Váli Dezső új képei

Nem életünk zűrös adottságai érdeklik a festőt, hanem az, ami a vászon, festék, ecset között történik: a belső, a végső rend keresése bujkál a műteremképek sorozatában.

Biztos tér: a műterem. A külvilág tele van zűrrel, gonddal, szomorú históriákkal, itt az ablak, festőállvány és ecsettartók között meg annyi látnivaló van. Persze nem is itt, inkább a látható mögött, ahonnan kikandikál ez meg az. Az önvizsgálat, a tudatfolyam mélyáramából. Kevésbé nagyképűen: Váli Dezső, művész lelkében – ami ott leképeződik, nem is a benti világ a fontos, az csak apropó: a tartózkodó önarckép, a vallomás a lényeg. A festő képeivel.

Legutóbb, a Műcsarnokban (2014. decemberében) mutatta be festményeit (Képpraxisok címen hárman – Váli mellett Hegedüs 2 László és Lévai Jenő állítottak ki). Most a friss termésből láthatunk tizenegy plusz egy képet. Mondanám: monotematika – mert igaz, hogy ezúttal a műterem a téma, minden kép apropója, de minden festmény más mélységbe ás. A magány, a festészet igézete, meg a pirkadat várása. (Hogy az egyik kép címére utaljak.)

Itt tán hajnalodik, egy figura áll a beszűrődő fényben, felül ember alul festőállvány – ahogy álmomban elképzelem a művészt, amint képcsinálásával azonosul. Aztán, elmélyülve kicsinyég a többi kép előtt, azt sejtem, hogy majd minden képen ott áll ez az alak, akár csak szellemszerűen, akár valós festőállványszerű mivoltában. Mindenütt. Innen gondolom, hogy ez a tizenkét kép önarckép-variáció, mintha Váli azt mondaná, séta magam körül – legbévül.

Álomszerű képek, Deske álmai az alkotás magányában. Mert a vászonnal (vagy író esetén a fehér papírral) szemben az ember magányos, nincs mese.) És az éjszakai-hajnali magányban belopakodik képeibe a transzcendencia: a lényeg.

Nem véletlenül van itt sötét, este vagy éjszaka, hajnal és hold – a transzcendenciát várja így az ember, hogy beköszön. (Prózaian: az alkotás kegyelmi állapota…- a ritka pillanat és az örökkévalóság.) Főképp, mikor a kiállítás megnyitóján Szűcs Miklós szövegében (2002-óta mindig ugyanez hangzik el) azt hallom, hogy élete végén: ez a rendcsinálás ideje. A túlvilág – nem a másvilágra utal, hanem sejteti a transzcendenciát, amitől átszellemül a kép. Nekem valahol itt kezd sugárzani ez a kiállítás: ez a másutt is alig észlelhető transzcendencia emeli meg a mostani produkciót. És tegyem hozzá, ez a „körülnézek önmagamban” – a nézőben kel életre, végül is elemeli a világtól, hogy másképp helyezze vissza: ahogy a befogadóban életre kel a festmény.

Nem sok kép – tizenkettő, ha jól számolom, ennyi az álom, ill. ami előbukik a festés hosszú-hosszú folyamatából. Nincs nagyvilág, az valahogy zűrös, meg idegen. Jó, ha az ember néha körülnéz maga körül. Az erőt ad, meg a folytatás biztatását: műterem-vallomás. Látod, így dolgozom – kívül (a vásznon) és belül – (fejemben, álmaimban).

Egyik képén világos van. A világos alapon fenn, a kép felső harmadában, ablak tekint (ki vagy be? mindegy) és mindjárt a néző előtt, egy fekete szék, aztán ha nézelődsz rajta, a felső sarokban, az alig érzékelhető (halvány) műteremablak mellett, egy fekete négyzet, meg tán a nap, halványan szűrve a fényt, magában. A szék vár valakit, vagy csak ott felejtették? Mindegy: a várakozás, a lényeg. Mit hoz ez a munkanap. És mit hoz az idő, ami még hátra van: várakozunk, ez létformánk. Kb. így dolgozik a művész. Nap, mint nap – itt a tér üres, vajh mi tölti meg? Kérdés marad, mint ahogy a szék is üres, de meghívásra kész. Ám ha kicsit elidőzöl a kép előtt, észreveheted, hogy bár alig megjelenve, itt is áll a festőállvány, vagy emberalak, csak beleolvad a fehér-ezüst háttérbe.

Minden együtt van. Itt a Godot Galériában ez a kép vitázik a többivel, úgy értem: ez a festmény „világít” és ettől más lesz a többi kép értelme. Mert a kiállítás: nem egymás mellé rakott képek sorba rakása, hanem kompozíció. Elképzelem, hány kép nem vette ezt az akadályt, Váli kíméletlenül selejtezte, máskorra időzítette, vagy átfestette, netán kidobta. Amikor azt mondja egy interjúban, hogy egy képet egy évig fest, az azt is jelenti, hogy végtelenül szigorú önmagához.

A képek fotóit a művész készítette

Váli Dezső: Csudaszép képek, kiállítás a Godot Galériában

A kiállítás megtekinthető: 2017.02.14. – 03.18.-ig