2017.10.13. [2005.04.]       naplójegyzetek //  html-2017/sugar-elemzes.htm             C.16858

Sugár Gyula (1924-1991)

Bernáth Aurél és Domanovszky Endre tanítványaként végzett 1951-ben Budapesten. Hamarosan a “Négyesfogat” néven ismert művésztársaság egyik tagja lett Jánossy Ferenccel, Nuridsány Zoltánnal és Orosz Gellérttel. A rövid életű csoport első kiállítása 1949-ben a Fényes Adolf teremben volt, de a kultúrpolitika hatásai hamarosan elvették erejét.

Sugár Gyula munkáit egyelőre még a művészeti szakmában is kevesen ismerik. Ennek oka, hogy nem csak a mai művészeti sajtó hallgat róla, de neve tevékenységének idején sem szerepelt gyakran a kiállítási hírekben. Ez a politikailag kontrollált művészeti közeg jellege mellett, elsősorban saját habitusának köszönhető. A hivatalos művészeti közélet helyett Sugár inkább ‘magányos’ farkasként dolgozott, szűkebb baráti és családi társaságban mozgott szívesen. 1962-ben, majdnem negyven évesen kapott először önálló kiállítási lehetőséget.

Az 50-es és hatvanas években elsősorban belvárosi utcaképeket festett. Ezeket később csendéletek követik, majd a 70-es évek elejétől figurális kompozíciókat kezdett készíteni. Rajzain, festményein, akvarelljein egyéni képi nyelvezetet hozott létre. Festésmódja expresszív, bátor, alapos technikai készségről árulkodik. Kompozíciói szürreális, víziószerű gondolkodásmódot tükröznek, miközben a képi szimbólumok és írásjelek strukturált, átgondolt szerkezetét hordozzák. Elemző munkamódszere jól követhető a képekhez készített rajzokon, vázlatokon.

Képei sűrűek, és kompozíciójukat tekintve egyszerre kaotikusak, ugyanakkor alaposan kidolgozottak. Töredezett képfelületeit, és az azokon egymást átszelő képsíkokat hajlamosak vagyunk az egymásra vetülő szellemi dimenziók analógiájaként látni. Annál is inkább, mert a képbe komponált szövegek, szavak már gyakran az alkotás koncepcionális folyamatát tükröző vázlatrajzokon is megjelennek, vagy szelektálódnak. Jó példák erre a Bizánc pusztulása (1979-83) című kép, és a hozzá készített rajzok.

A témaválasztás a kelet, illetve a múlt felé való tekintés. Az előtérben három női alakot látunk, akiknek arcát az érzékszerveket imitáló testrész-maszok helyettesítik, mögöttük pedig két szintén maszkos, kosztümös férfi alakja tűni elő. Az egész mintha egy szürreális karneváli jelenetet idézne. A festményen Sugár sajátos mitológiai elemekből táplálkozó szimbolikát alkalmaz: a háromfejű kigyó, a kés, béka és a keleti templom képei mellé egyszemű figurák és az “agnosia” szó kerül. Csábító a lehetőség, hogy a három női alakot, az egyik vázlaton szereplő három fogalom – bukás, nyomor, gyűlölet – megtestesítőiként lássuk. A vázlaton szereplő negyedik fogalmat a “kegyetlenséget” a művész áthúzta. Szintén a vázlatok hívják fel a figyelmet, a később a festményen is alkalmazott szimbolikus megoldásra, amelyben a szemgolyót, mint a jövőt láthatóvá tévő felületet jelenik meg, a vízió által már “előrevetített” drámai végpont sziluettjével. A fenyegetés, fenyegetettség érzetét erősíti a kompozíción hangsúlyos szerepet kapó, “látó” alak kifeszített tenyérrel feltartott keze.

Erdősi Anikó

New York, 2005. április 6.