2015.12.02.                    html-2015/hajnali-mise.htm                                              C.15542

 

Kedves Erdélyi Fejedelem Plébános atya!
 

És mind a budai ferencesek; Kolos atya, Miklós-, Bence-, Félkarú Óriás-, Aszkéta-, Szigorú Amerikás atya, s akiknek a becenevét se tudom.
Ha néhány évvel korábban cserélődik le a kolostor személyi állománya, rezzenetlenül ma is meglennének a hajnali hatórás szentmisék, hiszen átveszitek a kapott rendszert. 1985-től jártam rá (lelkivezetőm tanácsára másodnaponként). Tán harmincan voltunk. Amikor mellé a zsolozsmát is bevezettük (stencilmásolatok), többféle próbálkozások, hol előtte, hol utána mondtuk. Aztán az utolsó években Achilles plébános atya a misét áttette fél hétre, majd megszüntette.  Protestáltunk, nekem arra hivatkozott, nagyon sok a (nyilván papír-)munkája, éjfél után fekszik. Bizonyára nem hazudott, de halk ellenvetés, hogy akkor valami egyébtájon változtatni, a szentmise mindennél előbbre való.

Kérem, kérjük, állítsátok vissza a hajnali miséket. Gondoljatok bele, ez a mostani egyedüli 1/2 8-as mise: nyugdíjasmise. Kizárva minden munkába járó, és a diákság is. Most, a Rorátén látni, mennyi fiatal jön. Tudom, nem egyedül sajnálkozom ezen a helyzeten. Előbb-utóbb sokan visszaszoknának. És ha kevesen? Akkor is minden rendben van, tudjuk, a  Mi Urunk nem tud számolni, csak háromig --, annyi Neki elég is. Ha ketten-hárman az én nevemben. Vagyis a létszám magasabb szempontból közömbös. (Barsi atya is: nem sok-, hanem jó keresztényre van szükség.)

Fioretti imaközösségünk naponta imádkozik munka-, és jókedvetekért. Jó pihenéstekért. Megérdemlitek. Köszönjük a munkátokat, életeteket.
Kata most azt mondja, Isten mentsen meg minden plébániát egy Váli Dezsőtől, ugyanis szegények állandóan csak kritikákat kapnak.
Szívélyesen:

 

 

 

ps. A mellékelt kép nincs logikai kapcsolatban levelemmel, mezei ajándék, szeretem ezt a fotót.