A történelem arra tanít bennünket, hogy hosszú távon a demográfiai törvényszerűségek döntenek egy nemzet, egy kontinens, egy kultúra, vagyis egy civilizáció sorsáról. A demográfiai helyzet ugyanis visszatükrözi egy adott közösség életerejét, élni akarását. Végső soron pedig csak ez számít. Szülünk-e gyermekeket, akarjuk-e, hogy utódainkban folytatódjon, amit őseinktől megörököltünk? Nagyon úgy néz ki, hogy a posztkereszténység állapotába került materialista és ateista Európa nyugati fele kollektív öngyilkosságra készül, mert egyfelől termékenységi rátája tartósan 1,5 körül mozog, másrészt kiszolgáltatja magát egy olyan migrációs nyomásnak, ami ellenőrizetlenül zúdít a kontinensünkre egy más vallású, más kultúrájú, integrálhatatlan tömeget, melynek 75 százaléka katonakarú férfiakból áll. Velük szemben a huszadik század pusztító háborúinak következményeként elkötelezetten pacifista európai népesség áll bénultan, védekezésre képtelenné téve.

A háborút ugyanis kétféleképen lehet elkerülni. Vagy képesek vagyunk megvédeni magunkat, amihez nemcsak a védelmi képesség, de az eltökéltség is hiányzik. Másrészt egy hegemón hatalom is biztosíthatja a békét (pl. a Brit Birodalom, az USA), vagy erőegyensúlyon (pl. a bipoláris világ) is nyugodhat.  Ma azonban mindegyiknek híján vagyunk. Az a benyomás keletkezett szerte a világban, hogy a hidegháborúban győztes USA húsz év alatt belefáradt a hegemón szereppel járó fáradalmakba. Obama elnök 2009 szeptemberében az ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédében ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy nem kíván a világ vezetésével bíbelődni, és az ezzel járó kötelezettségeknek eleget tenni. De azt sem támogatja, hogy az USA és más hatalmak között erőegyensúly alakuljon ki. „Egy nemzet se tud és akarhat uralkodni egy másik nemzet felett. Nem lehet sikeres egy olyan világrend, amelyben egy nemzet vagy emberek egy csoportja mások felé emelkedik. De a nemzetek közötti erőegyensúly nem működik.” - jelentette ki.

Az USA tehát a lovak közé dobta a gyeplőt, és kivonult azokról a területekről, amiket demokráciává próbált bombázni. A nyugati médiával együtt lelkesen támogatta az ún. arab tavaszt, egy társadalomátalakítási céllal beindított kudarcprojektet, ami az évtizedeken keresztül velünk folytatott kommunista kísérlet reménytelen ostobaságával volt rokonítható. Közben a Nyugat, vagyis az USA, Angliával, illetve Franciaországgal együtt szétverte a hagyományos hatalmi struktúrákat Irakban, Líbiában, Jemenben, Afganisztánban, Szíriában.

Az állandósuló harcok, a radikális iszlám előtörése, a nyugati média által felkeltett igények a nyugati életszínvonal iránt, ami után mi is áhítozunk, mozgásba hozta a szülőföldjét elhagyni kész népességet. Betelepedésükhöz ösztönzést kaptak és kapnak a migrációra rátelepedett embercsempész hálózatoktól, a muszlim tömegek Európába küldéséből politikai hasznot remélő mozgalmaktól, a segélybizniszben utazó vállalkozásoktól, és a nyugati limuzinbaloldaltól. Ez utóbbi, egyrészt a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása érdekében folytatott agitációjával, másrészt a klímaváltozással kapcsolatos félelempszichózisra hivatkozva szolgálja ki ezt az iPhone-kori népvándorlást. Emberjogi érvelésével, mi szerint mindenkinek joga van ott élni, ahol akar, illetve a migránsok áldozati státuszára és emberi méltóságára hivatkozva gondoskodik arról, hogy az ellenérvek felemlítése gondolatbűnné minősüljön. A nyugati média- és hatalmi elit által használt politikailag korrekt retorika folyamatos meghívásként értelmeződik a migránsokat kibocsájtó országokban, melyek demográfiai feleslegüket az önvédelemre képtelenné tett, vezetési és identitásválságtól sújtott Európába irányítják.

