2015.08. html-2015/gyorgy-peter-szuts70.htm C.15360 - 261

Élet és Irodalom 2015.08.kb.01.

György Péter
Szüts Miklós : Hetven

Majd húsz éven át, 1970 és 1990 között Szüts Miklós absztrakt képeket festett, jó példáját adva a nonfigurativizmust fenntartó művészetfogalom sajátosságának. A tárgynélküli világ ábrázolása alkalmas volt a művészeti világba való közvetlen belépésre, hiszen ezek a képek kikerülték a régió, a lokalitás művészetföldrajzi sajátosságaira való reflexióból következő problémákat. Jól mutatja ennek a hagyománynak erejét, hogy Szüts művészeti programján nem hagyott nyomot az 1989-es, majd at követő évek radikális átalakulása, az egykor örömtelien rendszerváltásnak nevezett fordulat. A politikai világól való távolságtartás – amely Szüts egész életművét meghatározta – a magas kultúra, az autonóm művészet melletti hitvallás következménye: ez a festészet egy szürke és kék felület, egy éles és egy elmosott kontúr közti küzdelemtől, és nem a mindennapi élet ritmusától függő kérdésekre adható válaszoktól függ. Az ilyesfajta, a műtermet cellává változató festészet tagadhatatlanul szerzetessé formál egy olyan – magánéletében életvidám, igazi társasági emberré öregedő – alkotót is, mint Szüts Miklós. Azaz, a művészet bizonyossága melletti elkötelezettségnek adandó alkalommal semmi köze a Swann nyomán haladó vonzó társasági/magánélethez. Andy Warhol épp azokban az években (1978, 79-ben) festette meg a Shadows című absztrakt expresszionista sorozatát, miközben épp a Popism című könyvén dolgozott. A Factorynak, azaz Gyárnak nevezett, nagyobbrészt amfetaminélvezőkkel teli, őrületes partikat rendező kommunában élte nem különösebben mindennapi életét. Ezeknek a képeknek az interpretációja csak részben történt, történhetett meg a korszakban, holott azok értő elemzése számos fontos jelenségre mutathat rá: az introvertált minimalizmus festészetének kanonizálása soha nem késő, és Szüts művei érdemesek a művészettörténeti értékelésre.

1990 után kezdődött meg az óvatos konkrétizmus periódusa: Szüts csendéleteket festett, de nem adta fel az absztrakciót sem, ekkori munkáin a minimalizmus szigora, és a magától értetődőség iránti vágy nosztalgiája ugyanolyan erővel vannak jelen. Olykor szokás e képeket Morandi munkáihoz hasonlítani: látom is, hogy miért vélekedett így néhány kritikus, jeles értelmiségi, akik Szüts kiállitásainak megnyitóit tartották. Más kérdés, hogy én nem így vélem: Morandi metafizikai programjának szigora távol áll attól a nagyvonalú melankóliától, és a minimalizmus által definiált festészeti világon belüli élvezettől, amellyel Szüts fest. Nagy erénye ezeknek a képeknek a festői öröm áttörése a fegyelmezett felületeken és formákon. Ha szabad egy utalással élnem a hetven éves mester kulturális hátterére: a katolicizmus képpolitikája végül mindig erősebbnek bizonyul a protestáns fegyelmezettség kemény normáinál, s ez a művek hitelességét erősíti. Pár év alatt, mintegy óvatos forradalomnak lehettek szemtanúi mindazok, akik nyomonkövették ezt a festészetet. 1999-ben egy elhagyott és üres szocialista lakótelepi környezet tűnik fel a képeken: az évtizedes gyakorlattal megfestett felületek hirtelen a történeti idő és tér viszonyai között tűnnek fel. Hamar kiderült, hogy ez az óvatosnak tűnő, valójában radikális fordulat új nézők számára tette érthetővé és érdekessé Szüts munkáit, ezekben az években már nem csak jó, de egy értelmiségi szubkultúrában, s annak határain túl, kifejezetten mértékadó, fontos festő lett. Pár évvel ezelőtt a kolozsvári új nemzedékhez tartozó, Szütsnél két generációval fiatalabb Serban Savu posztszocialista városok, tájak között némán időző kortárs román embereket ábrázoló, poklot és Árkádiát felidéző képei előtt arra gondoltam, hogy milyen érdekes volna a két festő képeit egymés mellé tenni, s felmérni a két művész-szerep, műalkotásfogalom közti eltéréseket. Mintegy 2008-ig tartott ki a költői tárgyilagosság tematikus festészete, amikor a képeken egyre nagyobb és nagyobb szerepet kaptak a drámai fény és árnyékok közti párbeszédek, a művek egyre inkább elvesztették az azonosítható élmények forrását, s egyre közelebb jutottak – immár másfelől – az absztrakcióhoz. A még fel-felidéződő figurális motívumok mellett az absztrakt expresszionizmus kisértetei játsszák a főszerepet, mint például a jelen lapszámban is közölt munkák, melyek olykor nyílt hommagiumok Reigl Judit munkássága előtt - akinek munkáit Szüts visszatérő párizsi útjai során ismerte meg közelebbről, s aki mintha segített volna az életművet a festészet világában belül, komoran radikalizni.

Ez a fekete-fehér festői radikalizmus remélhetően jelen lesz Szüts elkövetkező éveiben is: s a magam részéről örömmel követem nyomon, mint saját útja kiszélesítének kisérletét. Még van idő, van jövő, van ok dolgozni hát.