicsit kevesebbet.
VD.:
Jó.
Váli Miklós: (suttogva)
Nem hagyod élni a Zolit.
VD.:
Ezt nem érzem, de jó, jó, OK.
RZ.:
Miközben az életben ez a szabályosság, ismétlődés egyfajta attribútum, egyfajta nélkülözhetetlen jellemző, a képek döntő többsége például kvadrát forma. A szecesszió szereti a kvadrát formákat. Váli Dezső is rátalált erre a nagyon szabályos képkivágásra. A másik dolog, hogy majdnem minden keret egyforma, ez az un. Váli keret, amit szintén maga a művész alkot, és megköveteli, hogy a Váli keretben tartsák a képeket, mert hiszen ez hozzátartozik az alkotáshoz. Azon a falon viszont látunk néhány kivételt, ami másfajta keretben van, és szintén a művész által meghatározott módon van másfajta keretben. [Szemérmes műterem - A/2008/43]. Tehát nem arról van szó, hogy a gonosz tulajdonos átkereteztette saját ízlése szerint.
Ami rendkívül
változatos, fura, a formák variálódása és a színek, felületek kezelése,
izgalmasan karcolt kép, de itt is van egy karcolásokkal, visszatörlésekkel,
ceruzákkal, krétával
fölvázolt kép...
[Karcolt
műterem – A/2000/48]
Ami ezen a két falon
látható, ikonfal szerű összeállításban láthatunk Váli képeket, ebből kettő a
művész eredeti koncepciója, ezek a raszterek pedig az én
összeállításom, nem is biztos, hogy maga a művészúr szereti, hogy én így
összeraktam. Én kifejezetten azt szeretném megmutatni, hogy ugyanannak a
témának különböző megfogalmazásai, variánsai
milyen izgalmas színvilágot eredményeznek.
Váli Dezső egy-egy képet, beállítást többször megfest, többször megpróbálkozik vele, a nem sikerült változatra viszont kimondja az ítéletet, elpusztítja őket. [Erre utal ez a festmény itt.]
... Elsősorban a környezetét fotózza, nagyon sok műteremfotója is van. Ezeket nem állítottam ki külön, egyetlen műteremfotóval jeleztem a műteremfotók sokaságát. De ezek a járdafotók szintén nagyon izgalmasak. Azon a falon láthatunk egy ilyen összeállítást, ami tulajdonképpen egy absztrakció, mintha absztrakt festmények lennének, a járdarepedések osztják ketté a kép síkokat.
Én
nagyon közelinek érzem ezeket a fotókat kompozícionálisan
a festményekhez, [ezt azért tettem a falra ezt a kinagyított járdafotót,
Járda – F/2011/042].
Váli Dezső szerint a repedés többeket Don Quijétéra emlékeztet.
Minden ilyen jellegű belelátás, olyan, mint amikor a felhőjátékban próbálunk
belelátni különböző motívumokat.
Az utolsó teremben próbálom meg leképezni azt a fajta művészi magatartást, amiről az elején is próbáltam beszélni. Azt, hogy egyfelől a rendszeretet, amiről egyszer azt nyilatkozta Váli Dezső, hogy a rendcsinálás helyett a rendtartás. A rendtartást fedezte fel magának 1953-ban, tehát fiatalon. Ez a rend nemcsak a képein jelenik meg, hanem a képeinek és egész életének rendszerezésén. Mindenegyes festménynek, látjuk, a címében benne van a kódja. Mindenegyes kép fel van vive az internetre, mindenegyes kép kataszterbe van foglalva, és maga a kataszter is föl van az internetre vive. Mindenegyes kiállításról születik jegyzet, egész életét ilyen rendkívüli alapossággal, részletességgel dokumentálja. Ennek a megvalósítását látjuk majd ebben a teremben.
Egyfelől tapétának
választottam ezt a bizonyos katasztert. Maga a fal csak egy részlete, hiszen a
Váli kataszter több ezer oldal, csak egy részlete lett a falra fölvive. Amit mellette látunk, azok a dobozok, azok
pedig a
Váli naplónak, az un. C. Naplónak 1958-tól napjainkig tartó
folyománya, amit vezet folyamatosan. Most már az utóbbi másfél évtizedben
kompjuteren és kiprintelve. Ezeket a dokumentációkat egy az egyben átadta az Országos
Széchenyi Könyvtárnak. Ezekben a dobozokban tárolja az Országos Széchenyi Könyvtár a Váli naplót.
