Az alábbi poszt szerzője Daniel Greenfield. Izraelben született, New Yorkban él. A cikket Sallai Gábor fordította.
Az egyetlen kérdés, amit az azonos neműek „házasságával” kapcsolatban érdemes feltenni, az, hogy vajon érdekelne-e bárkit is a baloldalon ez a harc, ha nem egy újabb civilizációs intézmény ledózerolásáról lenne szó.
Az azonos neműek „házassága” nem arról szól, hogy a férfiak házasodhassanak férfiakkal, a nők pedig nőkkel, hanem a férfiak és a nők közti házasság lerombolásáról. Olyan dolog ez, amit az idősebb nemzedék tagjai közül sokan még értenek, de a fiatalabbaknak, akik számára a házasság intézménye már alig létezik, nemigen tudnak átadni.
A házasságkötések folyamatos csökkenése önmagáért beszél. A házasság intézménye elenyészik. A család immár nem több pislákoló fénynél a Nyugat éjszakájában.
Egész országok tűnnek el, népességüket pedig olyan emigránsokkal pótolják, akik hagyományosabb országokból érkeznek, és a férfi-nő kapcsolatról jó értelemben véve haladásellenesen gondolkodnak. Ha ezek az emigránsok nem is rendelkeznek megfelelő technológiával vagy a civilizáció egyéb áldásaival, és a házasságról alkotott képük is jobban hasonlít a rabszolgasághoz, mint bármely modern eszményhez, a csoport, a törzs vagy az ország legalapvetőbb célját azért teljesítik – létrehozzák a következő nemzedéket.
A házasság lebontása több annál, mint hogy az újság címoldalán két férfi csókolózik. Az egész a család lebontásával kezdődött. Az azonos neműek „házassága” pusztán egyik megállója annak az útnak, amelyet a válások szaporodása, a születések csökkenése és a huszon-, sőt harmincévesek elköteleződéstől való menekülése szegélyez.
A fenti út minden egyes lépése megszüntet valamit a házasság lényegéből egészen addig, amíg semmi sem marad belőle. Az azonos neműek „házassága” egyáltalán nem „befogadó” természetű dolog, pusztán újabb kísérlet arra, hogy a házasság társadalmi intézményét lebontsák, egészen addig, amíg teljesen megszűnik.
Kétféleképpen lehet valamit lerombolni. Nekieshetünk kalapáccsal, vagy támadást intézhetünk a szerkezete ellen, mígnem minden jelentésétől megfosztjuk.
A baloldal nem tiltotta be a házasságot, hanem elkezdte lebontani, lépésenként az összes feltételét megszüntette, a gazdasági szemponttól, egymás kölcsönös segítésétől kezdve az érzelmi és szociális területig, mígnem minden jelentésétől megfosztotta, és többé már nem lehet megkülönböztetni bármely olyan kapcsolattól, amely meghatározatlan nemű tagok között ideiglenesen jön létre, és bizonytalansága miatt semmiféle komoly és értelmes céllal nem rendelkezik.
A demokrácia megszüntethető úgy, hogy betiltjuk a szavazást, de úgy is, hogy annyiszor szavazhatnak az emberek, ahányszor csak akarnak, a kisgyerekek és a külföldiek is részt vehetnek rajta, egészen addig, amíg senki sem látja értelmét, hogy elmenjen szavazni, vagy hogy az egészet komolyan vegye. Ugyanez a helyzet a házassággal vagy bármely más intézménnyel is. Elpusztíthatjuk úgy, hogy betiltjuk, de úgy is, hogy fokozatosan megfosztjuk az értelmétől egészen addig, amíg már nem jelent semmit.
A házasság minden szempontját megszüntetik, egészen addig, amíg már nem jelent semmit. És mikor a házasság többé nem egy férfi és egy nő egész életre szóló elkötelezettsége, hanem olyan szertartás, ami nem jelent többet, mint a modern szertartások túlnyomó része, akkor a pusztítás teljessé válik.
Először a házasság véglegessége szűnt meg, majd a monogám jellege, végül pedig az értelme. Ha valaki azért szeretné, hogy engedélyezzék az azonos neműek „házasságát”, mert meg kíván házasodni, valójában nem a házasságra vágyik, hanem csak újabb ürügyet talált rá, hogy a házasság ellen harcoljon.
Soha nem az azonos neműek „házassága” volt a kérdés, hanem a házasság.
Abban a világban is lesz házasság, amelyet a dekonstruktivisták kívánnak felépíteni, csak éppen nem lesz semmi értelme. Mint a nyári képeslapok: esemény lesz, nem pedig intézmény. Jelentés nélküli régi rituálé. Alkalom arra, hogy önző módon magunkra vonjuk a figyelmet, és önmagunkat ünnepeljük. Kérkedés, mely éppoly üres, mint azok a templomok és zsinagógák, amelyek helyet adnak neki.
A házasság lebontása annak az általánosabb folyamatnak a része, melynek során az ember neme létállapotból tudatállapot lesz. A házasság válságát a nemi szerepek lebontása előzte meg, az azonos neműek „házasságát” pedig a nemek megszüntetése követi, melyek immár nem többek olyan identitásnál, melyet önként választunk, ruha, melyet hol felveszünk, hol levetünk.
A nemek lerombolásának a nemi szerepek lerombolása volt a feltétele. A lebontás minden lépése szükségszerűen vezet el a következőhöz, és ennek soha nem lesz vége, egészen addig, amíg mindent le nem rombolnak.
