2014.12.12. html-2015/mucsarnok-interju-2014-12-12.htm C.15058
Videointerjú Váli Dezsővel,
kiállítása alkalmából / 3,5 prec
2014.12.12.
helyszín: Műcsarnok
készítette: Philipp Helga
/kijavított-szerkeszett szöveg/
A deske.hu-t egy
szerencsés pillanatban találtam meg; két napig kerestem a kiállítás
címét, és becsattant, hogy ez egy információ-mag, centrum; ma már
egy közismert fogalom, és még a www-t se kell elé
írni. Azon keresztül, ha valaki kívánja, teljességében megismerheti a munkáimat.
Ezzel a deskével
visszatért gyerekkori elnevezésem, mert édesapámat hívták annak idején így, és aztán
édesanyám is így hívott engem, kisgyerekkoromban. Most,
öregkoromra, visszadeskésedtem.
Úgy tartom, amit Pilinszky fogalmazott meg a legegyszerűbben,
hogy a szakrális művészet az tautológia, szóismétlés, egy üres szóismétlés,
mert minden mű fölfelé mutat. Akkor is, ha erre nem gondolunk. Petri György
káromkodós versei is Istennel foglalkoznak. Az ember keresi a tisztát, a jót, a
jobbat, az önmagánál többet, tisztábbat; ennek az egyik eszköze a kép.
Hogy ugyanazt a néhány motívumot
használom már elég régóta, ez nekem egy nem fontos
mesterségbeli eszköz, úgy dolgozom, mint ahogy a háziasszony odakészíti a zsírt, a marhahúst,
a hagymát, a sót, miegyebet, és kitalálja ma mindebből mit fogunk főzni. Plusz-mínusz
nulla az a pár fogalom, az a néhány használt forma, amit használok, az nem tartalmaz
semmit, alig valamit. Halvány
utalások kiolvashatóak, pédául hogy nem forradalomról beszélek, vagy szarvasvadászatról; de
ezek a használt formáim nem sugallnak tartalmat. Képeim
tartalma feltételezésem szerint a színekben
jelenik meg, és majdnem mindegy, hogy ezek a színek milyen
formákkal együtt jelennek meg. Ilyen értelemben – és ez a nagyszerű ebben a
kiállításban – teljesen mindegy, hogy zsidótemető, nonfiguratív, vagy
műterem. Formarendek vannak, amik megfoghatatlanul,
leírhatatlanul, tehát meghatározhatatlanul a színek által mégis valamit nagyon kifejeznek.
Ezért szoktam diákoknak mondani, hogy fordítsák
fejjel lefelé a képet , úgy is nézzék meg, úgy is jónak kell lenni. Azt hiszem,
ez az én jobb képemre is érvényes.