41. doboznál tart,
természetesen folytatódik, remélhetőleg legalább száz doboz erejéig. Az
OSZK-tól kaptuk kölcsön a dobozokat, nincs benne a szöveges rész, de az is
elolvasható, részben ki van téve könyv formában, egy része, ami megjelent könyv
formában, illetve az interneten lehet olvasni.
Azon a pulton van kirakva az internet, bárki számára használható, le lehet ülni hozzá, és lehet kutatni, lehet keresgélni a Váli életműben. Bele lehet nézni Váli Dezső művészetébe, Váli Dezső életébe, hogy csúnya szót mondjak: turkálni, lehet keresgélni, lehet olvasni a levelezéseket. Folyamatosan frissül egyébként, direkt nem néztem az utolsó heteket, mert én is szerepelek benne, nem akartam, hogy befolyásoljon a rendezésben. A kiállításunknak ez egy olyan darabja, ez a számítógép, ami a jelen életet is megjeleníti, hiszen folyamatosan frissül, folymatosan új információk kerülnek föl.
Ez a kép egy izgalmas,
hogy is mondjam, hidat alkot a megtartott és a meg nem tartott, a
megtartott és a megtagadott képek között.
[Megtagadott műterem – A /2012/13].
A Váli naplóban elolvasható, hogy
mennyit küzdött ezzel a festménnyel, a vörös és a barna
egyensúlya, évekig próbálkozott ezzel a festménnyel,
újra és újra átfestette, gondolkodott rajta, hogy hogyan lehetne jól megoldani,
és akkor elért egy ponthoz, és akkor azt mondta, hogy végre sikerült. Heuréka!
Megvan! Ez az a kép, ilyennek kell lennie. Majd elővette néhány hónappal
később, nem, elküldte egy kiállításra és visszajött a kiállításról a festmény,
ránézett a régen nem látott képre, és azt mondta,
hogy nem jó, az egész egy borzasztó gyenge kép, és áthúzta. Miután átkarcolta, azt mondta, hogy így viszont egész jó. És így a „Műterem
vörös állvánnyal” – ez volt a kép címe, azt a címet kapta a festmény, hogy
„Megtagadott műterem”, és ez a kép így teljes, ezzel az áthúzással, és ezzel a
történettel, amit elmondtam.
De
nem minden kép ilyen szerencsés, mint ez, mert van, amelyik nem éli túl a Váli
Dezső féle szelekciót, mert a dokumentálásnak, és ennek az állandó ismétlésnek megvan az
antitézise, a szelekció, amikor a művész által
nem sikerültnek tartott képek az enyészeté lesznek, befejezik pályafutásukat,
és akkor ezzel a körfűrésszel, ami most nem működik, mert nincs bedugva,
egyébként működik, aminek a segítségével Váli Dezső
szétfűrészeli a képeket, elpusztítja őket. Ha jól tudom több, mint 1000-, ezer hány kép esett áldozatul?
VD.:
1008. Eddig. A fele.
RZ.:
1008 kép esett áldozatul ennek a döntésnek. Bizonyos szempontból nagyon tiszteletreméltó dolog, hogy így megtisztítja az életművet, csak a vállalt képek maradnak.
Azon a falon pedig zárásul – egy vadonatúj film Váli Dezsőről. Elég sok dokumentumfilm készült róla egyébként, ez Váli Miklós alkotása. Én szerdán láttam először, akkor is készült el, tulajdonképpen ez egy premier, most látható először.
RZ.:
Itt ezek a kirakott plakátok, a művész ajándéka, ingyen van, el lehet venni, be lehet gumizni. Ez Váli Dezső által készített plakát, [G/2014/16] nem a hivatalos plakátja a Műcsarnoknak. Váli Dezső minden kiállítására készít saját plakátot, ezeket egyébként ugyanúgy regisztrálja, mint bármelyik festményét. Ezek a példányok a köznek van fölajánlva. Köszönöm szépen a figyelmet, és hogyha van kérdésük akár hozzám, akár Váli Dezsőhöz, szívesen válaszolunk. (taps)
