2014.6.25.                html-2014/sugarzas-2.htm        C.12895


Tisztelt Uraim!

 

Dr. Láng Zsolt polgármester úrhoz írt levelükre engedjék meg, hogy az alábbiakban válaszoljak Önöknek.

 

A Magyar Telekom Nyrt. megkereste Önkormányzatunkat, hogy a Széna téri, helyileg a valamikor Ipari Minisztérium tetején található mobilátjátszó bázisállomásuk látja el a Széll Kálmán tér – Széna tér – Millenáris Park – Margit körút egy részének környezetét: a lakossági igények mellett, egyebek között bírósági épületet is, ezért működésére – a környék, valamint az átutazók ellátottságának biztosítása érdekében – mindenképpen szükség van. A volt minisztériumi épület tetején azonban nem maradhat, így szükségessé vált a bázisállomás áthelyezése. Az új helyszín a 1027 Budapest, Margit krt. 64/B. szám alatti ház tetőtere, amely a statikai vizsgálat, tartószerkezeti, antennaelrendezési kiviteli terv szerint alkalmas az áthelyezésre. A tervezett bázisállomás kívülről nem látható módon a tetőhéjazat alá kerülne, így a városképre nem gyakorol hatást. A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint a társasházzal megegyeztek, a lakóközösséggel a bérleti szerződést megkötötték.

 

Budapest II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a Bp., II. Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 2/2007.(I.18.) rendelete (KVSZ) új mobilátjátszó állomás létesítését nem támogatja, tekintettel azok városképre gyakorolt, általában negatív hatására. Az is tény, hogy a mobilszolgáltatókra vonatkozó jogszabály a szolgáltató számára „ellátási” kötelezettséget ír elő, amit a KVSZ-ünk nem minden esetben tesz lehetővé. Ebben a tekintetben, hosszabb távon érdemes megvizsgálni a helyi szabályzat és a törvényi előírások összhangját.

 

A kialakult helyzet azonban rövidebb távú megoldást kívánt. Tekintettel arra, hogy a kerület jelentős részének szolgáltatásáért ez a bázisállomás felel, javasolt volt az áthelyezés tudomásul vétele, annak hangsúlyozásával, hogy az ideiglenes jellegű, a létesítési engedély jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb 24 hónapra szól. Mindezek alapján a Képviselő-testületet úgy döntött, hogy a Magyar Telekom Nyrt. Széna tér 2 nevű, a 1027 Budapest, Margit krt. 64/B. szám alá áthelyezni tervezett bázisállomása az ideiglenes jellegű, a létesítési engedély jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb 24 hónapra való áthelyezése ellen kifogást nem emel, az áthelyezést tudomásul veszi.

 

Tehát szeretném külön kiemelni, hogy ez egy ideiglenes jellegű engedély, nem jelenti feltétlenül azt, hogy végérvényesen ott lesz a bázisállomás. A társasház azonban a Magyar Telekom Nyrt-nek tudja jelezni problémáit, hiszen a Képviselő-testület annak tudatában is döntött a fentiekben leírtak szerint, hogy a Magyar Telekom tájékoztatása alapján a társasházzal megegyeztek, így tehát kérem, amennyiben problémájuk, kifogásuk merül fel, a közös képviselőjük segítségével a Magyar Telekommal legyenek kedvesek tárgyalásokat folytatni.

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét!

 

Tisztelettel:

 

dr. Murai Renáta

Jegyzői Titkárság vezető

Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal

Jegyzői Titkárság

1024 Budapest, Mechwart liget 1.  

Telefon: +361/346-5429 Fax:+361/346-5409 

image002.png@01CF0BB9E-mail:  murai.renata@masodikkerulet.hu

Honlap:  www.masodikkerulet.hu