A Lukács uszoda régi öltözője a medencék túloldaláról nyílt, pincének hívtuk. Múltak az évek, öltöztünk együtt reggelente, évtizedeken át. Én '90-től, akkor már összeszokott csapat, egymást kedvelő öregurak, olyik rangos posztokkal. Gépészmérnök barátunk jóvoltából a központi téma sokáig az irodalomtörténet volt. Kisfaludy levelezése, 22 kötetben. Hozzászóltunk, vitatkoztunk. Ebben a légkörben a Attila Tanár Úr volt az egyik mértékadó tekintély.
Ő minden adatot tudott.
Én róla annyit, hajnali sétái, kiskutyája, cseperedő gyermekei, hite, hatalmas könyvtára, hogy európai vezetőkkel levelez.
Kiállításmegnyitóimra eljárt. Háborúban maradt édesapám hadikitüntetéseit fotóról ránézésre beazonosította.
Tudtuk, hogy uszodából gyakran a Levéltárba, egy-egy elejtett megjegyzése:
- Láttam Horthy Miklós próbanévjegyét, ahol királyként szerepel.
- Hogy is van ez, a II. Világháborúban nálunk rabbi tisztek is voltak a fronton.
Aztán 2010; jött a nagy Lukács-átépítés Úniós pénzekből. Változó öltözők, ide-oda dobáltak minket, sokan nyugodalmasabb uszodákat kerestek. Attila a közös szekrényes öltözőnkből magányos kabinra váltott, az új szekrényben nem fért el karimás kalapja. Szétszóródtunk, ő másutt, más időben; ma a lenti folyosón olykor távolból integetünk egymásnak. Megöregedtünk.
Végül a magánszférábólegy apróság.
Ez az idősödő derék vitéz
arany csizmácskájában
íróasztalomat
vagy tán engem őriz
akkurátusan
éjjel-nappal.
Eddig senki
nem tudta meghatározni
egyenruhája alapján
nemzetiségét,
rendfokozatát,
hovatartozását.
Attila barátunknak
ez bizonyára
nem okoz gondot... :-)