2018.06.     11. magánlevél // html-2018/nn-tol-level.htm.       C.17452

Mail érkezett. Távoli ismerős, tíz éve semmi nem tudok róla. Ezek szerint olvasóm. Hogy első első szerelmét nem tudja elfelejteni, naponta vele gondol; házassága hullámvasút, gyerekeit imádja, azokkal gondolnia kell. És ahogy olvassa a honlapomat, Zsófival nekem is van valami hasonló emlékem, mit tegyen... Kéri, hogy ne írjak kegyetlen tőmondatokat...

Nagyra becsülöm Magát, kedves N!
Ettől a levéltől különösen. Nem is az a fontos hogy nekem leírta (megtisztel),
hanem hogy volt bátorsága végiggondolni.

Zsófia, első szerelmem, azóta, ötven éve egy fájó pont. Nem múlik el.
Egy házasság ezt nem tudja eltüntetni, nem is az a dolga.
Akivel együtt élünk, óhatatlanul állandó együtt-munkák, és együtt súrlódások.
A szenvedést nem lehet megúszni.
Gonoszul azt mondhatnám, mit választana helyette?
Torzszülött gyereket? Gyomorrákot?
Sajna ez így van rendben.
Nekem megkönnyebbülés volt, amikor kb.
(csak) 20 éve kitaláltam, hogy a másik felé a
gesztusaim nem szimmetrikusak lesznek (ha ő így, akkor én is így).
Hanem süketen és vakon a szent ferenci gondolat,
a MINDIG  a legjobbat csinálom a másiknak, neki.

Ez gyógyít.
Ne felejtse el a fiút. Zárja a szívébe, csöndben.
d.