Egy festmény részben nem evilági jelenség.
 
Mit akar a festő. Nem tudja, mit keres; befejezésekor úgy véli, hogy megtalálta a..., nem tudja, mit. A befogadó se tudja, mit kap. Zenénél ez világosabb, hogy szavasíthatatlan. Ezért írtam a könyvembe:
nem műtermek
nem temetők
képek 
Hogy mit ad, titok; bizony mindenkinek mást, egyszemélyeset. Abból merítve, és arra építve, amit az már ismer, tud. 
A kép végső haszna, hogy a lelket fölemeli. (Egy villámfény idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét.)
 
A kép minősége
- egyéni szinten ez a fogalom értelmezhetetlen. Ha Marika néni kedveli azt a kiscicás képet, a mű hibátlanul betöltötte feladatát.
- társadalmi szinten viszont megítélni szükséges. [Társadalmat értelmezzük ezúttal így: az erre művelt emberek sokasága.]
     - Üzlet tárgya, tehát minősítik, árazzák.
     - Ha egy magyar kiállítást válogatunk Londonba. A válogató döntése szubjektív, mondhatnánk. De nem így van. Értők kis szórással ugyanazokat a képeket válogatnák, tapasztalati tény. Létezik objektív mérce. A művészetek története is erre utal. Avval együtt, hogy akár százéves léptékben is értékek átmenetileg elsüllyednek, illetve ellenkezőleg, divatba jönnek, vagy fölfedeződnek. 

[...tegnap Gyurkával beszélgettünk erről. Kérte, írjam le. Most itt tartok, 05.59, mindjárt indulok.]