2015.04.            html-2015/hirtv-2015-04-06.htm     C.15144 - 146

 

HÍR TV - Galéria-műsorban  Kántor Viola beszélget Berecz Andrással és Váli Dezsővel
alkotásról, ünnepről, Húsvétról


itt csak az én szövegrészem
adás: 2015.04.06, 21:30h; 23 perc

 

KV.:

Köszöntöm kedves nézőinket a Galériában. Húsvét van, mai műsorunk rendhagyó lesz. Alkotásról, ünnepről fogunk beszélgetni vendégeimmel, valamint arról, hogy a hit hogyan működteti őket a mindennapokban, merthogy hívő emberek. Ez közös bennük, egyébként pedig első blikkre minden másban különböznek. Egyikük a műterem magányában dolgozó képzőművész, aki 5:23 perckor kezdődő pontos napirend szerint éli az életet, másikójuk egy nagyon intenzív előadóművész, aki mindig úton van, gyűjt, ír és százak előtt lép fel. A maguk területén pedig mindketten a legismertebbek közül valók. Váli Dezső és Berecz András a két mai vendégem. Köszöntöm önöket tisztelettel itt a stúdióban.

Minket, laikusokat nagyon érdekel az, hogy hogyan működik egy művész, hogy jön létre a művésztől is független mű. Azt hiszem, hogy egy kicsit misztikusabban gondoljuk ezt mi laikusok, mint ahogy ez a valóságban zajlik. Szóval hogyan jön létre az alkotás? Váli Dezső?

VD.:

Fontos, hogy az ember először megigyon egy Lipton teát három keksszel, és megnézze az órát, hogy kb. munkakezdési idő van-e, és hogy munkanap van-e, és akkor elkezdi. Ez hivatali munka.

KV.:

Hivatali munka?

VD.:

Elkezdek egy képet, és… ez hat misztikusan, hogy a következő perctől kezdve nem én irányítom a munkát, hanem az elkezdett kép. Akkor keresem… fölteszek egy képet, elkezdem,  hátralépek és megnézem; rettentő rossz, akkor keresem a kimenekítő utat. Lépésről lépesre keresem, hogy hol lehet, melyik részét lehetne megjavítani, melyik az az egyetlen pont, amiből érdemes továbbmenni. Ezt nem szeretik hallani: én nem tudom előre a képet.

KV.:

Küzdelem a képpel. Valami ilyesmiről van szó?

VD.:

Küzdelem a képpel. Keresés, egész egyszerűen keresés, ha az ember sokat csinálja, akkor… nem tudom. Két színt egymás mellé tesz az ember, ennek van hat módja. Ha ihletem van, ami van, ami létezik egy évben háromszor körülbelül, akkor nem hat módot tudok, hanem harmincat. Ennyi a különbség.

KV.:

Létrehoznak valamit, ami független Váli Dezsőtől, független Berecz Andrástól a végén, de mégiscsak rá tudnak nézni kívülről a teremtésnek a mechanizmusára. Rá szoktak erre még csodálkozni? Valaha is rácsodálkoztak erre?

VD.:

Egy munka alatt kétezer döntést hozok. Tehát én folyamatosan őt vagy magamat nézem. Hogyha a legvégén fölfűrészelem, mert nem sikerült, akkor az a kétezer egyedik döntés.

KV.:

Mert hogy fel szokta fűrészelni azokat a műveket…

VD.:

A felét általában. Tehát természetesen nemcsak hogy néznem kell, hanem ítélnem is kell, folyamatosan. Mondjuk minden ezredik munkanapon létrehozok egy remekművet. És ugyanazt csinálom a másik kilencszázkilencven napban is.

KV.:

Mi a különbség a között az egy nap között és a másik kilencszázkilencvenkilenc nap között?

VD.:

Nem tudom. Hogy sikerült. Nem rajtam múlik. Én ugyanazt az igyekezetet hajtom végre a munkaterületemen. Van csoda, vagy bármi..., kegyelem. Bárminek mondhatjuk, nem tehetek róla. Nagyon igyekszem. Alkalmasint kilencszázszor komoly eredmény nélkül.

KV.:

Saját magukra alkotásként szoktak-e tekinteni, hogyha már a Teremtőről volt szó.

VD.:

Néha elcsodálkozom magamon. Illetve dehogyis. Feleségem szerint narcisztikus vagyok, tehát én magamra figyelek. Az embert én magamban csodálom meg és egyébként a blogon, a honlapomon magamat próbálom értelmezni, illetve azt, ami ér, de abból az az érdekes, amit én hallok meg. Másnak más dolog az érdekes. Látok egy grimaszt, egy öregasszonyt láttam múltkor a 6-os villamos megállójában ahogy vártam hazafelé, és egy furcsa grimasza volt egy nyomorult öregasszonynak, amiben a reménytelenség és mégis a remény… megrendítő volt, egy rendkívüli pillanat. Ez a világtörténelemben egyszer, itt, ez. Én ezt láttam, és azt se tudom, hogy mit kaptam, de valamit nagyon kaptam. Így működik a világ, így teremtődik.

