MN. Magazin. 2014. 06. 28. Végh Alpár: Köznapló
Június 21. szombat
Váli Dezső nyilvános newsai közt említi első nyugati útját. 1970-ben, ha valaki
kapott útlevelet, egy európai körutazás vasúton négyezer ft-ba
került, Váli kapott útlevelet, volt pénze jegyre is, viszont a hatóság csak két
hétre engedte a Lajtán túl kódorogni. Kevesellte, és kérvényt írt. Benne azt,
hogy egy festő aligha hiányzik bárkinek is. Kéri hát, hogy üssenek az
útlevelébe másfél hónapos bélyegzőt. Beleütötték.
Azzal a legendás ügyességgel és huncutsággal, amelyet
minden életrevaló kelet-európai elsajátított akkoriban, Váli bejárta
Nyugat-Európát. Száztíz múzeumot nézett meg, írja s ez „fölért egy év
egyetemmel”.
Amit én éppen úgy nem tudok felfogni, mintha valakinek
egymilliárd forintja volna. Száztíz múzeum kincseit megnézni, a képekbe
beleszeretni, a maratoni út végén az emlékezet albumába ragasztani – nem, ez
nekem sok…
Na mármost: habitus kérdése a különbség a festő és
köztem? Vagy a mesterség dönti el, ki mire fogékony? Ő száztíz múzeumra, én
pedig – megkésett nyugati utam során – a barcelonai kikötő, a milánói
pályaudvar, a szófiai piac vagy épp a stuttgarti kurva-negyed, a Puffviertel környékére.
Váli példaképe Rothko, az
enyém néhány csavargó: a fiatal Gorkíj, Panait Istrati. Váli harminc éve
a műtermét festi, én harminc éve arról írok, ami útközben megfog. Ő imádja* a
nyilvánosságot, én rögtön avarba jövök, ha rám céloznak egy Nikonnal.
Különbségeink és különcködései** ellenére becsülöm. Puritánul él, keményen
dolgozik, jelentős művész.
A száztíz múzeumot viszont nem hiszem.
- - - - - -
megjegyzésem,
VD.:
* Én naponta 120 embernek mondom el magamat, ő
hetente szintén, néhány tízezernek.
** Vajh létezik-e egyáltalán belönc ember.
*** Jogos. Figyelmetlen önidézet, vagy olvasat. A C. Naplóban: 110 múzeumot
és kiállítást- Egyébként harmadik utam útlevélengedélye mókásabb.
Elutasítottak, mert húgom disszidált. Arra hivatkoztam, hogy muszáj utaznom,
feleségem megy. S rá vigyázni kell, mert mindig mindent elveszít. Megadták.