2018.12.                            html-2018/heraldikus.htm                                C.17743

Pandula Attila 65., köszöntő kötetébe
 

A heraldikus
 

Zelk Zoltánt egy kávéházi éjjel összehozták József Attilával, az elszavalta neki új ismerőse egy már újságban megjelent hosszú és nehéz versét. Zelk megütközve hallgatta, nem tudta, hogy a kötő kompjuter agya egyetlen olvasásra mindent megjegyez. A mi Attilánk is tán ilyen lehet. Fiatalabb nálunk, de ha valami adatot közölt, a vita végét jelentette. Egyszer tréfából kérdeztem őt - mert nem területe - a 19. századvégi atamánok felől. Mindent tudott, nevekkel, dátumokkal.

A Lukács uszoda régi öltözője a medencék túloldaláról nyílt, pincének hívtuk. Múltak az évek, öltöztünk együtt reggelente, évtizedeken át. Én '90-től, akkor már összeszokott csapat, egymást kedvelő öregurak, olyik rangos posztokkal. Gépészmérnök barátunk jóvoltából a központi téma sokáig az irodalomtörténet volt. Kisfaludy levelezése, 22 kötetben. Hozzászóltunk, vitatkoztunk. Ebben a légkörben a Attila Tanár Úr volt az egyik mértékadó tekintély. Ő mindent tudott. Én róla annyit, kiskutyája, hajnali sétái, cseperedő gyermekei, hite, hogy európai vezetőkkel levelez.
Kiállításmegnyitóimra eljött.
Tudtuk, hogy uszodából gyakran a Levéltárba, egy-egy elejtett megjegyzése:
- Láttam Horthy Miklós próbanévjegyét, ahol királyként szerepel.
- Hogy is van ez, a II. Világháborúban nálunk rabbi tisztek is a fronton.
Aztán 2010; jött a nagy Lukács-átépítés Úniós pénzekből. Változó öltözők, ide-oa dobáltak minket, sokan nyugodalmasabb uszodákat kerestek. Attila a közös szekrényes öltözőnkből magányos kabinra váltott, az új szekrényekben a kalapja nem fért el. Szétszóródtunk, ő másutt, más időben; ma a lenti folyosón olykor távolból integetünk egymásnak. Megöregedtünk.
    Váli Dezső