Csordás Lajos / Népszabadság: MESÉLŐ MŰTERMEK / eredeti változat
A falnak támasztott vessző
rejtélye
Na jó, hát azt mindenki tudja, hogy Váli Dezső, Deske, avagy Váli művész úr már vagy harminc éve a műtermét
festi. Ez a témája képeinek. És ha megkérdezik, miért, sokszor csak azt
válaszolja: „huszonhét éve nem jut más eszembe”. Persze, nem egészen így van,
nem a műtermét örökíti meg ő a képein, hanem elképzelt s az övére némely jegyükben
visszaköszönő műtermeket.
A Margit körút 64./b
padlásszintjén berendezett festőlakás, ahol él, dolgozik, éppen száz éves.
Előző lakója Diener-Dénes Rudolf festőművész volt,
még előtte pedig Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum nagy
hírű igazgatója. Váli Dezső Diener özvegyétől
vette át 1972-ben, százkettedik próbálkozóként.
Akkor még nem műtermeket
festett. A majdnem harminc éve tartó műterem sorozatot megelőzte egy alkotóperiódus
a zsidó temetőkkel, amelyekről rengeteg fotót is készített. De ez elfáradt
'87-re. És akkor kezébe keveredett egy fotója a műterméről, mert azt is folyton
fényképezte. Ez a fotó indított el mindent, ami azóta
tart.
„A műterem téma egy praktikus
klisé, egy semleges témamező, amit végtelenségig lehet nyúzni. A téma ugyanis a
festészetben mindegy, az csak ürügy a festésre. A kép létrejötte megformálás és
a szín kérdése.”
Az igazi Váli-műterem valójában
sokkal sűrűbben belakott, mint a festményein látható. Része például a soha nem
ábrázolt íróasztal, rajta a számítógép, fölötte a falon egy keménykalapos úr fényképe.
„Georges Braque, a csoportvezetőm - mondja Váli. - 1962-ben álmodtam vele és
hátba szúrtam féltékenységből.” Egy ágy, csőlábú. A mester most megint itt
alszik a műteremben, mióta a háztetőre szerelt mobil átjátszó torony sugárzását
végre leárnyékolták. Addig dolgozni is csak alufólia kalapban tudott idefönn. Egy
fotó húgáról, aki apáca. A sarokban polc, tele festékekkel és befőttes
üvegekben tárolt szögekkel. Budai hegyekre néző, kazettás ablak, de nem lehet rajta
kilátni. Be van ragasztva pukkanó fóliával, mert a szembeni Ipari Minisztérium
lebontása óta erősebben idevág a hideg szél. Váli Dezső egy régi konyhaasztalon
fest. Leginkább spaklival. Farostlemezre. Guruló palettaasztala
egy babakocsi és egy ósdi jégszekrény favázának találkozásából született.
Festményein ennél sokkal
kevesebb részlet ismerhető fel: az asztal, az ágy sarka, a képek a falon, a
kazettás ablak. Többször megjelenik egy falnak támasztott pálca is. Ez
fölkeltette egyszer az esztergomi pedagógiai főiskoláslányok érdeklődését. Levelet
írtak Válinak: mester, mindent értünk, de az mi? Tisztelt levélírók, az egy
geometrikus képalkotó elem, küldte nekik válaszul. Akár a többi képelem, beleértve
a szignót is. Csak arra szolgálnak, hogy egyensúlyban legyen a látvány.
„Én három percre sem látok
előre festés közben. Fölteszek egy struktúrát öt perc alatt ceruzával, a
horizontvonalat és egy-két tárgyat a falra, a padlóra, ez a nulla pont. A kép
lényegéről akkor még semmit nem tudok. Ezután kezdődik a küzdelem.”
Váli Dezső eddig több mint
kétezer műteremképet festett. Ezeregyszázat megsemmisített. A maradék
kilencszáz viszont életműve fő vonulata. És bár azt mondja, nem a valós tér
volt az ihletője, azért annyit maga is érzékel, hogy e sorozat által a Margit
körúti műteremnek is lett valamiféle mítosza.