2018.07.     12. verseim // html-2018/esetleg.htm        C.17461

ESETLEG MÁR ITT

Szerettem ezt a Moszkva teret.
Negyvenes évek végétől ‒ Széll Kálmán tér ‒,
szombat délutánonként húgommal az iskolából
Zenimamához Zugligetbe, baracklekváros tojáshab,
segítettem fölverni, kezembe adták az üstöt, 
társasjáték dobókockával, bujócska Guszta nénivel a kertben,
csak később került ágyba, hosszan, végleg, agyvérzéssel. 
Ámulatos üvegtetejű barométer, belül ezüst szerkezettel, 
Miklós nagybácsi ‒ soha nem láttuk ‒ félsötét szerszámkamrája, esztergagéppel,
egy súlyos aranyozott kötet titokban Kossuth levelezéséből,
mert a könyvszekrénybe nem szabadott benyúlni, 
és egy képeslap Helgoland szigetéről
az sokáig foglalkoztatott, ismeretlenül.
Hazafelé este már sötétben mindig a vak hadirokkant 
a 61-es megállóban, tangóharmonikázott. Féltem.
Aztán a zugligeti Főiskola, 1962-67, esetleg már itt 
találkoztunk Zsófival, háromnegyed nyolc, 81-es villamos, 
a Jakuba kocsi, ha azt lekéstük, rajztanárunk megdorgálhatott. 
A tér találkozóhelye a háromágú Gomba, belül presszóval. 
Akkor még a 81-esek, jóval későbbi tragédia, botrány, hogy átnevezték őket 58-asnak. 
1972-ben pedig végleg szomszédságába költöztünk,
vasárnap a fogaskerekű, a 22-es busz, a hegyek.
A kettes metró erőszakos legyezőháza akkor már megvolt.