Az azonos neműek „házassága” nem a végállomás, mint ahogy az sem tekinthető végállomásnak, hogy női ruhába öltözött férfiak a női vécéket használják. Nincs végállomás.
A baloldal nem azért építi le a társadalmi intézményeket, mintha az egyenlőséget szeretné megvalósítani, hanem azért, mert le akarja rombolni őket. Addig folytatja az intézmények leépítését, amíg még van mit leépíteni, egészen addig, amíg nem marad más, mint egy üres vászon, gondolkodásra képtelen tömeg, akikre rákényszerítheti mindazt, amit az életről gondol.
Az egyenlőség csak ürügy a dekonstrukcióra. Ha megváltoztatjuk valaminek a paramétereit, nem fog működni. Definiáljuk újra, tágítsuk ki a meghatározását, és már nem jelent semmit. A rózsának akkor is kellemes lenne az illata, ha másnak neveznénk, de ha bármit ”rózsának” hívhatok, ami a földből kinő, akkor már nem lesz miről beszélni.
A baloldal társadalom-leépítő programja a gondolatok és a fogalmak háborúja. Az egyenlőség címén annyira kitágították az intézmények és a különböző életformák jelentését, hogy azokba immár minden belefér, vagyis már nem jelentenek semmit. És mikor valami egyszerre jelent mindent, mikor a rózsa szóval illetünk mindent, ami a földből kinő, akkor a szavak jelentése is megszűnik.
A dekonstrukció háború a meghatározások, a határok és a paraméterek ellen. Háború az ellen, hogy bármit meghatározzunk. Ezt a háborút azzal vívják, hogy büntetendővé tesznek minden korlátozást, amit a definíciók jelentenek. Minthogy minden és mindenki iránt befogadónak kell lennünk, a kizárólagosság azon igénye, mely a házasságban, illetve minden más területen jelentkezik, hamar a társadalom nemtetszésével találkozik, és gyűlöletkeltő bűncselekménynek minősül. Ha a társadalom javát csak a teljes befogadással és a végtelen toleranciával lehet megvalósítani, akkor a kizárólagosság minden formája, vonatkozzon akár a tulajdonra, az emberekre vagy a gondolatokra, önző cselekedetnek minősül, mely nem hajlandó alávetni magát annak a kollektív késztetésnek, hogy mindent közös tulajdonná kell tenni, és ahol már semminek sincs állandó jelentése vagy értéke.
Az 1984-ben Orwell jól gondolta, hogy a zsarnokság alapvetően a dolgok meghatározásáról szól. Nehéz küzdeni a szabadságért, ha nincsen rá szavunk. Nehéz támogatni a házasságot, ha a fogalom többé nem létezik. Orwell Óceániája a legalapvetőbb emberi gondolatokat tette ellentmondásossá. A baloldal ugyanezt teszi a társadalmi értékek lebontásával, amikor olyan alapvető intézményeket támad, mint a házasság, amelyből bizonytalan természetű és értékű, változékony dolog lesz.
A baloldal legnagyobb trükkje, hogy mindent önmaga ellentétévé változtat. A lopásból a vagyon megosztása lesz. A bűncselekményből igazságosság. A tulajdonból lopás. Valahányszor lebont valamit, a dolog jelentését is megváltoztatja, úgyhogy éppen az ellenkezőjét jelenti annak, mint ami, végül pedig már nem azt jelenti, amit eredetileg jelentett, hanem azt, amilyen jelentéssel a felvilágosult dekonstruktivisták ruházták fel.
Ha le akarjuk rombolni az embert, először a meggyőződéseit, majd az életformáját kell lerombolnunk. Lerombolják a szabadságot, amíg rabszolgaságot nem jelent. Lerombolják a békét, amíg háborút nem jelent. Lerombolják a tulajdont, amíg lopást nem jelent. És lerombolják a házasságot, amíg bármely emberi csoport bármeddig tartó testi kapcsolatát nem jelenti. Ez pedig éppen az ellenkezője annak, mint ami a házasság.
A házasság lerombolása része a nemek és a család lerombolásának, ez pedig annak a nagy programnak a része, amit az ember lerombolása jelent. Miután az összes alapvető értéket érvénytelennek nyilvánították, ellenkezőjére fordították, esetlegesnek és értelmetlennek tüntették fel, az ember is esetleges és értelmetlen teremtménnyé válik, kinek sorsa felett azoknak kell dönteniük, akik mindent jobban tudnak nála.
A végső dekonstrukció megszünteti a nemzetet, a vallást, a családot, sőt a nemeket is, és az ember lelkét üres vászonná teszi, amely arra vár, hogy valakik teleírják.
Erre megy ki a játék. A harc nem az egyenlőséghez való jogért folyik, hanem a definíció jogáért. Nem arról van szó, hogy a férfiak is házasodhassanak-e egymással, hanem arról, hogy jelent-e még valamit a házasság. Hogy megőrizzük-e azoknak az alapvető társadalmi fogalmaknak az alakját és szerkezetét, amelyeknek önazonosságunkat köszönhetjük, vagy hagyjuk, hogy megsemmisítsék őket.
Az a kérdés, hogy engedjük-e, hogy azok az intézmények, amelyek meghatározzák a dolgok értelmét, továbbra is megőrizhessék ezt az értelmet. Ez a kérdés egyben megmaradásunk kérdése is. Az emberek nem azáltal maradnak életben, hogy egyre több teret foglalnak el. Aki az ember önazonosságát lerombolja, az magát az embert rombolja le.
És pontosan ez az, ami ellen küzdünk.
Forrás: http://sultanknish.blogspot.hu/2015/04/the-deconstruction-of-marriage.html