Tetézi a bajt, hogy az iraki invázió egyik fő felelőse, az egykori munkáspárti brit miniszterelnök, Tony Blair éppen most coming outolt arról, hogy a Szaddám Huszein ellen indított háborúja téves hírszerzési adatokon és rossz helyzetfelismerésen alapult. Hiba volt, mondja most, hogy elűzték, illetve destabilizálták az erős kézzel rendet tartó, a törzsi-vallási ellentéteket kiegyensúlyozó diktátorokat, helyükbe pedig a káoszt, a reménytelenséget és a bizonytalanságot állandósították.

A nagyobb baj azonban az, hogy Európának nincsenek határai, sőt még addig a felismerésig sem jutott el, hogy szüksége lenne rájuk. Európa jelenleg sem mentálisan, sem fizikailag nem képes arra, hogy megállítsa ezt a modernkori népvándorlást. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök úr többször is hangsúlyozta: Európa gazdag és gyenge, és ez a lehető legrosszabb felállás. Tegyük még hozzá azt is, hogy bár békében él, de ahogy a fentiekben már utaltam rá, nincs biztonságban. A bevándorlók áradata félelemmel tölti el a kontinenst, amely mégsem dönt védelmi képessége megteremtéséről. Mert a ballib ideológiai diktatúra fogságában vergődve, már nyelve sincs, amivel hangot adhatna félelmeinek, hiszen ha megszólal, azonnal rasszistává, fasisztává válik, akit megvetnek, kiközösítenek és meghurcolnak. Európát ballib elitje, a jobbközép erők hathatós támogatásával, sajnos képtelenné tette arra, hogy kiálljon a saját értékrendje, a saját életmódja, a saját kultúrája védelmében. Az Európát eluraló áldozati kultúra, a holokausztért napi szinten sulykolt bűntudat, ami a németek kollektív önutálatához vezetett, kiegészülve az európaiak (fehér keresztények) kegyetlenségéről szóló állandósított toposzokkal, azzal a következménnyel járt, hogy a nyugat-európaiak egy része beletörődött abba, hogy saját keresztény kultúrája értéktelen, csak az „idegen szép”, csak a „más” értékes. A harmadik világ iránt már régóta rajonganak. Még a hatvannyolcasok találták ki maguknak a harmadik világ magasabbrendűségét, amikor főideológusaik számára Prágában kiderült, hogy a kelet-európai szocialista országok antikommunista fiataljaival nem értenek szót. 

A világot behálózó kommunikáció lehetővé tette, hogy a világ mégoly távoli vidékein, egész más kultúrában élő népei is kitanulják a Nyugatot. Tudják, hogy a 21. század nyugati embere nem viseli az emberi szenvedés, az emberi tragédia látványát. Ezt használják ki cinikusan, amikor oly gyakran, tudatosan növelik saját civil áldozataik számát. Ugyanennek a célnak a szolgálatába állítják asszonyaik és gyermekeik kiszolgáltatottságát, könnyeit. Velünk ellentétben ők megvetik a szenvedőt és a gyengét. Az ő értékrendjükben a megaláztatás, a férfiatlanság elviselhetetlen. Jól látják, milyen diadalt aratott Nyugaton az áldozati kultúra, ezért magukat ajánlják fel az újabban áldozathiányban szenvedő nyugatiaknak, hogy velük gyógyíthassák lelkiismeretüket, és nagylelkűség-tripjük lehessen.

Miközben Európa kollektív önfeladásra készül (az észak-rajna-vesztfáliai balosok, a die Linkspartei azt követeli, hogy az iskolákban ne tartsanak többet Szent Márton-napi ünnepségeket, mert azok sérthetik a muszlimok érzékenységét), és feladja a kereszténységtől kapott közös nyelvet, közös hitet, közös kultúrát, ami azzá tette ami, a betelepülő muszlimok, kétkedés és feltétel nélkül követik hitük parancsait. A két vallás két merőben ellentétes világ. Az iszlám az engedelmesség, a behódolás vallása. A kereszténység az egyéni felelősség, kötelesség és jog kultúrája. A muszlim vallás jog is, életforma is. Az állam és az egyház szétválasztását, a privátszférát nem ismerik.

