Ő

OK., most már majd meghalunk, mindketten. Hazafelé egy tollpihe a járdán. A Főiskolán mellettem ült. Azonnal beleszerettem, idő után tudomásul vette. Két év. Rajzasztalomat megtoldottam két méterrel, a szombat-vasárnapokat is átdolgoztuk, ha virágot hozott, vázába tettük. Iróasztalom alsó fiókjában tiszta törülközője és fehér bugyija. Hol én kértem meg a kezét, hol ő az enyémet. Vizsgaszezonban a virrasztást én éjfélig bírtam, ő persze négyig. Érettebb volt nálam, ígértem neki, behozom. Aztán jött A fiú, elvitte. Noha alig éltem túl, máig hálás, nem voltunk egymáshoz valóak, én nőbb nőt, ő alighanem férfibb férfit kívánt.
Eltelt 53 év. Házasságaink; minden tisztességes házasság nehéz. Családot építettük, és életműveket; most éppen két gyönyörű lila háza Zugligetben. Nekem 1000 képeim, egyebek.
És így szép ez a történet.
Csak én tévedésből elmulasztottam idején kiszeretni belőle. Álmodom vele. Vágyam, ha még. Igen, vágyam. Szeretnék még egyszer mellette két órát csendben heverészni, ímmár ölelés nélkül. Két okból lehetetlen. Nem lenne rám ideje, mert az unokáknak sütni, és megvalósíthatatlan lenne neki csöndben maradni. :-))
Illyés hosszú-hosszú szép házassága Flórával.

Itt ballagok a boulevard Bourdon-on,
szemben
a régi úttal, melyen egykoron,
huszonegy éve,
Annát vezettem.
Itt ballagok a sűrűsödő éjbe.
[...]
Jövök szellemként óracsendülésre.
[...]
Örökre szép, mi szép volt egykoron,

Anna,
ezt dúdolom a boulevard Bourdon-on,
Köszönet érte,
hogy föl, magasba
nézve lépek ma, semmit se félve,
a mindörökre sűrűsödő éjbe.

              A bouleverd Bourdon-on