KV.:

A műteremben hogy zajlik, amikor ezer nap közül egy az, amikor olyan mű születik meg, hogy ön is azt mondja, hogy: ez egy jó mű. Akkor ott mi történik? Minthogyha ott felrobbanna valami az ön kezében.

VD.:

Hát az ezredik nap, igen. A munkaeszközöm a véletlen, tehát az, ami kívül van rajtam. A XX-XXI. században nem vázlat alapján..., nem vázlatot fest meg a festő, hanem ott alakul ki. Pillanatról-pillanatra minden megváltozik, vagy megváltozhat. Egy kis véletlen belecsúszik, ami aztán vezet tovább.

KV.:

Csodáról beszélünk itt már percek óta, és tudom mindkettejükről, hogy mindketten hívő emberek. Nagyon nehéz a személyes hitről beszélni, egyrészt az ember nem akar patetikus lenni, másrészt néha a hit tényleg olyan már-már, mintha vegetatív lenne, nem is tudunk róla, csak úgy működik magától, és áthatja a gondolkodásunkat, áthatja a működésünket, nem tudunk mindig arról, hogy éppen ver a szívünk. De azért mégis engem nagyon érdekelne, hogy hogyan szervezi a mindennapjaikat belül is, meg kívül is. Lényegben is, meg életformában is.

VD.:

Technikailag: 05:40-től 06:40-ig imádkozom reggel. Minden nap. Hogyha ez a kérdés.  Egyébként pedig vallásosan biciklizek, és vallásosan mosok fogat. Hogy ettől másképpen? Igen. Valószínűleg igen. Kötelességem jó indulatúnak lennem magammal és másokkal szemben és a lehető legjobban csinálni mindent. Tehát  hogy Nagyböjtben többet imádkozzatok – mondja az Egyház -, legyetek buzgóbbak. Nem vagyok buzgóbb, mert – lehet, hogy hazudok önmagamnak -, de én úgy élem meg, hogy mindig maximálisat teljesítek, ami belőlem, és a fáradtságomból, az önzésemből és a képességeimből telik.

KV.:

Az ünnep mit jelent Váli Dezsőnek?

VD.:

Munkafázis. Az ki van szabva, rendje van, az utasítás. Nekem akkor az a feladatom, hogy ünnepeljek és próbálok. Én nem vagyok érzelmes ebben a tekintetben, ez akarati tett. Nekem most az a feladatom, hogy ünnepeljek, és ez nem is több mint egy tisztességesen teljesített feladat a részemről.

KV.:

Ez azt jelenti, hogy Húsvétkor a liturgikus rendet végigcsinálja, végigimádkozza, amit ilyenkor végigimádkozunk és ennyi a feladat teljesítése?

VD.:

Igen, ami ebbe beletartozik. Ez az Alfa változat. A Béta változat, hogyha az ember olyan kegyelmet kap, egy olyan ajándékot, hogy ezt szívből átéli, öröm, boldogság távlatot érez, egy földöntúli távlatot egy pillanatban; ezt vagy megkapja az ember, vagy nem. Nem ez a lényege.

KV.:

Ha azt kérném önöktől, hogy valahogy írják körül azt a titkot, amit megértettek Húsvét által, akkor mit mondanának?

VD.:

Hetvenkét éves vagyok. Most, talán két éve döbbentem meg ezen igazán, hogy ez az egész egy őrület. Ez egy abszurdum, aminek nyilvánvalóan a töredékét értjük meg, és már evvel tele vagyok, hogy eljutottam addig, hogy ez abszurdum. Eljött az Isten, ember lett azért, hogy minket megmentsen, és akkor speciel mi kivégeztük, és ez nekünk végül jó. Különben nem lenne értelme az életünknek, ha nincs örökélet, nincs túlvilág, akkor ennek az életnek sincs értelme, hiszen vége van. Szóval az egész őrület.

KV.:

A történet vége a feltámadás.

VD.:

Így van, hogyha a feltámadás nem történik meg a szerencsénkre, akkor a mi életünk befejeződik a halállal. Tényleg, hogy egy hitetlen ember hogy viseli ezt el ezt, hogy minden befejeződik… nem tudom..., ez nagyon nehéz lehet.

Működik a kegyelem. Nincsen utcákra beosztva.

KV.:

Működik a kegyelem. Legyen ez a zárógondolatunk. Köszönöm szépen, hogy itt voltak és beszélgethettünk.