ÁLOM 2020. 08.22.

Ma megtörtént Szabó Vladimír édes édes képe, a Giccsfestő. Tegnap Kékkútra pihenni, terhes-fáradtan. Sikerült aludni. Nem három, nem négy, öt-, délben ébredve, korlátba kapaszkodva le a lépcsőn a nagy térbe, ahol asztalok székekkel, pihenőfotel, végében egy konyha is. És leérve, Kata elém áll két meleg kolbászos kenyérrel, és tormakrémmel egy tányéron, hogy üljek ki a teraszra, de ne oda, hanem az árnyékos oldalra, és mindjárt hozza a teát is. Honnét tudta, hogy most ébredek. Megrendültem. Beteljesedett.
És ami az én oldalam, a készülő festménnyel. Az angyalkák, hattyúk, heverésző leány, és futó felhők. Pontos. Álomból érkeztem a földszintre. New Yorkban éltem, és nagy-nagy szerelemben. Reggel van. Az éjjel nagyjából fölépítettem egy felhőkarcolót, zászlós tornyocskával a tetején, s most a földszinti fogadótérben üldögélve remegő izgalommal várom a lányt, aki szeret, aki mindent tud rólam.
Megérkezik. Érintem a kezét, összemosolygunk.
Messzi égből a földre; ébredtem.
Ezt a képet látnám szobám falán.