2019.09. 24.         01. naplójegyzetek //  html-2019/vari-1.htm        C.18524 - 525

index.hu
Nyilvánosan vallotta be,
mit tett tanítványaival az irodalomtörténész

2019.09.24. 16:00

Facebook-oldalán vallott arról Vári György irodalomtörténész, hogy hosszú évekkel korábban - az egyik budapesti gimnázium tanáraként - hogyan élt vissza a női diákok bizalmával. Bár Vári most ismerte be, hogy bűnt követett el, a történetét név nélkül évekkel ezelőtt már megírták az Üvegplafonban. Akkor az áldozatok is megszólaltak és sokkal súlyosabbnak ítélték meg a sztorit, mint ahogyan akkor Vári. Most Vári is elismeri az ügy súlyosságát. 

"Bocsánatot szeretnék kérni, illúziók nélkül, elmondani, hogy ha nem is segít már semmit, mennyire sajnálom mindazt, amit elkövettem, mindazt a fájdalmat, amelyet okoztam" - írja.

"Amikor egy éjjeli kocsmai beszélgetésünk során kezdeményeztem az egyik lánynál, hogy legyen közöttünk fiú–lány kapcsolat és ő ezt visszautasította, akkor is úgy vettem, hogy ez nyilván csak játék, valamiféle rejtett bíztatás, „magakéretés”, hiszen „nyilvánvalóan” bírjuk egymást, elkezdtem, ahogy én gondoltam, mintegy „bíztatásként” fogdosni, ugyan már, dehogynem szeretnéd Te ezt – véltem jelezni. Hiszen az ilyesmiről úgy véltem, bőven belefér. Nem ügy. Amikor ezt végül elhárította, abbahagyatta velem és az este véget ért, még tartott egy darabig a tanév, majd annak végén elmentem az iskolából. Előtte mondtam, hogy aki akar, jöjjön el meglátogatni bármikor. Az egyik lány, aki „rajongott” az érdekes és laza kezdőtanárért, akinek látott engem, el is jött, és ott végképp kiszolgáltatva érezte magát nekem, a kezdeményezésemnek és irántam érzett, félreértett vonzalmától vezetve engedett nekem, és elkezdődött a kizsákmányoló szexuális kapcsolat közöttünk, amelynek alapja az érzelmi függés kihasználása volt. Kapcsolat volt, azt mondtam neki, járunk, de nem volt benne semmi kölcsönösség, csak használat és manipuláció. Egy darabig kihasználtam az érzelmi függést, aztán véget vetettem a dolognak, ő viszont még hosszú éveken át küzdött ennek a „viszonynak” a traumáival" - írta Vári a terjedelmes posztban.

 

Vári állítása szerint amikor évekkel ezelőtt megkereste az Üvegplafont, félig-meddig feljelentette magát, de azt írja, még ekkor sem tudta, valójában mit tett az áldozatokkal. "Hogy mennyire messze jártam még az igazságtól, azt az anonimizált cikk is kirajzolja. Az áldozatok visszaemlékezése mutatta meg számomra a történetemet teljes valójában. Hogy mi volt nekik „vonzalom”, „felszabadulás”, „kölcsönösség”." Állítja, hosszú idő telt el, mire rájött, valójában mit tett. "Még mindig váratlanul ért, amit a cikkben önmagamról olvastam, sokáig tartott tényleg elfogadnom, hogy igen, én vagyok a cikkben leírt elkövető, amit a cikkbeli személy tett, azt én tettem" - írta.

Nem sokkal később a cikk megjelenése után abbahagyta a közéleti tevékenységét, jelenleg rabbiképzőbe jár. A posztban ugyanakkor azt is írja, hogy annak megjelentetésével az áldozatok most sem értettek egyet. "Most tájékoztattam őket arról, hogy az ő személyüket minden módon óvni igyekezve elmondom magamról ezt a történetet, – a szöveg megjelenésével nem értettek egyet, de olvasták, látták megjelenés előtt, az események leírására vonatkozó pontosításaikat beleírtam a szövegbe".