Az iszlám és keresztény értékrend összeegyeztethetetlen. Míg náluk a nők verése megengedett mert a családfő joga és kötelessége a nők és a gyermekek feletti joggyakorlás, aminek a fizikai bántalmazás, sőt a „becsületgyilkosság” is része, addig a mi kultúránkkal ez összeegyeztethetetlen. Az ENSZ kimutatása szerint a család „becsületének” védelmében évente legalább 5000 „becsületgyilkosságot”követnek el. 2015. október elején a szászországi Dessauban a német kormányszerveknél tolmácsként dolgozó Rokstan M-et, az anyja tudtával halálra késelte az apja és a bátyja, miután egy háromfős banda megerőszakolta. Rokstan M. tudta, milyen sors vár rá, Facebook–oldalára ki is írta, hogy: „Halál vár rám. Pedig még fiatal vagyok, élni szeretnék”. A politikailag korrekt német média persze nem számolt be az esetről. Ahogy arról is hallgat az egész nyugat-európai mainstream média, hogy Afrikán kívül az elmúlt tíz évben Svédországban fordult elő a legtöbb nemi erőszak a World Economic Forum’s Gender Gap Indexe szerint. A muszlim bevándorlók miatt Svédország vált a világ egyik legveszélyesebb helyévé a nők számára. Persze a politikailag korrektek erről sem beszélnek, aki megteszi, azt a svéd toleránsak gyűlöletkeltéssel gyanúsítják meg. Svédország húsz évvel ezelőtt kezdte nagy számban befogadni a muszlimokat, számuk 2012-ben már meghaladta a 15%-ot. Jelenleg 18% -nál állnak. Stockholm Tensta nevű külvárosát nagyrészt bevándorlók lakják, akikről az a hír járja, hogy a rendőröket és az államhatalom más képviselőit megkövezik, ha odamerészkednek. Egy filmes hölgy forgatni akart arról, mi bántja az ott lakókat. Miközben egy helybeli nyilatkozott nekik, egy ember klánjával együtt megfenyegette, hogy megkövezik. A stáb menekülni kezdett, három fiatal azonban rájuk támadt. Így megy arrafelé, a fejlett Nyugaton az integráció.

Az új telepesek jelentette krízishelyzetben nem hallgathatunk arról a ballib szellemi terrorról, ami Európát, mindenekelőtt a nyugati társadalmakat fojtogatja. Egyre nagyobb területeket kerít a hatalmába ugyanis az a kizárólagosságra igényt tartó elvárás, aminek a nevében a közbeszédet cenzúrázzák. Már a közösségi médiákban való véleménynyilvánítást is ellehetetlenítették, ami eddig, ahogy tőlük korábban hallottam, a diktatúra legbiztosabb jele. Most, hogy a németek csinálják, biztos a demokrácia elmélyítését szolgálja. A nyugati mainstream média egyszínű és irányított, a német közszolgálati tv egyik vezetője illetve a die Welt magyarországi tudósítója is arról számolt be, utasításba kapták, hogy a migránsok fotózásánál gyerekeket és nőket mutassanak, az agresszióról és a bűnesetekről ne számoljanak be. Ha az omertát valaki megszegi, mint az osztrák Kronen Zeitung főszerkesztője, aki megírta, hogy Ausztriában egyes migránsok rabolnak, törnek-zúznak, követelőznek, azt elbocsájtják, és bíróság elé citálják.

Ez a vitát, ellenvéleményt nem tűrő új elit nagyon emlékeztet a negyvenes évek végi, ötvenes évek eleji militáns ifjúkommunistákra, a „fényes szellők” nemzedékére, akik mindenkit ellehetetlenítettek és üldöztek, aki nem nem pontosan azt szajkózta, amit a párt lapja, a Szabad Nép aznapra előírt.

Ebben a légkörben, egy ilyen elittel kell Európának felvennie az erkölcsi, szellemi küzdelmet kultúrája védelmében a rá zúduló muszlim telepesekkel szemben. Embert próbáló feladat előtt állunk. Győzelmi esélyünk garanciája, hogy nem maradunk magunkra, hogy régiónk ezúttal egységes és nem engedi, hogy a Nyugat az oszd meg és uralkodj jól bevált eszközével egymás ellen fordítsa országainkat. Együtt sikerülni fog.