2016.10. és 12.10.            html-2016/lukacs-megnyito.htrm                     C.16140

SZENT LUKÁCS USZODÁT KEDVELŐ MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA
Szent Lukács Galéria, advent kezdetén, 2016. dec. 11., 11h.
A kiállító művészek: Díner Tamás fotóművész, Metzger Katalin, Solymos Tamás Géza, Váli Dezső festőművészek
Köszöntőt mond: Szőke László vezérigazgató. A kiállítást megnyitja: V.D., blockflőtén játszik: Jassó Gellért
 

Hölgyeim és Uraim, tisztelt lukácsos-, és lényegesen kevésbé tisztelt nemlukácsos-, lukácstalan közönség. A lukácstalanok talán nem is tudják, hogy a mi lukácsos közösségünk mennyire igazi közösség volt. És szerencsére most lassan kezd is visszatérni a régi klubélet, hogy újra megnyíltak a régi, elkülönített női és férfi öltözők. Talán vissza is térnek, megújulnak azok a régi nagy idők, amikor öltözködés közben harsány irodalomtörténeti viták voltak Kazinczy Ferenc levelezéséről, vagy a professzor úr beszámolója levéltári kutatásairól, hogy éppen egy iratot talált arról, hogy a második világháborúban a magyar tisztikarban a tábori lelkészek között zsidó rabbik is voltak. Aztán a régi kabinosok. Hozták-vitték a híreket, leveleket, mindent tudtak rólunk. Vizsgaszezonban gyerekeink-unokáink osztályzatairól érdeklődtek. Vagy például, hogy Tibi úszómesterünk húsz éve virágos jókedvével tőlem többször számon kérte, mit festek éppen, és megdorgált, már alig mertem a szeme elé kerülni, hogy Művész úr, karácsony előtt már rég angyalkákat kellene festenie fenyőfával, nem ezeket a műtermeket. Figyeljen csak ide... és segítőkészen elmagyarázta, hogy az angyalkákat a felhők alatt hogyan lehetne a legjobban elhelyezni.

Tehát ádvent, a várakozás ideje. Mire várunk. Ki Krisztus Urunk eljövetelére, ki egyszerűen valami szépre-jóra, ajándékra, valami jobbra. Van nekem egy kedves jó ismerősöm, aki nagyon szépeket tudott erről írni. Ezt a várakozást megfogalmazni. Dávid királynak hívták. Nagy csajozó volt az öreg, emiatt aztán egyszer nagy bajba is keveredett. Sok sötét órája volt emiatt. De mindevvel együtt gyönyörűen tudott várakozni, reménykedni. Ha megengedik, befejezésül felolvasom egy erről a témáról szóló rövidke szabadversét, hiszen ezt nekünk írta, egy nekünk szánt üzenet erről az adventes bizakodásról:

Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. A 23. zsoltár.
                 A kiállítást megnyitom.
                                                                                        Váli Dezső