2015.01.30.                      html-2015/es-2015-01-30.htm                        C.15003 - 003/a.

Élet és Irodalom Tárlat / drMÁRIÁS: 

3 dalmata

Kezdem a végén. Amikor kijöttem a Műcsarnokból, valami iszonyatosan rossz érzés fogott el. Az értelmetlenül elpazarolt idő miatti felháborodással és az elmaradt élmény hiányából fakadó szomorúsággal átitatott fejfájásé, mert amit láttam, az még csak felháborító sem volt, legfeljebb felháborítóan semmitmondó.

A Műcsarnok tereiben párhuzamosan kiállító három művész közül a középső csapást Hegedűs 2 László munkái töltik meg. Az első nagy teremben még csak finoman retten meg az ember, amikor Marilyn, Kennedy és Elvis fogadja Orion tévéket idéző 3D-alkotásokon, előbb színesben, majd fekete-fehérben, végül eltűnve a képről. Majd amikor onnan továbblépve elolvasom a következő sorozat címét: 4NÉGY (AJÖVŐAJELENREHULLVAHULLAMÚLTBA), s egy nyitott könyvet a kezében tartó kisfiú szobrát látom, rajta a fejére lopott szemüveggel, mögötte magasban szálló repülővel, a könyvből meg kiolvasom a sorokat: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy…, akkor már érzem, hogy itt izgalmas választ kapok életünk húsba maróan aktuális kérdéseire.

Majd következik a 16TIZENHAT (TRAFIKAKCIÓK) sorozat, mely szellemes módon 16 manipulált fotóból áll, amelyek alapja egy Trafik feliratú konténer, ami előtt történik valami, például egy dalmatáról lehullnak a foltjai. A dalmata foltos mintázata oly mélyen megragadta az alkotót, hogy következő sorozatában még jobban kifejti annak izgalmait, így a 7HÉT (DALMATA) című kompozícióban már hét hatalmas fotón vizsgálhatjuk, miként illeszkedik a fekete mintás fehér kutyus az olvadástól fekete lyukakkal mintázott fehér hóba.

A 14TIZENNÉGY (VIDÁMPARK) sorozat egyik fotóján egy rozzant járgány oldalára graffitizett szexi nőt látunk, felette felirat: „Egy menet személyenként 400 forint”, amely, nyugodjon meg mindenki, csak játékosan utal a világ romlottságára, mert csak az ablakon kiadott dodzsemzsetonra vonatkozik.

Lévay Jenővel folytatom, akinek a videoinstallációja fogad. Halk fuvolahangok simogatják a lelkemet, miközben nézem az előttem pergő képeket, amelyeken absztrakt formák hullámzanak váltakozó színekben. Nézem s várom, hogy történjen valami, de nem történik. Egy zárt osztály mentálhigiénés kényszerkezeltjének érzem magamat, s az érzés a további művek megtekintése után csak fokozódik.

Installáció ceruzarajzokból – olvasom húsz kis finom rajz mellett, s nem értem, ezek a rajzok miért volnának installációk, minek a kínlódás, hogy most a húsz egymás mellé kihelyezett, klasszikusan megalkotott és keretezett rajzocskára más értelmezést erőszakoljunk? Videotiluszok – a jövő fosszíliái, Ártéri barokk – olvasom a feliratokat, majd bekanyarodok a harmadik folyosóra, ahol Váli Dezső képei fogadnak.

A nagyméretű festményekről ezer arcában néz rám a halál. Krisztus keresztútját egy tizenkét részből álló hatalmas festményen vizsgálhatjuk, amelyen jóformán semmi sem látszik, leszámítva egy nagy, sötét dombot, míg a másikon a koldus keresztútját tanulmányozhatjuk, mely sorozat fotóin az alkotó a hétköznapi valóságba képzeli bele a keresztút stációit, például egy kezét majdnem széttáró bácsikába.

Majd mindezt megismétli még hatezerszer. Szomorúság, temető, halál, sivárság, könnyek, zokogás, öntrancsírozás. Finom színekkel, légies terekkel, variálva, ezen, azon, halál, halál, halál. Semmi humor, játékosság, frissesség, izgalom, gondolat, amelyek mögött, mint valami ideológiai mankó, ott lebeg a szomorú vallásosság.

Ha Fekete György szándéka az volt, hogy templomot csináljon a Műcsarnokból, attól tartok, még az sem sikerült. Mert a rendes templom ehhez képest iszonyatosan izgalmas hely, ahol a páciensek megnyugvást és bizakodást kapnak optimista történetek, szép képek és barátságos zene által. Itt viszont rengeteg alkotást nézegethetünk, amelyeken nem történik semmi, csak visszafogott gondolatokban húzza meg magát a végtelen szomorúság.

Hova lett innen Jézus? – teszem fel magamnak a kérdést, s az a benyomásom, hogy elűzték szegényt jó messzire. Kicsit úgy, ahogy azokon a remek alkotásokon a remek kis fekete foltocskákat a cuki dalmaták édes bundácskáiról.

(A Képpraxisok, Hegedűs 2, Lévay, Váli című kiállítás a Műcsarnokban február elsejéig látható.)